Szilvia, beszélj már a feleségeddel! Mostanában nagyon elengedte magát… oktatta László édesanyja, Katalin.
Édesem, nálam holnap lesz a lakásavató! Tengernyi vendéget hívtam, tudod, az új otthonban még szinte semmi sincs elrendezve. Segítesz, ugye?
Természetesen, Katalin néni felelte Ilona, bár a hétvégére egészen más tervei voltak.
El is kezdődött a sürgés-forgás. Harminc főre aprósütemények, Cézár saláta, hidegtál, gyümölcsdekoráció. Díszítés, bútorok rendezése.
Képzeljétek el: péntek este romantikus vacsora helyett út a Tescóba. Szombat hajnalban, hatkor, már más lakásban főz.
Szilvia, legalább segíts már a székek elrendezésében! könyörgött Ilona férjének.
Ugyan, Te úgyis tudod, hol lesz mutatósabb legyintett Szilvia, miközben a telefonnal böngészett.
Háromra teljesen átalakult Katalin lakása. A nappaliban elegáns svédasztal, ízléses díszítés, virág mindenhol. Ilona fáradtan, de elégedetten nézte az eredményt.
Pontban négykor jöttek az első vendégek: Katalin volt kollégái, a régi társasházból szomszédok, barátnők. Mindenki ölelgette háziasszonyt, csodálta a lakást, adta az ajándékot.
Ilona a konyhában citromot szeletelt.
Hol a menyed, Ilona? kérdezte egyik vendég.
Ott sertepertél, nézd csak intett hanyagul Katalin. Ilona! Gyere, köszönj szépen!
Ilona odament, mosolygott, üdvözölt mindenkit.
Micsoda ügyes menyed van! ámult egy elegáns kiskosztümös asszony. Olyan keze van, hogy öröm nézni!
Én neveltem ilyenre mosolygott büszkén Katalin. Most már van igazi segítőm.
Aztán jött a meglepetés: Ilonának nem jutott szék.
Jaj, Ilonka, úgysem lesz időd leülni mentegetőzött Katalin. Inkább figyelj az ételekre, tálalj egy-két fogást!
Ilona csak bólintott. Mit tehetett volna?
Ott állt oldalt, mint egy pincérnő. Tálalt, töltötte a pezsgőt, szedte a szalvétákat. A vendégek közben vidáman csevegtek, koccintottak.
Emlékszel még, Katalin, amikor a régi munkahelyen… kezdte az egyik kolléga.
Ilona csendben hallgatta a régi történeteket; mind idegen élet, melyben ő csak kívülálló.
Ilona, frissítsd légyszíves a gyümölcsöt! szólt hangosan Katalin.
Ilona a konyhába ment, szőlőt mosott, gyümölcstálat készített.
Milyen szép! Igazi művész hallatta a vendégek.
Szilvia bezzeg jól választott, ezt a menyecskét mondta a kiskosztümös. Biztos finom vacsorát főz, rendet tart!
Nevettek. Szilvia is büszkén mosolygott.
De mire lehet itt büszke? Hogy a felesége ingyenes segítő?
De még ez sem a vége volt.
Az asztalnál egyre szabadabban folyt a társalgás, családias hang, egyre hangosabbak, vidámabbak lettek.
Meséld el, Katalin, hogyan volt Szilvia az egyetemi időkben nőcsábász! vihogott egy barátnő.
Hát, nem is tudom, miért emlegetjük kacérkodott Katalin, de látszott, tetszik neki a figyelem. Az egész évfolyam szerelmes volt belé! Huszonéves fiú, már akkor jól nézett ki!
Nagy nevetés. Szilvia elpirult, de ez álszégyen volt jól ismerték édesanyja dicséreteit.
Ilona poharakat törölgetett, senki sem törődött vele. Mintha bútor lenne hasznos, de láthatatlan.
Az egyetemen a lányok sorban álltak utána! folytatta Katalin a dicsekvést. A dékán is mondta: Szilvia lesz a mi Don Juanunk. És tényleg! Ilonáig hány szerelme volt!
Elég, anya próbálta fékezni Szilvia.
Mi baj? nevetett Katalin. Ilona jól tudja, nem ő volt az első. A férfiaknak tapasztalat kell! Hogy tudna egyébként családot?
A kiskosztümös hölgy egyetértően bólintott:
Hát persze. Ez az asszonyoknak is jó bizonyíték, hogy a férj tapasztalt.
Így van! erősítette meg Katalin. Ilona nem féltékeny, nyugodt.
Mindenki Ilonára nézett, választ vártak. Ilona bólintott más lehetősége nem volt.
Ilona, hogyan ismerkedtetek meg Szilviával? kíváncsiskodott egy szomszéd.
Ilona szólásra nyitotta a száját, de Katalin megelőzte:
A bankban! Szilvia akkor lett ügyintéző, Ilona pedig tanácsadó volt. Rögtön láttam: komoly, felelősségteljes lány.
Felelősségteljes mintha állásinterjún volna.
Mondtam is a lányomnak: figyelj erre a lányra! Nem olyan, mint a maiak családra alkalmas!
Képzeljétek: így beszélnek rólunk családra alkalmas.
És nem is csalódtál! szólt a kiskosztümös. Minden házavatót megszervezett, kiszolgált mindenkit!
Így igaz! mondta büszkén Katalin. Ezért lehet rá bízni a családot. Nem mint a mai fiatal nők, akik csak magukkal foglalkoznak.
És jött a legkellemetlenebb rész: Szilvia hallgatott. Nem tiltakozott. Nem mondta: Anya, elég. Csak ült, és nézte, ahogy a feleségéről folyik a vita mintha árverésen lenne.
És a gyerekek? jött a várható téma. Katalin, ugye vágysz már unokára?
Katalin sóhajtott:
Nagyon vágyom! De a fiatalok halogatják munka, ez-az, mindegyre. Az idő pedig múlik!
Ilona arca égett. Ez érzékeny pont volt. Már majdnem két éve próbáltak gyermeket. Titokban vizsgálatok, vitaminok. Minden rendben, de minden hónapban csalódás.
Ez a fiatalok magánügye mondta tapintatosan a szomszéd.
Persze! értett egyet Katalin. De már sokszor jeleztem ideje! Mert múlik az idő, én meg unokázni szeretnék.
Ilona szorosan összezárta ajkát. Csak célozgatás, minden héten érdeklődés: Van jó hír? Ilona mindig csak pirult, mormogott valamit.
Ha még nem érzik magukat késznek? vetette fel óvatosan egy vendég.
Milyen készülés? legyintett Katalin. Mi már ilyenkor szültünk, aztán nem volt semmi gond! Most meg csak kifogásokat keresnek. Azt a bizonyos anyai ösztön sehol!
Ilona ablakhoz ment.
Ilonka! szólt utána Katalin. Miért szomorodtál el? Gyere ide, fontosat beszélünk!
Ilona visszament, Szilvia mellé állt.
Lássátok, milyen szófogadó Szilvia felesége! folytatta Katalin. Szólok megcsinálja. Nem mint a maiak, csak panaszkodnak.
És a feleségnek mi a dolga? jegyezte meg filozofikusan a kosztümös hölgy. Hogy a férj boldog legyen, a család is virágozzék.
Éppen így! szólt hozzá másik vendég. A nő öröme a család, gyerekek.
Ilona csak hallgatta, belül egyre feszesebben szorult minden.
Katalin, emlékszel Szilvia első komoly barátnőjére? érdeklődött valaki. Erika volt talán?
Jaj, ne emlékeztess! nevetett Katalin. Volt ilyen. Csinos, de makacs. Jól is tették, hogy szakítottak!
Miért? faggatták.
Katalin jelentőségteljesen körbenézett:
Hisz folyton ellentmondott, mindig ki akarta mondani a véleményét igazi felforgató! Szólok is Szilviának, hogy gondolja meg: kell-e neki ilyen veszekedős?
Szilvia feszengve kotorászott, nem szólt.
Jól tetted! helyeselt a kosztümös. Az anya tudja, ki való a fiának. Különben örökké baj lett volna.
Ilona, hozz még jeget! kérte Katalin.
Ilona bólintott, ment a konyhába. Fagyasztóból jeget vett elő nézte a jégkockákat.
Hirtelen ráébredt: ő nem a vendég, hanem a kiszolgáló.
Ott állt a konyhában, a jégvödörrel, kinézett az ablakon. Odakint szürkült az este, a szomszéd erkélyeken égtek a lámpák mások élik az életüket.
A nappaliból vidám zsivaj szűrődött be. Valaki énekelt karaoke-t, csatlakoztak hozzá.
Ilonka! kiáltott Katalin. Hol a jég? És főzz kávét is, légy szíves!
Ilona mozdulatokkal kávéfőzőt kapcsolt, vitte a jeget. Átment a nappaliba.
Itt a mi szorgalmas menyünk! kiáltott vidáman a kiskosztümös. Ilona, miért vagy olyan komoly? Vidulj fel!
Elfáradt legyintett Katalin. Egész nap dolgozik, de ez a nők sorsa gondoskodni kell a családról.
Úgy bizony mondta a szomszéd. A férfi úgyis keres pénzt!
Hát én nem keresek pénzt? kérdezte halkan Ilona.
Hirtelen mindenki ránézett, csönd lett.
Hogyan mondod, drágám? kérdezte értetlenül Katalin.
Azt kérdeztem én nem dolgozom? ismételte Ilona hangosabban.
Szilvia összehúzta szemöldökét:
Ilona, ez most hogy jön ide?
Hát Gizi néni mondta, a férfi keres, ő pihenhet. De én? Akkor én nem dolgozom?
A vendégek csodálkozva néztek.
Persze, te is keresel mondta békéltetően a kosztümös. De az más!
Mi más?
Hát… tétovázott. Te tanácsadó vagy. Szilvia meg projektmenedzser. Több felelősséggel jár.
Akkor az én munkám nem számít? És a házimunka is mind az enyém? Vagyis dolgozom otthon, dolgozom a bankban, Szilvia csak a bankban. De ő az, aki pihenhet.
Kínos csend lett.
Ilona, miért mondod ezt? kérdezte türelmetlenül Szilvia.
Azért Ilona letette a jégvödröt mert két napja ezzel a lakásavatóval foglalkozom. Bevásároltam, sütöttem-főztem, díszítettem. Ma hajnaltól dolgozom. És nincs még egy székem sem az asztalnál.
Nem direkt volt! kapkodott Katalin. Elszámoltuk magunkat.
Els, bólintott Ilona. Nem gondoltatok rám, mert csak a kiszolgáló vagyok nektek.
Ilona! szólt rá élesen Szilvia. Fejezd be!
Mit fejezzek be? Hogy igazat mondok?
Ilona, nyugodj meg szólt közbe egy vendég. Biztos csak a fáradtság…
Elég a szégyenből! szólt szigorúan Katalin. Emberek előtt ne cirkuszolj!
De emberek előtt lehet beszélni a családi életemről? Nyilvánosan lehet mondani, hogy nincs gyerekem? Kitárgyalni Szilvia exbarátnőit?
Katalin elsápadt.
Nem akartam rosszat.
Erika-ról beszéltetek: milyen jó, hogy elment, mert volt véleménye. Mindenki helyeselt: szerencse, hogy Szilviának kényelmes felesége lett.
Ilona végignézett a társaságon.
Tudjátok mit? Erika-nak igaza volt! Nem szabad hagyni, hogy ingyen dolgoztassanak!
Miről beszélsz? Szilvia felállt. Milyen munka?
Tudjátok, mire vágytam ma? Hogy elhangozzék: Ismerjétek meg a feleségem, ő a bankban dolgozik, okos és tehetséges. Erg helyett azt hallottam: Milyen szorgalmas, milyen szófogadó, családra alkalmas.
Ilona, most már elég szólt Szilvia.
Elég?! vágott közbe Ilona. Mert te csak hallgattál. Amikor anya mondta, milyen kényelmes vagyok hallgattál! Amikor Gizi néni a feleség jogairól papolt Te hallgattál! Amikor mindenkinek a magánéletemről pletykáltak Te hallgattál!
Hangja remegett, már nem tudta visszatartani a könnyeit.
Tőletek, fáradt vagyok a megfelelésben!
Ilona megtörölte a szemét.
Sajnálom, hogy elrontottam a bulit. De többé nem leszek példás, szótlan meny.
Elindult az ajtó felé.
Ilona, várj! Hová mész? kiáltott Szilvia.
Ki a balkonra, levegőzni mondta halkan. Bulizzatok tovább, csak már nem kell kiszolgáló.
Az ajtó becsukódott. Odabenn tompa zene, halk hangok. Odakint a csillagos éj alatt végre önmaga lehetett.
Végre sírhatott.
Ilona a balkonon ült egy órán át. Először sírt fájdalomból, szégyenből, megkönnyebbülésből. Aztán letörölte a könnyeit, nézte a városi fényeket.
A lakásból halk beszéd szűrődött. A vendégek elmentek, csak két hang maradt Szilvia és Katalin.
Nem értem, mi történt vele! méltatlankodott Katalin. Emberek előtt ilyet művelni!
Mama, talán nem is volt teljesen igaza felelte Szilvia óvatosan.
Miben lett volna igaza? Hogy kiabált az idősekkel? Hogy elrontotta a napot?
Ilona figyelt a beszélgetésre.
Egész nap tényleg dolgozott.
És? Én is dolgoztam fiatalon! Nem panaszkodtam! A család munka, a nőnek tudni kell a helyét.
Ilona keserűen elmosolyodott. Végül is, Katalin semmit sem tanult az esetből.
Na de
Nincs na de! Beszélj vele komolyan! Magyarázd el, hogyan kell viselkedni! Most már tényleg túl sok!
Ilona belépett. Szilvia és Katalin a piszkos edények között álltak.
Komoly beszélgetés jó ötlet mondta Ilona nyugodtan.
Meglepődtek.
Ilonka kezdte Katalin engesztelő hangon. Nem akartunk rosszat
Tudom bólintott Ilona. Csak nem szoktátok, hogy szóhoz jutok.
Ilona, majd otthon beszéljük meg kérlelte Szilvia.
Nem. Ami itt kezdődött, itt zárul.
Ilona leült egy székre, ahol az előbb még vendégek ültek.
Szilvia, holnap egy hétre hazamegyek a szüleimhez. Át kell gondolnom mindent.
Mit kell gondolni? riadt meg Szilvia.
Hogy akarok-e olyan családban élni, ahol nem tisztelnek.
Ilona, ne túlozz!
Ez nem túlzás mondta csendesen Ilona. Ez döntés. Vagy változnak a dolgok, vagy én változtatok.
Katalin fújtatott:
Ezek a fiatalok! Csak feltételek…
Szilvia, ha számít a házasságunk, gondold át. Ne azt, hogyan teszel helyre, hanem azt, hogy miért sírt a feleséged a balkonon, miközben az anyád gratulációkat fogadott.
Egy hét múlva Szilvia megjelent Ilona szüleinél. Ült a konyhában, forgatta a jegygyűrűt.
Ilona, gyere haza, kérlek. Minden más lesz.
Ilona hosszasan ránézett.
Legyen. Adok egy esélyt.
Többé soha nem sírt családi ünnepen.
Mert megtanult kiállni a tiszteletért, ami jár neki.
