A fiam és a menye lakást ajándékoztak nekem, amikor nyugdíjba vonultam
Azon a napon a fiam és a menye megjelentek nálam, átadták a kulcsokat, majd elvittek egy közjegyzőhöz. Annyira meghatódtam és megörültem, hogy szinte szóhoz sem jutottam, csak halkan súgtam:
Miért adtok nekem ilyen drága ajándékot? Nincs szükségem rá!
Ez egy kis jutalom a nyugdíjazásodra, kiadhatod majd albérletbe! felelte a fiam mosolyogva.
Abban az időben még nem is igényeltem a nyugdíjat, éppen csak elküldtek a munkahelyemről, és akkor kezdtem el gondolkodni az új élethelyzetemen. Ők mindent előre elintéztek helyettem. Elkezdtem tiltakozni, de egyikük sem engedett belőle, azt mondták, ne vitázzak most ezen.
A menyemmel nem mindig volt gördülékeny a kapcsolatunk eleinte nyugodt volt minden, aztán hirtelen, a semmiből robbant ki egy-egy vita. Hol én kezdtem el, hol ő, és hosszú ideig kellett egymáshoz szoknunk. Meg kellett tanulnunk, hogyan oldjuk meg a konfliktusokat, hogy ne harcoljunk egymással. De idén már évek óta, hála Istennek, béke van köztünk.
Amint a sógornőm értesült az ajándékról, rögtön felhívott, gratulált nekem, majd ki is emelte: Hát, úgy látom, jó menyet neveltem, ha ilyen ajándékra is rábólintott neked! De aztán hozzátette, hogy ő maga nem fogadná el ilyen ajándékot, inkább az unokájának adná tovább.
Egész éjszaka azon töprengtem, vajon elboldogulok-e majd a kis nyugdíjamból, de végül is nincsenek nagy igényeim. Reggel hívtam az unokámat, óvatosan megkérdeztem, mit szólna hozzá, ha neki rendeznék be a lakást. Tizenhat éves lesz nemsokára, tanulni fog, barátnője is lehet, de nem hozhatja őt a szüleihez.
Nagyi, ne aggódj! Szeretnék saját magamnak dolgozni és keresni! felelte határozottan az unokám.
Mindenki visszautasította a lakást: kínáltam a menyemnek, az unokámnak, sőt a fiamnak is.
Eszembe jutott, mi történt a nővéremmel: a sógornője lemondott a házáról, később egy önkormányzati lakásba kényszerült költözni, és foggal-körömmel ragaszkodott ahhoz a kis szobához.
A nagybátyánk már tizenöt éve nincs közöttünk, de az örökösei a mai napig nem jutottak egyezségre, mert csak veszekedtek a hagyatékon.
Egy tévéműsorban pedig azt láttam egyszer, hogy egy pár a fiára íratta a házát, aki később kilakoltatta őket, eladta az otthonukat, és magára hagyta a szüleit.
Olyan furcsa érzések törtek rám Sírva fakadtam nem tudom, mert hálás voltam, vagy büszke a gyermekeimre. Amikor elintéztem a nyugdíjat, megtudtam, hogy havonta kétszázezer forintot kapok, a fiam pedig kiadta az ajándékba kapott lakásomat háromszázezerért havonta.
Akkor igazán megértettem, mennyire nagyvonalú, királyi ajándék volt ez a gyerekeimtől. Végül rájöttem, hogy a legfontosabb az életben, hogy a családtagok tisztelettel és szeretettel gondolkodjanak egymásról mert egy ajándék igazi értéke nem a pénz, hanem a szeretet és a gondoskodás, amivel adják.
