Adj egy kis savanyú heringet a rétes mellé, kéri Sándor, szélesen mosolyogva és lazítva az övén. Hát milyen finom anyám főz, nem úgy, mint a feleségem Zsófia. Ő csak boltban vásárolt gombócot főz.
Ilona, Sándor felesége, aki szemben ül, egy szikrázó pillantást vet a férjére, de hallgat, csak hangosan csörgeti villáját a tányérra. A任何kő anyakönyvi házasságos vasárnapi ebéd atmoszférája uralkodik a anyós, Katalin néni, lakásában: zúgás, üvegcsilingelés, a tévé halk zajként szól, a sült hús illata betölti a szobát.
Ágnes óvatosan tolja el a saláttálcát, hogy ne érintse a férje, Dániel könyökét. Dániel csendben ül, a tányérba domborítva, és gyanúsan alaposan rág egy szelet kenyeret. Ágnes ismeri ezt a tekintetét bűntudattal telve, mint amikor elfelejti befizetni a netes előfizetést vagy véletlenül megkarcolja az autó löktörzsét.
Egyébként, Dániel, Ágnes, nyúl Sándor egy óriási adag salátához, és megmaradt étel nélkül folytatja. Anyukával és Zsófiával megbeszéltük, hogy itt az ideje a nagy felújításnak. A háromszobás lakásunkban már nem lehet élni: a csövek szivárognak, a vezetékek szikráznak, a régi tapéta még a korábbi tulajdonosoktól lóg. A bontócsapat jövő hétfőtől kezd dolgozni.
Szép munka, bólint Ágnes udvariasan, kortyolva egy pohár almaecetet. A felújítás jó dolog, bár költséges. Gratulálok.
Pontosan! hangot ad a villáival. Nagy projekt lesz: falakat bontunk, padlót betonba öntünk. Gyerekekkel nem lehet ott élni, por, kosz, cement. Ezért nálatok maradunk ideiglenesen.
Ágnes elköhög az almaecetben, köhögni kezd, Dániel szorosan megveregeti a hátát, a szoba csendjét csak Sándor rágcsálása töri meg.
Bocs, jól hallottam? törli Ágnes az ajkát egy szalvétával, és egyenesen a Dánielra néz. Nálatok? Hol? A mi két szobás lakásunkban, ahol már Dánival is gyakran összerőzünk?
Nem nálatok, vágja vissza Sándor, mintha egy makacs légytől szabadulna meg. Miért mennék szűkölődni? Neked van egy másik lakás, a nagyanyádé. Egy egyszobás az Erzsébet körúton. Üresen áll, nem használják. Ide költözünk néhány hétre, amíg a főbontás befejeződik.
Ágnes lassan leteszi a szalvétát. Az Erzsébet körúti lakás a saját, házasság előtti tulajdona. Nagyanyjától örökölte lepusztult állapotban, három év alatt minden szabad forintját beletehette, magára vállalta a felújítást hétvégéken: leöntötte a régi újságot a falakról, festett, csiszolta a parkettet. Egy héttel ezelőtt végre befejezte a berendezést, vásárolt egy új kanapét, felakasztotta a függönyöket, és a bérleti hirdetését már feladta, hogy gyorsan le tudja fizetni az autóhitelét.
Sándor, szól higgadtan Ágnes, hangja jégként hideg. Az Erzsébet körúti lakás már kiadó. Hirdetést feltettem, kedden már megtekintések vannak.
Hát, te mondod meg a megtekintéseket! szól be Katalin néni, a szószátyár. A rokonok kérnek, nem ismeretlenek. Nem jut neked pénz? Nem tudsz mindent megkeresni, de a testvéred testvére. Hová menjenek a két gyerekével, a pályaudvarra?
A pályaudvarra miért? kérdezi Ágnes. Van rövid távú bérlemény, napra napra, hónapról hónapra. A ingatlanpiac hatalmas.
Láttad már az árakat? kiált fel Zsófia, eddig csendben ülve. Egy szegény házat a külvárosban harmincezer forintért adják! Nekünk még anyagköltség, bontócsapat fizetése is meg kell fizetni. A költségvetésünk a fillérig pontos. Nem engedhetünk olyan bérleti díjat, ha a rokon lakása áll.
Ágnes a férjére néz. Dániel összeráncol, mintha láthatatlanná akarna válni.
Dániel? szól hozzá. Tudtad ezt a tervet?
Dániel piros arccal, szemét le nem nézve baljátékosan szól: Ág, igen, csak azt mondták Azt, hogy majd megbeszéljük. Nem ígértem! Csak őszintén nehéz a helyzet. Gyerekek iskolába mennek, bölcsőde közel van, jó környék. Lehet, hogy engedjük? Nem ismeretlenek, ugye?
Ágnesben felgyulladt a harag. Már a hátuk mögött megbeszélték, hogy a tulajdonát felhasználják a saját pénzügyi problémáikra, miközben ő csak egy tányér savanyú heringgel lett szóba hozva.
Akkor úgy van, áll egyenesen. Nincs miért vitatni. A lakás bérbe megy. Szükségem van a havi húszöt ezer forintra, hogy az autóhitelnek fizethessek. Ha te, Sándor, piaci áron szeretnéd kiadni, megteszem. A rokonoknak kedvezményt adok, de nem engedek alacsonyabb árra.
Sándor abbahagyja a rágást, felháborodva néz rá.
A testvéredtől akarsz pénzt? Nem vagy bűntudattól? Mi a felújítás? Segítségre van szükségünk, nem a tiédre szedett jutalomra!
Nekem a hitel fizetendő. A bankom nem érdeklődik a felújításod iránt.
Ág! üvölt Katalin néni, az evőeszközt a lábához csapva. Hogyan lehetsz szégyentelen? Én téged úgy neveltem, mint a lányom, és te? Csak önzés! Sándor és Zsófia két gyerekkel, a te unokatestvéreiddel, kényelmes életre vágyik, te pedig a saját kocsidat óvodáztad!
Néni, az én kocsim friss dizájnú felújításon, új háztartási gépeken, fehér kanapén keresztülzik. Tudom, hogyan viselkednek a unokák. Tavaly, amikor nálatok karácsonyzottunk, a TV összetört, a falakra festett papírok megmaradtak. Ki fizette? Senki. Gyerekek vagyunk. Nem engedem őket egy olyan lakásba, amelybe lelkét és millió forintot fektettem.
Milliót rakott bele! kiált Sándor felülről. Dániel, hallod? A feleséged feljebb helyez a vérnél! Te férj vagy ki? Mondd el neki!
Dániel szomorúan néz a feleségére.
Ág, talán talán rendben lesz. Zsófia vigyázni fog. Nem könnyű nemet mondani, anyám megsértődik.
Ágnes feláll a asztaltól, kezébe veszi a táskáját.
Nem kényelmes számomra a mennyezeten aludni, Dániel. De a saját vagyont szabályozni nagyon is kényelmes. Beszélgetés vége. A lakás nem jótékonysági alap. Köszönöm a vacsorát, Katalin néni, nagyon finom volt, de az étvágyam eltűnt.
Az ajtó felé lép, a szülőanyja és a vőlegény kiabálása szól. Dániel egy perc múlva utána rohan, amikor már felhívja a liftet.
Ág, várj! Nem lehet ilyen hirtelen! Megcsúfoltak!
Hadd megcsúfoljanak. Dániel, ülj be az autóba. Vagy maradj itt és vitasd meg, hogy milyen szörnyeteg vagyok.
Az egész úton halkan ülnek, Dániel dühölög, Ágnes felforrt. Este, miután a feszültség lecsillapult, férje újra próbálkozik.
Hallgass, értem, hogy aggódsz a felújítás miatt. De írhatnánk szerződést, hogy ha bármit elrontanak, kicserélik.
Ágnes keserűen nevet, de a nevetés savanyú.
Dániel, hallod magad? Milyen szerződés? A testvéredetől nem kapsz hóra sem. Öt ezer forintot kölcsönkért a barátjának születésnapjára két évvel ezelőtt, és még mindig nem fizette vissza. Elfelejtettem. Most itt a felújítás, a gépek. Egy hét alatt beázik a lakás, aztán azt mondják: Mi vagyunk a sajátok, nincs pénz, minden a cementbe ment. Nem. Téma lezárva.
A következő hét hideg háborúval telik. A anyós naponta hív, sír, fenyeget szívrohammal, megszégyenít. Zsófia a chatben lúdít a középső budapesti turistákról, miközben tíz évig Budapesten élt. Sándor a figyelmen kívül hagyást választja, remélve, hogy a testvére megnyomja a makacs feleséget.
Kedd reggel Ágnes bemutatja a lakást egy kedves fiatal párnak, két informatikusnak, akik imádják a világos belsőt, a gyors internetet és a nagymama szőnyegeinek hiányát. Aláírják a szerződést, befizetik a kauciót és az első havi díjat. Ágnes megkönnyebbülve sóhajt: a lakás ki van adva, emberek élnek benne.
Szerdán este, amikor Ágnes hazatér a munkából, két hatalmas, karózős táska áll a bejáratban, a konyhában Dániel és Sándor ülnek, egy félig kiürült brandyszalonnal az asztalon.
Jöjjön a ház ura! nyög Sándor, már jó néhány poharat ivott. A testvérrel új életet ünneplünk.
Ágnes kérdőn néz férjére. Dániel bűntudóval, de határozottan néz, mintha a bor adna neki hamis bátorságot.
Ág, beszéltünk kezdett összefolyó nyelven. Sándor elmagyarázta a helyzetet. Holnap elkezdik bontani a falakat, nincs hova menniük. Átadtam nekik a kulcsokat.
Ágnesben minden elrobbant. A világ egy pillanatra megremeg.
Milyen kulcsok? kérdezi halkon.
A te lakásod kulcsai. A tartalékok, amik a komódban voltak. Ne haragudj, csak cuccokat hoznak, míg a nagymama néhány napig a szobában marad, míg rendezik a dolgokat. A bérlők felmondják a szerződést, a kárt megfizetem később.
Ágnes a tekintetét Sándorra vetíti. Ő csak mosolyog, a székben elnyújtva. Győzött. A testvérét beborÁgnes azonnal jogi segítséget hív, és a testvérei végleg elhagyják a lakását, míg ő végre nyugodtan élhet saját otthonában.
