Ugye ezt most nem gondolod komolyan, Gábor? Mondd, hogy ez csak valami buta tréfa. Vagy talán félreértettem a csobogó víz miatt?
Réka elzárta a csapot, megtörölte a kezét a konyharuhában, és lassan megfordult a férje felé. A konyhában főtt zöldség, friss kapor és mandarin illata keveredett a közelgő ünnep előhírnökei. Az újévi éjféli harangszóig már csak hat óra volt hátra. Az asztalon hegyekben álltak az orosz hússaláta hozzávalói, a sütőben már régóta rotyogott az almás kacsasült, a hűtőben pedig dermedve várta a kocsonya, amit egész éjjel főzött.
Gábor a konyhaajtóban álldogált, bűntudatosan egyik lábáról a másikra helyezkedve. A pizsamaingje gombját tépkedte biztos jele annak, hogy ő maga is abszurdnak találja a helyzetet, de visszakozni nem akar.
Réka, kérlek, ne kezd el hangja esdeklő és bizonytalan volt. Katának elromlott a fűtése meg a víz is elzárták. Képzeld el, hogy ül ott, hidegben, a gyerekekkel szilveszterkor! Nem tudtam nemet mondani. Végül is az én gyerekeim.
A gyerekeid, igen mondta lassan Réka, miközben igyekezett higgadt maradni, bár belül remegett a méregtől. De Kata is a gyereked? Miért nem megy az anyjához vagy a barátnőihez? Vagy akár hotelbe? Annyi gyerektartást fizetsz, abból egy superior szobát is kibérelhetne.
Anyukája most gyógyfürdőben van, a barátnői elutaztak, Gábor a padlót nézte. És tudod, szilveszter talán családi ünnep, a fiúknak is öröm lenne, hogy apával kezdhetik az új évet Csak egy vacsora, egy kis tűzijáték, semmi különös. Elférünk, nagy a lakás.
Réka végignézett a konyhán. Igen, tágas lakás volt de ez az ő közös tere volt Gáborral. Egy hetet töltött el a takarítással, a karácsonyfát is feldíszítette, sőt, a függönyhöz passzoló szalvétákat is gondosan választotta, és Gábornak is megvette azt a drága kölnit, amiről régóta álmodozott. Egészen máshogy képzelte ezt az estét: gyertyafény, halványan világító fényfüzér, halk zene, ők ketten együtt. Ez lett volna az első olyan újév a házasságuk óta, amikor nem rohannak sehova, és nem vendégelnek meg senkit. Most mindez összeomlott, mint egy kártyavár.
Gábor, megbeszéltük, emlékeztette halkan. Hogy idén csak mi ketten leszünk. A fiaidat persze mindig szívesen látom szombatonként mindig itt vannak. De Katát A volt feleségedet ülteted ma a közös asztalunkhoz. Látod, ez hogy fest?
Túldramatizálod legyintett Gábor, csendes határozottságot színlelve. Emberek vagyunk. Kata is csak a gyerekeim anyja. Ne legyél önző, Réka. Ne légy szívtelen az ünnepen. Egy óra múlva itt lesznek.
Gyorsan ki is sietett, mintha tartott volna tőle, hogy Réka valamit hozzávág. Ő csak állt ott, a pultot szorítva, miközben a kacsa tovább ropogott a sütőben de ő teljesen elvesztette az étvágyát. Ne légy önző. Ez fájt a legjobban. Három éven át igyekezett jó feleség lenni. Rendbe tette a háztartást, nem akadályozta Gábort abban, hogy lássa a régi családját, még Kata éjszakai hívásait is türelmesen viselte: hol csöpögő csapról, hol az állatorvostól visszahozandó cicáról. Most pedig, ez lett a hála.
Réka gépiesen szeletelte tovább a krumplit, hátha elcsitul majd a düh. Talán tényleg nem lesz gond? Talán Kata normálisan fog viselkedni? Hisz szilveszter van, ilyenkor csodák és kibékülések születnek
Csoda azonban nem történt. Pontosan ötven perc múlva csöngettek. Réka épp hogy át tudta cserélni köntösét az ünneplő ruhára, egy kis smink is jutott az arcra. Gábor repült ajtót nyitni, sugárzott, mint egy fényesre suvickolt rézüst.
Nagy hangzavar közepette vonult be a vendégsereg. Elöl beestek a fiúk tízéves Máté és a hétéves Dániel. Le sem vették a cipőjüket, végigrobogtak a világos laminált padlón, sáros nyomokat hagyva maguk után. Utánuk, mintha jégtörő hajó lenne, belépett Kata.
Feltűnő, piros ruhában volt, amelynek kivágása szemet szúrt, kezében óriási zacskókat hozott. Erős, tömény virágillat lengte be az előszobát, átütve a mandarinos-kaporos illatot.
Na végre! kiáltotta vidáman, miközben a bundájáról lerázta a havat egyenesen a padlóra. A dugó miatt majdnem lemaradtunk, a taxist alig tudtam rávenni, hogy jöjjön gyorsabban! Gábor, vidd a csomagokat, ott vannak az ajándékok és a pezsgő. Rendes pezsgő, nem az az olcsó, amit szoktál venni.
Réka felvett egy udvarias mosolyt, és kiment köszönteni.
Jó estét, Kata. Szervusztok, fiúk.
Kata végigmérte, különösen elidőzve Réka egyszerű, mégis elegáns ruháján.
Szia, Reka, mondta hanyagul. Fú de fullasztó itt, legalább egy ablakot kinyithatnátok! És a papucsom? Gábor, hol a rózsaszín papucsom, amit múltkor is itt hagytam, amikor eljöttem a pénzért?
Máris keresem, Katám, sürgölődött Gábor, a cipősszekrény mélyét kutatva.
Katám Réka érezte, ahogy egy rugó szorul benne. Külön papucs Kata számára? És Gábor tudta is pontosan, hol van?!
A vendégek átvonultak a nappaliba. A fiúk teljes hangerőre állították a tévét, és ugrándoztak az új világos kanapén. Réka összevonta a szemöldökét azt a kanapét épp most pucolta ki külön figyelemmel.
Máté, Dániel, óvatosabban, kérte halkan.
Hadd ugráljanak, gyerekek, vágott közbe Kata, lezuttyanva a fotelbe. Ki kell adniuk az energiát. Gábor, hozzál egy pohár vizet, kiszáradtam.
A következő óra egyszemélyes színházzá vált. Kata mindent kommentált. Az ünnepi fát (Milyen unalmas díszek, bezzeg régen mennyivel színesebb volt!), az asztalterítést (Mine kell ennyi villa? Ez nem a Buckingham palota!), a gyerekeket rendre utasította, majd rögtön dédelgette is őket. Gábor ugrált körülötte: párnát hozott, hangerőt állított, telefontöltőt keresett. Rékára alig nézett, inkább kerülte a tekintetét.
Réka csendben terített meg, tányérokat, poharakat vitt úgy érezte magát, mint egy pincér egy idegen lakásban.
Réka kiáltott be Kata a nappaliból. Ez a hússaláta miből van? Kolbászból? Jajj, az már múlt század! Gábor marhával szereti, te ezt nem tudtad? Mindig marhából készítettük.
Gábor három éve jóízűen eszi az enyémet is szólt vissza Réka a konyhából, hangosan letéve a salátás tálat.
Akkor nagyon udvarias lehet, kacagott Kata. Az én drága Gáborom tűr, de eszi.
Gábor a nappali ajtajában csak feszengve elvette a mosolyt, inkább nem szólt semmit. Nem állt ki Rékáért. Nem mondta, hogy “hagyd abba, Réka nagyszerűt főz”, egyszerűen csöndben maradt, nehogy rossz hangulatot keltsen Katában.
Ez volt az első intő jel. A második akkor jött, amikor Réka elővette a kacsasültet a sütőből: pirosra, aranysárgára sülve, mestermű. Büszkén tette az asztal közepére.
Tessék, kacsa almaágyon, aszalt szilvával.
A fiúk odaszaladtak, elhúzták az orrukat.
Pfúúj, ez odaégett! Nem ezt akarom enni! Apa, akarunk pizzát!
Nem égett, csak ropogós, próbálta Réka megnyugtatni őket.
Dehogy, a gyerekek ilyet nem esznek szólt közbe Kata, undorodva bökdösve a kacsacombot. Milyen zsíros ez és még aszalt szilva! Ki tesz szilvát a hús mellé? Gábor, rendelj pizzát. Nekem is, a kacsát inkább kihagyom, gyenge a gyomrom.
Gábor sajnálkozva nézett Rékára.
Réka, talán tényleg A fiúknak is legyen ünnep. Gyorsan rendelek, harminc perc alatt itt van.
Ez most komoly? hangja megremegett. Négy órán át sütöttem ezzel. Tegnap már pácoltam. Ez a legjobb, amit tudok főzni.
Ne vedd magadra, próbálta Gábor átölelni, de Réka elhúzódott. Mindenkinek más ízlik. Együnk kacsát is, pizzát is. Több lesz a választék.
Miközben a pizzafutárt hívták Katával, Réka leült egy székre. Mintha álmodna a saját otthonában, az ő konyhájában, az ünnepi asztalnál ül, miközben a férje a volt feleségével vitatja meg, milyen legyen a pizza feltét.
Egyébként Kata élénk hangon töltött magának pezsgőt engedély nélkül. Emlékszel, Gábor, mikor 2015-ben a balatoni üdülőben újéveztünk? Mikulásruha, szakáll esett le rólad! Mekkora nevetés volt
Persze, hogy emlékszem! Gábor nevetett, arca felengedett. És te voltál a Hókirálynő, el is tört a cipőd a hóban!
Elkezdődött a nosztalgiaözön: tengerparti út, első autóvásárlás, Máté első lépései Egymás szavába vágva röhögtek, szemeik ragyogtak. Olyan világ volt ez, ahová Réka soha nem tartozhatott. Egy sajátosan közös múlt, amiben nem volt hely számára. Ott ült a gyönyörű ünnepi asztalánál és úgy érezte, mintha átlátszó lenne. Csak egy bútordarab.
A fiúk szaladgáltak, egyikük fellökte a vörösboros poharat, az pedig ráborult a fehér abroszra pont arra, amit Réka szilveszterelőtt órákig vasalt. A vörös folt vérként terjedt szét.
Nocsak, csapott a kezébe Kata. Gábor, miért állítottad a poharat a gyerekek közelébe? Réka, van nálad só? Öntsd rá, vagy nem jön ki. Bár az abrosz régi, nem kár érte.
Réka lassan állt fel. A tévéből érkező hangzavar elnyomta gondolatait. Ránézett a férjére Gábor már szórta is a sót, engedelmesen követte Kata utasításait. Egy pillantást sem vetett a feleségére, legalább annyit sem kérdezett, hogy jól van-e. Teljesen lekötötte a “régi család” szolgálata, a bűntudatból fakadó jóvátétel.
Akkor értette meg Réka: ő nincs jelen. Csak testileg. Gábor számára most csak Kata, a gyerekek, meg önmaga által hordozott bűntudat létezett. Ő maga csak egy kényelmes kellék, aki gondoskodik, főz, és feltűnés nélkül kell hogy maradjon.
Szótlanul kiment a nappaliból. Senki nem vette észre, hogy elment. Kata tovább sztorizott, Gábor nevetett.
Réka a hálószobába ment. Bent sötét volt, csak az ablakon át szűrődött be egy utcai lámpa fénye. Elővette a szekrényből a kis sporttáskáját. Nem remegtek az ujjai hideg, tiszta nyugalom árasztotta el. Gyorsan pakolt: farmer, meleg pulóver, váltás fehérnemű, neszesszer, telefon- és laptop-töltő. Személyi.
Gyorsan átöltözött, levetette ünneplő ruháját az ágyra, belebújt kényelmes csizmájába, és belepillantott a tükörbe. Egy fáradt, de eltökélt arc nézett vissza.
Kifelé menet éppen hozta a pizzát a futár.
Pizzzaaaa! ordítottak a gyerekek.
Gábor, fizess már, csak nagyban van! szólt Kata.
Réka a nagy nyüzsgésben nesztelenül kiment, becsukta az ajtót. A liftben halkan fellélegzett.
Odakint nagy pelyhekben hullott a hó. A város ünnepi zsongásban, petárdák, kacagás mindenhol. Réka elővette a telefonját, hívta:
Annamari, fenn vagy még? szólt bele, ahogy legjobb barátnője felvette.
Te bolond vagy? Tíz óra, szilveszter! Péterrel már bontjuk a pezsgőt. Mi történt? Olyan fura a hangod
Itthagytam Gábort. Mehetek hozzátok?
Hát hogyne! Péter, készíts még egy tányért, Réka jön! Hol vagy? Hívok egy taxit!
Negyven perc múlva Réka Annamari konyhájában ült. Itt meleg volt, fahéj-illat, biztonság. Péter diszkréten félrevonult, beállította a tévét.
Mesélj, kínálta egy teával Annamari. Mit csinált a férjad már megint?
Réka mindent kiöntött magából: a csőtöréses Katát, a saláta vitát, a régi történeteket, a kacsa sorsát.
Annamari, nem az zavar, hogy eljöttek. Hanem hogy Gábor szolga lett. Elfelejtett engem. Ott álltam, mint a cseléd. Miért kellenék én neki, ha még mindig csak nekik akar megfelelni?
Ó, ez klasszikus magyar férfi sóhajtott Annamari. Mindig mindenki kedvébe akar járni, végül épp azt árulja el, aki legközelebb áll hozzá. Jól tetted, hogy eljöttél. Ha ott maradsz és tűrsz, ő sosem nő fel mindig le fog nézni.
Réka telefonja csak egy óra múlva kezdett pittyegni. Valószínűleg csak akkor vették észre, hogy hiányzik, amikor leültek volna asztalhoz.
Először Gábor hívta. Nem vette fel.
Újra hívta. Újra nem vette fel.
Majd jöttek az üzenetek.
Réka, hol vagy? Már rég eltűntél.
Csak leugrottál boltba? Hűl a pizza
Vedd fel, ez nem vicces. A vendégek is keresnek.
Most komolyan megsértődtél? Elmentél? Ez gyerekes! Gyerünk vissza, Kata is furán néz!
Réka elolvasta az utolsó sort, és szomorúan elmosolyodott. Kata miatt kellemetlen neki. Nem a felesége miatt, akit megalázott előtte, hanem a volt felesége miatt, aki ott ülhet önelégülten az asztalnál.
Ne vedd fel, tanácsolta Annamari. Hagyd hadd takarítson maga után. Hadd szolgálja csak Katáját!
Réka kikapcsolta a telefont.
Azon az újévi éjszakán nem kívánt semmit az éjféli harangszóra. Csendben pezsgőzött, nézte az Indul a bakterházat és könnyűnek érezte magát. Mintha egy sok éve cipelt hátizsákot vett volna le a válláról.
Az újév első napja hideg, de napfényes volt. Réka a barátnője kanapéján ébredt a frissen főzött kávé illatára. Felkapcsolta a telefonját: ötven nem fogadott hívás, húsz üzenet. Az üzenetek követelőzőből kétségbeesettbe hajlottak.
Összetörték a fiúk a kedvenc vázádat. Bocs.
Kata hisztizik. Kemény a kanapé. El akar menni.
Elmentek. Káosz van itthon. Mit csináljak?
Réka, drága, bocsáss meg. Őrült voltam. Hívj vissza!
Dél körül csöngettek Annamariéknál. Az ajtóban Gábor állt. Úgy nézett ki, mint aki átment egy csatán: kócos haj, borfoltos ing, karikás szemek. Egy nagy csokor rózsát tartott amilyet csak drágán lehetett venni szilveszterkor is.
Annamari összefont karral, egy tapodtat sem engedte bentebb.
Na, ideért a nagy szerelmes. Mit akarsz?
Annamari, hadd beszéljek Rékával. Tudom, hogy itt van. Beszélnem kell vele.
Réka kijött a folyosóra. Gábort látva sem sajnálat, sem bosszú nem volt benne csak fáradtság.
Réka! Gábor odalépett volna, de Réka hűvös pillantására megtorpant. Kérlek, bocsáss meg. El sem tudod képzelni, micsoda pokol volt, mióta elmentél. Kata mindenbe beleszólt, a gyerekek mindent szétromboltak, feldöntötték a fát Próbáltam őket lecsendesíteni, de Kata közölte, hogy szörnyű apa vagyok, elrontom a gyerekek ünnepét. Végül hajnalban hívtam nekik taxit, és elküldtem őket.
Nehézkesen fújta ki a levegőt.
Most értettem meg, Réka, hogy mennyire megbántottalak. Úgy viselkedtem, mint egy papucs. Féltem rossz lenni nekik, közben szörnyeteg voltam hozzád. Te vagy a családom. Csak te. Bocsáss meg. Gyere haza. Üres a lakás nélküled. Kitisztítottam mindent majdnem mindent.
Réka a vizes rózsacsokorra nézett.
Nem egyszerűen megbántottál, Gábor. Megmutattad, hol a helyem. A főzőnő és a bútor között. Megengedtél egy idegen nőnek mindent a házamban, még engem is kritizált.
Esküszöm, soha többet! Gábor hangja elszánt volt. Letiltom Katát mindenhol. Csak a gyerekek miatt beszélek vele, de csak semleges helyen. Nem lesznek vendégek, nem lesz éjszakai hívás. Mindent megváltoztatok, ígérem!
Réka hallgatott. Látta, hogy a férfi tényleg megijedt és őszintén bántja, ami történt. De vajon el tudja-e felejteni azt a magányos, megalázó érzést az ünnepi asztalnál?
Ma nem megyek haza, mondta végül. Szükségem van még pár napra Annamarinál. Te pedig menj haza, és gondolkodj el dolgokon. Ne azon, hogyan hozhatsz vissza, hanem azon: hogyan juthattál el idáig? Miért fontosabb neked egy volt feleség véleménye, mint a jelenlegi társad érzései?
Várok, ameddig kell suttogta Gábor, lehajtva a fejét. Szeretlek, Réka. Komolyan.
Letette a csokrot a folyosóra, és lehajtott fejjel távozott.
Réka visszament a konyhába. Annamari épp friss teát töltött.
Na, kibékültök majd? kérdezte barátnője.
Lehet. Idővel. Jó ember ő, csak nagyon el tud veszni a múltban. De ha visszamegyek is, soha többé nem engedem, hogy másodhegedűs legyek. Soha.
Az ablakhoz lépett. Odakint Budapestet hó borította, tisztán, érintetlenül, mint egy üres lap. Az élet ment tovább, de Réka már biztos volt benne: a történetének tollát ő tartja a kezében, s nem hagyja, hogy a múlt árnyai diktálják, hogyan íródjon tovább.
Az ünnepek igazi értelme, hogy megtanuljuk: csak ott lehetünk boldogok, ahol önmagunk lehetünk, nem pedig múltbéli szerepek vég nélküli kiszolgálóiként.
