A 70éves Éva anyja, Gábor fiát és Eszter vőlegényét, aki a fővárosban, Budapesten dolgozik, megtaláltam egy szép, felújított lakásban, amikor nyugdíjba mentem. Aznap Gábor és Eszter megérkeztek, átadták a kulcsokat, majd kísértek a közjegyzőhöz, hogy mindent hivatalosan aláírjanak. Annyira fel voltam izgatott, hogy csak suttogtam:
Miért adtok nekem ilyen drága ajándékot? Semmire sem van szükségem!
Ez a nyugdíjas bónusz, csak hogy lakók járhassanak be! mondta Gábor.
Még csak a nyugdíjpénztárba sem jelentkeztem, mert csak most lettem nyugdíjas, és ők már mindent előkészítettek helyettem. Kezdtem ellenállni, de azt mondták, ne vitatkozzak.
Eszterrel a viszonyom néha viharos, néha békés egyik nap sima, a másik hirtelen szitkotlik. Mindketten felelősek voltunk a kiborulásokért, és hosszú évek alatt megtanultuk, hogy ne harcoljunk egymással. Szerencsére az elmúlt években, Istennek hála, békében élünk.
Amikor a nagynéném, Márta, megtudta a meglepetést, azonnal felhívott és gratulált, aztán elégedetten mondta: Szép lányom nevelt egy jó lányt, ha nem is tiltott volna meg egy ilyen ajándékot! Azt is hozzáfűzte, hogy ő soha nem fogadna el ilyet, inkább a saját unokájának adná át.
Éjfélkor azon gondolkodtam, vajon elbírnék-e egyetlen nyugdíjjal, hiszen kevesebbre van szükségem. Reggel felhívtam Bencét, a hatalmasra nőni készülő unokámat, és óvatosan megkérdeztem, hogy lenne-e ellene, ha egy lakást állítanék be neki. Bence hamarosan hat éves lesz, a középiskolától már a főiskoláig tart az út, és már egy barátnője is van, akit nem tud a szüleihez vinni.
Nagyi, ne aggódj! Én magam fogok keresni! válaszolta Bence.
Senki sem akarta elfogadni a lakást sem Eszter, sem Bence, sem Gábor. Végül felajánlottam a szobát a szomszédos lakásépületen, de a nagybátyám, Tamás, már tizenöt éve nem él, és a leszármazottai sem tudnak megegyezni a vagyontárgyak felett.
Egykor láttam a tévéműsorban, hogy a szüleim adták át a házukat Gábornak, aki aztán kirúgta őket, eladta a családi otthont, és a szüleim az utcán találták magukat. Könnyek szöktek a szemembe nem tudom, hogy köszönettel vagy büszkeséggel, vagy egyszerűen csak a gyerekek felelősségteljes gondoskodásáért.
A nyugdíjiroda után megtudtam, hogy a havi nyugdíjam 200000 forint, míg a fiú már 300000 forintért bérbe adja a lakást. Ekkor értékeltem igazán a gyerekeim ajándékát: igazi királyi bérlet volt!







