Elmegyek! mondta Gábor.
Hová? kérdezte Boglárka, miközben a karácsonyi bevásárlólistát bökögte.
Teljesen!
Mit értesz teljesen alatt? ismételte Boglárka. És a szilveszter?
Az elhagyás csak a poénokban vicces: A férjed hívott, de elmarad a futam! mondja a népszerű magyar poén. A valóságban azonban más a helyzet, fájdalmasabb és kevésbé mulatságos.
Gábor újév előtt elhagyta a házasságot. Nem a repülőkkel vagy vonatokkal elérhető távolságra, hanem szó szerint, amikor drága csizmáit levette és a Boglárkától kapott minőségi parfüm füstjét hagyta maga mögött.
Mielőtt elment volna, órákat töltött a csomagolással, a magyarázattal, hogy Boglárkának miért kell megértenie és megbocsátania mintha egy televíziós műsorban szerepelne. Sőt, még az isten is szólt neki: Megújult a házasság, de már nincs többé helye a szívnek.
Már készen állt a karácsonyfa, Boglárka a kanapén ülve a szilveszteri ruhát, az ünnepi menüt és a vásárlási listát gondolta át: barátokkal akarták együtt üdvözölni az új évet.
Az emelős hangulat, ahogy a szilveszteri előestéken szokott, mindig intenzívebb, mint maga a nagyapáca. Boglárka, ötvenéves nő, mint minden más magyar, szerette ezt az ünnepet. De a kint lévő hó kevesebb lett, így a varázslat kissé fakult.
Viszont novembertől már elkezdődtek az év végi leárazások. Boglárka takarékos háznagyanyja már előre elintézte az ajándékokat, így nem csak pénzt, hanem időt, energiát és idegességet is megtakarított. Minden már készen volt: testvéreknek fülbevalók, unokáknak, gyerekeknek és kedves férjének.
Gábor egy szép szarvasos gyapjú pulcsit kapott régóta vágyott rá. Boglárka csak egy forintot költött rá, de mit ne tenne meg a szeretett emberért? Minden már csomagolva, elrejtve, csak arra várva, hogy eljön a pillanat. Mit adna Boglárkának? Gyűrűt? Nem, inkább pénzt, mert ötvenhárom éves Gábor ízlése már nem olyan kifinomult.
Aztán hirtelen: Elmegyek!
Hová? kérdezte a listával elveszett Boglárka.
Teljesen!
De a szilveszter? kérdezte Boglárka újra.
Milyen szilveszter, Boglárka? morcosan válaszolt a férj. Mikor leszel bölcsebb?
És, szinte gyermetegül, kimondta:
Elhagyom, teljesen! Szerettem egy másik nőt, és együtt leszünk egy gyermekkel! Most már minden világos?
Most már úgy értem, mondta Boglárka, szinte könnyeivel a szemében. De mi lesz velem?
Az új nő jóval fiatalabb volt, mintha egy klasszikus szerelmesversben állna: Az idő kedvez a szépségnek. Gábor örömmel mesélte el, hogy szerelme hamarosan fia lesz: Boglárka már két felnőtt lányt nevelt.
Most végre örökös lesz! Bár a gazdasági örökség még ködös volt a férj sokat keresett, de a ház, a lakások már Boglárkáé voltak. Egyik kétszobás lakása csak névértékű volt, a másik egyedülállóan volt kiadó.
Boglárka nem akarta tovább felrúgni a saját boldogságát, de a világ szorult le a lábára. Egyszerűen csak leült a kanapéra, a befejezetlen listával a kezében, és úgy érezte, hogy semmi már nem kell.
Huszonnyolc éve házasok voltak, a család erős, a hátsó támogatás stabil, a felnőtt gyermekek már önállóak. Ezzel elégnek kellene lennie egy boldog élethez, de valami hiányzott. Boglárka a listából áthúzta a Prosecco sort, amit Gábor imádott, majd leereszkedett a kanapéra, gondolatok nélkül, csak üresség ült a fejében.
Három óra telt el, mintha egy perc lett volna, és a telefon csörögött: barátnője, Tünde hívott.
Mit kell hoznunk a szilveszteri bulira?
Gábor elhagyott! mondta Boglárka.
Tényleg? kérdezte Tünde.
Hogy tudtad? csodálkozott Boglárka.
Mindenki tudta! mondta Tünde, miután egy pillanatra csend lett. Gábor kollégája ismerte őt.
Tudtad, de nem mondtad? kiabálta Boglárka.
Igen! válaszolta Tünde. Most már csak a saját dolgodra kell koncentrálnod.
Boglárka elment egy öreganyához, majd január elsején a lányához, ahol a család összegyűlt. Ott megtudta, hogy Gábor fiatal szeretőjéhez költött. Mindenki tudta már, csak a hűtlenek nem vállalták fel.
Az idő hideg, a város díszítve ünnepi fényekkel, a utcák üresek, de a szilveszteri hangulat még él. Boglárka lassan, de biztosan haladt a hóesésben, miközben a szívében egyre könnyebb lett.
Akkor legyenek boldogok, ha úgy döntenek, gondolta magában. Nem azért kell szenvednem emiatt.
Az élet nem áll meg egy rossz döntés miatt, de a fájdalom segít felülkerekedni. Egy évvel később újra díszítették a fát, Boglárka újra listát írt, és most már a barátnőjével, Várdonnal, egy kedves férfival, Attilával, akit már eljegyeztek.
Az ajtó kattanására Gábor megjelenett egy babaszállítóval a karjában.
Tudod mit, ha nem lennék otthon? kérdezte.
Kinyitnám a kulcsommal a zárat válaszolta Gábor.
Ha megváltanám a zárakat? kérdezte Boglárka.
Nem változtatsz? nevetett Gábor, majd megkérdezte: Beengeded?
Boglárka előrelépett, nem akarta kikapcsolni azonnal a babát. Gábor a szobába lépett, és a gyermeket az ágyra helyezte.
Hány hónapos? kérdezte Boglárka.
Öt hónapja jár! válaszolta Gábor.
És a szerelmed? kérdezte Boglárka, amelynek terveiben nem szerepelt egy idegen férfi egy idegen babával.
Ő már mást szeret mondta halkan Gábor.
Nos, ez is egyfajta kapcsolatok! nevetett Boglárka. De miért jöttél ide?
Ne öltözd le! kiáltotta a férj, miközben a babát próbálta levetkőzni.
Nem fogadsz el? kérdezte a férj, most már azzal a szándékkal, hogy a babát magához vegye.
Boglárka csak nevetve válaszolt: Már túlbecsültem a képességedet, barátom! Nem vagyok kész arra, hogy egy idegen babával foglalkozzak.
Végül Gábor feladta, elhagyta a házat, és egy szót sem szólt többé. Boglárka a fürdőben volt, amikor a bejárati ajtó becsapódott: Gábor elment, egy összegabalyodott zsebkendő feküdt a franciaágyon. Talán sírt? gondolta Boglárka, és mosolyogva mondta: Jobb későn, mint soha.
Senki sem volt szomorú a babától, még ha a világban rengeteg új születés van. Gábor már egy évvel ezelőtt elhagyta Boglárkát; most már csak a saját életét kell felépítenie.
Boglárka visszatért a konyhába, hogy elkészítse a karácsonyi lasagnát, amit Várdon szerette, míg a Prosecco már csak emlék maradt. A korábban vásárolt szarvasos pulcsit már később Várdonra gondolt, aki már elfogadta a téli hidegben is szerelmes szívét.
Az év végén az igazi bölcsesség jött elő: a boldogság nem egy másik ember megtalálásában rejlik, hanem abban, hogy megtanuljuk, ki vagyunk és mit akarunk. A múlt fájdalmai csak arra emlékeztetnek, hogy erősebbek vagyunk, mint gondolnánk, ha bátorságunk van szembenézni önmagunkkal.
