A fiam nem vált el, együtt él a barátnőjével, de semmi beleszólása nincs semmibe. Valahányszor hazamegyek, a menyem minden alkalommal rávesz, hogy ígérjem meg neki, mennyi pénzt viszek, különben nem engedi, hogy lássam az unokámat.
Két éve házasodtak össze. Nekem már elsőre sem tetszett ez a fiatalasszony. Irigy szemű, kapzsi kezű volt. Amint megkapták a házassági anyakönyvi kivonatot, máris elkezdte mondogatni, hogy a háromszobás lakásomat cseréljem el, és felét adjam nekik, hiszen a fiamnak, mint férfinak, illene saját otthona legyen.
Ezen sokat vitatkoztunk, mert egyrészt nekem van egy lányom is, másrészt miért kéne nekem feláldozni a lakásomat csak a menyem kedvéért? A gyerekeimnek megadtam mindent: taníttattam, biztosítottam a kezdeti lépéseket a többit már ők oldják meg, a saját szorgalmukból, mert nekünk se pottyant semmi az ölünkbe annak idején, se nekem, se a férjemnek.
A lányom még nem ment férjhez, dolgozik, devizahitelt vett fel. Egy időben velem lakott, a saját lakását kiadta, hogy könnyebb legyen a törlesztést fizetni, most már külön él. A fiam viszont egy szerencsétlen. Semmit sem akar magának, mindenben csak a feleségére hallgat. Nem akar velem lakni, a menyemnek pedig nem elég jó az, hogy albérletbe menjenek, mintha nem is lenne dolga egy felnőtt embernek magának otthont szerezni.
Nekem se fűlt hozzá a fogam, hogy velük lakjak, de azért elviseltem volna, hogy tudjanak spórolni a kezdő önrészre. De eladni, ajándékozni nem fogok, semmit. Ha már nem leszek, akkor majd fele-fele arányban örökölnek a gyerekeim, oldják meg maguk.
A menyemnek ezt mind megmondtam kerek-perec. Kérdezi, nem szégyellem magam, hogy egyedül lakom egy háromszobásban? Szerinte ez rendben van? Mondtam is a fiamnak, hogy álljon már sarkára, de csak motyogott valamit a bajsza alatt.
Nem tudom, kitől örökölte a fiam ezt a gyengeséget. Én, az apám, a húgom mind kemény emberek vagyunk, de ő meg, mint egy fóka. Azt sem értem, hogyan tudott megnősülni. Azt hiszem, az asszony csak gyorsan akart férjhez menni, azért vette magához.
Azóta, mióta ez a lakás-téma kipattant, a menyemmel alig beszélünk. A fiam néha felhív, de látogatóba sosem jön, úgy látszik, a felesége megtiltotta neki. Azt is csak telefonon mondta el, hogy nagymama leszek. Meghatódtam, hisz ő lenne az első unokám. Gondoltam, megbékélek a menyemmel, vettem neki ajándékot, tortát, és bementem hozzájuk de a menyem a képembe vágta, hogy a gyerek más lakásában fog születni, mint valami csavargó. Már megint a lakásról kezdett beszélni.
Nem sikerült a kibékülés. Nem veszekedtem a terhes asszonnyal, egyszerűen hazamentem. Úgy gondolom, aki ostoba, az úgy is marad. Ezután nem is láttam, míg le nem szült. Nekem sem volt erőm, orvostól orvosig jártam teljesen leépültem egészségileg. A szülés után sem hívtak, csak egy héttel később szólt a fiam.
Meghívott, aztán rögtön be is szólt a menyem, hogy ne is fáradjak ajándékkal, csak pénz kell. Nem vitatkoztam, gondoltam, az első unoka egyszer születik, hozzányúltam a félretett pénzemhez. Tízezer forintot vittem. A menyem már az ajtóban kikapta a borítékot, pofát vágott. Látszott az arcán, hogy neki a tízezer semmi. Hangosan nem mondta, de kiült a képe minden. Az unokámra ránéztem: gyönyörű volt, és az orra pont, mint apjáé. Sokat nem maradtam, hazamentem. Többet nem is hívtak. Én sem erőltettem, végül is, újszülött van a háznál, megszokás kérdése minden.
Aztán eltelt három hónap, láttam, hogy nem fognak hívni, ezért én hívtam fel a fiam, hogy meglátogatnám. Vettem valamit az unokának, meg sütit tea mellé. A menyem fogadott az ajtóban. Átvette az ajándékot, rám nézett, és húzta a száját.
Igazából, az előző alkalommal is mondtam, hogy pénz kell, nem holmi adomány. A gyereknek kell a pénz.
Tehát ha látni akarom az unokámat, minden alkalommal borítékkal kell jönnöm?
Szerinted? Miattatok élünk albérletben, a férjem egyedül dolgozik. Semmit sem csináltatok az unokáért, legalább pénzzel járulj hozzá a felneveléséhez!
Ökölbe szorult a torkom a méregtől. A fiam mindezt szó nélkül tűrte, csak pislogott a gyerekkel az ölében.
Megfordultam, és kimentem. Nem fogok megalázkodni senki előtt! Nem akarom megvenni az unokámmal való kapcsolatot.
Majdnem egy éve nem beszélünk. Ők nem hívnak, én sem keresem őket. Egy hete viszont a fiam mégis felhívott, figyelmeztetett, hogy az unokámnak születésnapja lesz, elmehetek, de ne felejtsek ajándékot vinni. A menyem azonnal átvette a kagylót, és felsorolta, mekkora pénzt kellene vinni a teljes havi fizetésemet kérte ajándéknak.
Nem mentem, mert egyszerűen nincs annyi pénzem. Be kellett látnom: nincs nekem se unokám, se fiam. Mert ha lenne, nem engedné, hogy a menyasszonya zsaroljon engem az unokámmal. Főjjenek csak a saját levükben. Nem fogok fizetni, hogy láthassam a saját unokámat.
Majd elgondolkodom, hogyan intézzem a lakásomat, hogy még a halálom után se tudjon hozzájutni sem a puhány fiam, sem a telhetetlen menye, még egy darabka erejéig sem.
