Legalább néznél tükörbe, mielőtt asztalhoz ülsz csattant fel hidegen a férfi hang. Ez a köntös sehogy sem áll, a frizurád is… Vajon tényleg olyan nehéz lenne rendbe szedni magad legalább a férjed kedvéért?
Piroska megdermedt, a merőkanalat félig a leves fölött tartva. Lassan felnézett Sándorra, aki a konyhaasztalnál ült, szeme a drága okostelefon kijelzőjén, fel sem pillantva a feleségére. Frissen vasalt, divatos púderszínű ingben feszített, haja zselével precízen hátrafésülve, nyakából új, nem olcsó parfüm illata áradt.
Az utóbbi hónapokban Sándor mintha kicserélődött volna. Harminc év házasság és egy felnőtt, régóta másik városban élő fiú után Piroska úgy érezte, mintha egy idegennel élne együtt. Sándor hirtelen elkezdett konditerembe járni, lecserélte az egész ruhatárát, dietetikus étrendet követett, a telefonját pedig bonyolult jelszóval védte. De mindezeknél sokkal rosszabb volt, hogy mindent, amit Piroska csinált, elkezdett kritizálni: nem volt jó a főztje, nem tetszett neki, ahogy az asszony beszél, öltözik, sőt, ahogy levegőt vesz.
Most jöttem haza a patikából, válaszolta halkan, de összeszedetten Piroska. Végigdolgoztam a műszakot, utána boltba mentem, a nehéz szatyrokat felcipeltem, és rögtön fogtam magam, hogy meleg vacsorát tegyek eléd. Estélyi ruhát kellett volna vennem meg sminkelni, hogy felszolgáljam neked a gulyáslevesed?
Mindig ezt játszod el, hogy te vagy az áldozat morgott Sándor, letette a telefonját, arcán undorodó fintorral. Minden nő dolgozik, mégis tudnak rendesen kinézni, nem úgy, mint valami piaci kofák. Tudod, nálunk az irodában a veled egyidős nők tűsarkúban járnak, ápoltak, csinosak. Te meg… meghízott asszony lettél. Szégyen veled emberek közé menni.
Piroska szótlanul odatette elé a gőzölgő tányért, majd leült vele szemben. Szíve összeszorult a megaláztatástól, de tudta, hogy nem sírhat. Eleget sírt már éjjel, amikor Sándor a hátát mutatva, csendben chatelt valakivel a telefonján.
Ha ennyire szégyellsz velem, miért vagy még itt? kérdezte csendesen, de határozottan.
Sándor gúnyosan elmosolyodott, a barna kenyérből letört egy darabot, ráérősen enni kezdte. Érezte magában az erőt, ötvenöt évesen sikeres logisztikai osztályvezető, szerinte minden ajtó nyitva áll előtte.
Nem biztos, hogy sokáig itt maradok mondta, a levesbe mártva a kenyeret. Ne hidd, hogy rám senkinek nincs szüksége. A fiatal lányok is utánam fordulnak, intelligensek, szépek, rajonganak a magabiztos férfiért. Ott van például Ramóna, a marketingről huszonhat éves. Úgy néz rám, ahogy te soha nem néztél fiatalkorodban sem.
Piroskán átfutott a hideg. Egy dolog sejteni a megcsalást, teljesen más, ha ezt szemtől szembe hallod, a saját konyhádban.
Akkor mi tart vissza? kérdezte, hangja elcsuklott, de belekapaszkodott a férfi tekintetébe.
Sándor a felesége remegését félelemnek vélte. Meg volt győződve róla, hogy Piroska retteg attól, hogy vénlányként egyedül marad. Szerinte ő egy fáradt, jelentéktelen, kiégett nő, akinek senkire sem kell.
A megszokás, na meg, sajnállak mondta Sándor leereszkedő hangon, félretolva a félig üres tányért. De az én türelmem is véges. Ha továbbra sem figyelsz magadra, továbbra is ilyen felhős arccal járkálsz, én összecsomagolok és megyek ahhoz, aki értékel. Jó káder vagyok, karrier, megjelenés Ramóna csak azt várja, hogy hozzáköltözzek. Szóval gondold végig: vagy változol, vagy viszlát, fiatalabbhoz megyek!
Felállt az asztal mellől, elegánsan igazította meg az ingnyakát, majd átsétált a nappaliba, hangosan felkapcsolta a tévét. Azt várta, hogy Piroska sírva rohan utána, bocsánatot kér, ígéri, hogy lefogy és fodrászhoz jár. Előre örült a győzelmének.
De csak csend volt.
Piroska ült, nézte a kihűlő levest. Gondolatai körültekintettek a fényes konyhán. Ez a lakás sosem volt közös; nem súlyos hiteleken vagy hosszú évek spórolásán múlt. Tíz éve a szülei, miután apja betegsége miatt visszahúzódtak a déli részre, eladták a vidéki házat. A pénz nagyját odaadták egyetlen lányuknak.
Bölcs apja ragaszkodott is hozzá, minden jogilag legyen: ajándékozási szerződés, az egész a pénzt így költötték el a tágas, háromszobás, jó budapesti lakásra. Jog szerint minden az övé, nem közös szerzemény. Sándornak sose voltak megtakarításai, szerette a nagyvonalú életet. Ide csak beköltözött.
Most pedig ez az önelégült ember, aki a falain él, fenyegeti őt.
Valami elszakadt Piroskában. A hónapok óta halmozódó sérelem elpárolgott, helyét kristálytiszta világosság váltotta fel. Rájött: nem fél Sándortól. Félelmetes az állandó feszültség és megalázás volt. Egyedül maradni a saját lakásában viszont szabadságot jelent.
Lassan felállt, a mosogatóhoz lépett, kiöntötte a férfi levesét, elmosta az edényt, megtörölte a kezét, majd átment a nappaliba.
Sándor hanyatt feküdt a kanapén, halkan félmosolyogva nézte a híreket. Fel sem figyelt a feleségére, biztos volt benne, hogy rimánkodni fog.
Levontam a következtetéseket, Sándor, mondta nyugodtan Piroska a fotel mellett megállva.
Nahát, tényleg? elvigyorodott a férfi. Holnap fodrász? Vagy veszel fitneszbérletet?
Nem. Úgy döntöttem, nem teszem tönkre tovább az életed. Egy ilyen nagymenőnek nem való egy veszett piaci kurázsit vesztett nő. Jobb lesz, ha Ramónával leszel. Menj csak hozzá.
A férfi mosolya lefagyott, felkönyökölt, értetlenül nézett Piroskára. Hangjában semmi hiszti, csak fagyos közöny volt.
Ezt most tényleg komolyan gondolod? húzta össze a szemöldökét Vigyázz, Piroska, ne szórakozz! Elmegyek, nem leszek itt, majd harapod a könyököd, hogy elveszítettél!
Nem fogom suttogta Piroska. Igazad van, ennek vége. Indulj.
Sándor feldühödve ugrott fel, rendbe igazította az övét. Jó! Király! Már holnap elköltözöm. Legyen veled a büszkeséged! Azt hiszed, nem kellene senkinek? Szét fognak tépni értem!
Biztos vagyok benne fordult el Piroska. Holnap este nem leszek, színházba megyek Marikával. Addigra gyűjtsd össze a cuccaid.
Sándor dühösen hallgatott. Meg volt győződve róla, hogy az asszony éjjel sírva békülni kúszik. Ezúttal azonban a nappaliban aludt, hogy látványossá tegye a sértettségét.
Másnap kora reggel sem szóltak egymáshoz. Piroska nyugodtan kávézott, elindult dolgozni a gyógyszertárba, be se nézett a nappaliba. Sándor a bejárati ajtó csapódására ébredt még jobban feldühödött. Majd az asszony este rádöbben az ürességre, és könyörögni fog, gondolta, miközben készülődött az irodába.
Munkahelyén egész nap Ramónával chatelt. A lány tényleg csillogó szemmel nézett rá, csodálta a drága öltönyéért, pozíciójáért. Egy pici albérletben lakott a kőbányai városrész szélén, állandóan panaszkodott a rossz főbérlőre, zajos szomszédokra. Sándor szeretett úgy tenni, hogy a házassága már csak formalitás, mindjárt elválik, és szabad lesz.
Fél hat volt, mire Sándor összepakolta a dossziékat, nyakkendőt igazított, és odalépett Ramóna asztalához.
Kicsim, van egy meglepetésem dorombolta magabiztosan. Otthagytam a feleségemet. Ezentúl annyit leszünk együtt, amennyit csak szeretnél. Ma este hozzád viszem a cuccaimat, hétvégén ünnepeljük meg egy elegáns étteremben, hogy új életet kezdünk.
A lány szeme felragyogott, majd elbizonytalanodott.
De hát Sándor Hozzám? Hiszen nekem szinte nincs is helyem, egyszemélyes ágy, összeszorulunk a kis panelban. Én azt hittem, hozzád megyünk vagy végre kibérelsz egy normális belvárosi lakást! Te vagy a főnök, simán megteheted!
Sándor elhalkult. Drága albérletet nem akart, inkább a ruhákra, autóra, luxus karórákra költekezett. Biztos volt benne, hogy Piroska sírva visszahívja két hét múlva. Ki kell valahogy húznia addig…
Kicsim, ez csak átmeneti mosolygott pár hétig vegyük szűkre magunkat, aztán majd meglátjuk, hogy lesz. Most hazamegyek összepakolni, nyolcra ott vagyok.
Vidáman ült kocsiba, szinte már látta maga előtt, ahogy Piroska hisztériázik az üres lakásban. Felment a lépcsőházba, fütyörészve haladt a jól ismert ajtóhoz, elővette a kulcsot, bedugta…
A kulcs csak félig ment bele.
Sándor összeráncolta homlokát, kipróbálta még egyszer de a zárban már más volt a betét, friss gyári zsírral.
Többször meghúzta a kilincset. Az ajtó masszívan zárva. Akkor vette csak észre a sötét lépcsőházban a sarokban tornyosuló, kockás, nagybani piacról vett táskákat. Három, egymásra pakolva, rajt egy öreg bőrönd, mellette egy átlátszó zsákban sportcipők, cipők. A bőrönd tetején fehér, spirálfüzetből kitépett lap, celluxszal.
Sándor szíve hevesen vert. Lerántotta a papírt, olvasta a szabályos kézírást:
Cuceid összepakolva. Az új zárak ötvenezer forintba kerültek, fogd fel búcsúajándékként. A válókeresetet jövő héten beadom. A lakcímkivonást a bíróságon intézzük, ha nem írod alá önként. Sok boldogságot Ramónával!
Sándor alatt megmozdult a föld. Nem hitt a szemének. Nemhogy nem könyörgött utána az asszony, hanem kipenderítette, mint egy tolvajt! A márkás ingeik a legócskább vásári zsákokba gyömöszölve!
Dühében ököllel verte az ajtót, hosszasan csengetett.
Piroska! Azonnal nyisd ki! Mit műveltél? Hozd vissza a kulcsom!
Belülről lépések. A lánc annyira engedte az ajtót, hogy épp kinyílt egy rés.
Ott állt Piroska, elegáns ruhában, frizurával, higgadt, magabiztos arccal már rég itthon volt a színházból.
Mit kiabálsz? kérdezte nyugodtan. Felvered a szomszédokat.
Elment az eszed? Mik ezek a táskák, miféle zárcsere? Ez a lakás az enyém is! Itt vagyok bejelentve! Nem tarthatsz kint!
Fölvonta a szemöldökét.
Sándor, a lakcím nem tulajdonjog, hanem adminisztráció. Ez a lakás az én ajándékpénzemen lett megvéve, jogilag csak az enyém. Te akartál menni, tessék, leegyszerűsítettem. Mindent elraktam, még a súlyzóidat is.
Nem teheted ezt! Három évtizedet éltem ebben a házasságban! ordította Sándor.
A felújítás nem jogcím lakásra felelte Piroska nyugodtan. Mindent te mondtál ki. Már nem tartalak vissza Ramóna vár. Nekem meg reggel dolgoznom kell.
Az ajtó elkezdett záródni.
Piroska, várj! Sándor hangja egyszeriben meggyengült. Hol kezdjem így az éjszakában ezzel a rakománnyal?
Az már nem az én dolgom. Ég veled.
Zár csattant, a folyosó elsötétült.
Sándor ott maradt a sötét lépcsőházban. Lassan leült a bőröndre. Most már egy ál-úriember volt csak, minden elveszett. Lassan elővette a telefonját, tárcsázta Ramóna számát. Sokáig csak a csengés hallatszott, végül átvette.
Igen, Sanyika, már jössz? zene hallatszott a háttérből.
Ramóna Hát, kirakott a feleségem. Zárcsere. Az összes cuccom itt van… most azonnal mennem kellene hozzád. Van pár táskám.
A lány hangja kihűlt.
Hogyhogy kirakott? És a közös lakás? Azt mondtad, eladása után lesz pénzed normális lakásra!
Az csak az övé suttogta Sándor. A szülei ajándéka volt, semmit nem kapok. De jól keresek, majd megoldjuk! Most mindjárt taxit hívok…
Néma csönd.
Nézd, Sándor… mondta végül a lány hűvösen. Nekem ez a csomagtartós romantika nem kell. Én komoly férfit akarok, nem valakit, aki a problémáit viszi magával. Ha majd lesz saját lakásod, kereshetsz. Szia!
Letette.
Sándor nézte a sötét kijelzőt. A rajongó múzsa egy pillanat alatt eltűnt. Csak hamis illúzió volt, kézzel fogható valóság nélkül.
A férfi körülnézett a lépcsőházban. Szürke falak, koszos ablak, szeméttároló szaga. Három kockás zsák, benne az élete. Barátoktól kérni lehetetlen, szállodára nincs forintja fizetés csak jövő héten, a hitelkártya már régen Ramóna ajándékaira és fitnessz bérletre elment.
Mélyet sóhajtott, elővette a telefonját, olcsó panziók számát kezdte keresgélni.
A lakásban közben Piroska a saját konyhájában, illatos citromfűteát kortyolgatva hallgatta a város esti zajait. Először hosszú idő után könnyebbnek, szabadnak érezte magát. A levegő friss, az élet új.
Egy új fejezet várt rá, melyben többé nincs helye megaláztatásnak, félelemnek csak neki, a saját, otthonos világában.
