Zsófia szárnyain repült a boldogságnak, miközben a szerelméhez tartott. Végre a fia, Bence, befejezte a középiskolát és felvételt nyert az egyetemre. Most végre együtt élhetnek a férjével.
Amint Bence elindult a tanulmányaira, Zsófia aznap elvitte a buszjegyét és útnak eredt Istvánhoz. Csak két éve voltak házasok, de úgy tűnt, mintha egész örökké ismernék egymást.
Minden volt már a kapcsolatukban. Nehézkesen kezdődött, küszködve tartott, de a sors végre ígért nekik egy közös jövőt. Legalábbis Zsófia ebben biztos volt.
Nyolc éve találkoztak, még akkor, amikor Zsófia alig állt talpon az első férjétől való válás után, és senkit nem engedett közel magához. Aztán megismerte Istvánt. Bár vele is habozott. Kellett neki egy kis idő, hogy meggyőzze őt: ő nem olyan, mint az exe, Gábor.
Fél évig jártyák, majd összeköltöztek. István költözött hozzá, mert az egyszobás lakásában kicsiny lett volna mind a hármuknak. Zsófia tízéves fiúval élt, egy derék gyerekkel, aki szintén nem találta rögtön a közös hangot a mostohaapjával.
Három év együttlét után István elkezdett a házasságon gondolkodni, de Zsófia egyáltalán nem vágyott újra a férjhez menni. Úgy érezte, a papírok már rég túlhaladták magukat. Ráadásul semmit sem érnek a megcsalás ellen – sem a férfit, sem a nőt nem védik.
Neki így is jó volt, nem akart semmin változtatni.
Eleinte István is elfogadta nézeteit, de később rájött, hogy ez neki nem elég. Azt akarta, hogy Zsófia minden értelemben a felesége legyen. Annyira elmérgesedett a helyzet, hogy végül ultimátumot adott: vagy összeházasodnak, vagy szétmennek.
Zsófiának nem tetszett a nyomás, úgy döntött, inkább szakítanak. És így is lett – fél évre elváltak útjaik.
Ezalatt István elköltözött egy másik városba, ahol egy régi ismerős jól fizető állást ajánlott neki. Ritkán látogatott haza, legfeljebb kéthavonta, hogy meglátogassa a szüleit. Egyik ilyen látogatás alkalmával újra találkozott Zsófiával.
A nő éppen sétált a városligetben, és úgy nézett ki, mintha az élete tökéletes volna. Olyan boldognak és gondtalanAz ablakból beszűrődő délutáni napsugár aranyos csíkokat rajzolt a falra, és Zsófia mélyet lélegezve döntötte el, hogy a múlt hibáit elengedve, most már csak a jövőjükre fog összpontosítani.
