A fiúm azt mondta, én tettem tönkre a családját – pedig csak azt kértem, hogy mosson el az anyósom
Csak 22 éves voltam, amikor a férjem otthagyott egyedül a kisfiunkkal, Sándorral. Akkor még alig múlt két éves. A férjem nem bírta a családi élet terhét – elegége lett abból, hogy dolgoznia kell értünk. Miért tartson el egy családot, ha a pénzét magára és a szeretőjére költheti? Bármilyen férj is volt, együtt könnyebb volt. De amikor elment, a világ összes súlya a vállamra nehezedett.
Sanyi elkezdte a bölcsődét, én pedig munkába álltam. Gyakran értem haza halálosan fáradtan, de a lakás mindig rendben volt: főtt étel, a gyerek megetetve, a ruhák kimosva és kivasalva. Így tanított anyám, és mi tudtuk, mi a kötelesség. Bevallom, kicsit elkényeztettem a fiamat. 27 évesen még a rántott krumplit sem tudta megsütni. De amikor megházasodott, reméltem, hogy a felesége, Zsófi, átveszi tőlem a gondját, én pedig végre a magam dolgaival foglalkozhatok – talán egy kis hobbi, esetleg mellékállás. Röviden: nyugodtan élni.
De nem így lett. Sanyi bejelentette, hogy Zsófival beköltöznek hozzám a budapesti lakásomba – „átmenetileg”. Nem örültem, de beleegyeztem. Azt hittem, Zsófi főz a férjének, mos neki, én meg majd kibírom valahogy. De a valóság rémálom volt.
Zsófi lusta lett. Nem takarított, nem mosott el, nem mosta ki a ruháit, még a porszívózást is kerülte. Semmit sem csinált! Három hónapig szolgáltam ki három embert. Ezért dolgoztam keményen egész életemben?
Amíg Sanyi úgy döntött, hogy ő lesz az egyetlen kereső a háztartásban, Zsófi nem dolgozott. Reggeltől estig, amíg a férje haza nem ért, vagy barátnőkkel telefonált, vagy a telefonját bámulta. Én pedig továbbra is dolgoztam. Hazajöttem – és romok: ruhák mindenfelé, üres hűtő, nincs vacsora. Elkellett rohannom a boltba, bevásárolni, főzni, majd elmosni a mosogatótérben álló edények halmazát. Zsófi még csak nem is érezte magát felelősnek.
Egyszer, amikor éppen mosogattam, odahozott egy tányért, ami már napok óta a szobájukban állt. Rajta penészes ételmaradványok és pár muslica. Megszorítottam a fogam, de resteltem kiabálni. De amikor másnap ugyanolyan koszos tányért hozott, nem bírtam tovább.
„Zsófi, ha van benned egy csepp empátia, legalább egyszer elmoshatnád a tányérokat” – mondtam, igyekezvén nyugodt maradni.
Mit gondoltok, bocsánatot kért? Nem. Másnap elköltöztek – béreltek egy lakást. Sanyi pedig azt mondta, én akarom tönkretenni a házasságát. Hogyan? Azzal, hogy megkérteAzóta is magamba fordultam, és úgy érzem, lehet, hogy nem a fiamat, hanem magamat hibáztatom.
