Amikor Esztert az új, csak egy alapterületet tartó egyes szobás bérlakásba költöztették melyet keserves spórolással tudott összegyűjteni, de még messze nem volt berendezve egy teljesen fekete brit macskával lepte meg a barátja. A szívét szorongató sok minden mellett a kicsi szőrös lény szinte azonnal a figyelmébe ütközött.
A sokkoló élmény lecsillapodott, amikor Eszter a szemébe nézett a tarka, kékes-sárga szemeiben csillogó kiscica, és a szívébe szitálva, vigyorogva megkérdezte a kedves ajándékozót:
Ez macska vagy fiú?
Fiú!
Rendben, te leszel Báró. szólt a lány, miközben a kis szőrtelen szörnyeteg csendesen nyávogott.
Kiderült, hogy a brit macska igazi otthonra vágyik. Már a harmadik éve együtt élnek, Eszter és Báró egymás lelkével szinkronizálva. A közös élet során Eszter felfedezte, hogy Bárónak jóindulatú szíve és érzékeny lelke van: örömmel üdvözli őt haza a munka után, felmelegíti álmában, filmek közben a lábához közel dorombol, s takarítás közben farkát lendítve körbekörbe szalad.
A macskával való élet színesebbé vált. Jó érzés, ha valaki otthon vár, akire nevetni, nevetve vagy szomorkásan is rá lehet hangolódni, és akiről már a fél szóról is érti a gondolatát.
Mégis a boldogság árnyékában Eszter egyre gyakrabban érezte, hogy a jobb oldala fáj. Eleinte csak izomfeszülésnek vagy a túl sok zsíros ételnek írták, de amikor a fájdalom erősödött, orvoshoz fordult.
Az orvos szavakkal leírta a diagnózist, s Eszter a teljes este alatt a párnába gömörve sírt. Báró, érzve gazdája szenvedését, halk dorombolással simul hozzá, megpróbálva megnyugtatni. A macska nyugtató rezgései közepette Eszter elaludt.
Reggel, a hajhulló reménnyel, úgy döntött, hogy sem a családja, sem a barátai felé nem mondja el betegségét, hogy elkerülje a szánalmas tekinteteket és a kényelmetlen segítségnyújtásra irányuló kísérleteket. Egy apró sugár remény maradt benne, hogy az orvosok összehozzák a gyógyulást; egy kezeléscsomagot ajánlottak, amely javíthatja állapotát.
Eközben felmerült a kérdés, hová adja a macskát. Mélyen elgondolkodva, bár a betegség végén akár tragikus is lehet, Eszter úgy döntött, hogy Báró új otthonra és jó gazdikra találjon. Az interneten meghirdette a fajtatiszta macskát, megadva, hogy jó kezekbe szeretném adni.
Amikor az első érdeklődő felhívta, és megkérdezte, miért szabadul el egy felnőtt állattól, Eszter anélkül, hogy pontosan tudta volna, miért azt mondta, hogy a terhesség alatt kiderült a macskaszőr allergia.
Három nap múlva Báró ketrecében, minden kísérő kellékkel együtt útnak indult az új gazdái felé, míg Eszter kórházágyra feküdt
Két nappal később telefonált az új gazdákhoz, és miután százszor bocsánatot kértél, azt mondták, hogy a macska aznap este megszökött, és nem találták meg.
Esztert az első ösztön a kórházból való szökésre, a macska felkutatására hajtotta. A nővérhez fordult, kiengedve, de a nő szigorúan visszautasította, és visszairányította a szobába. A mellette fekvő szobatárs, észrevéve a felkavarodást, kérdezte, mi történt. Eszter sírban elárulta neki:
Várj, ne sírj, kislányom mondta egy vékony, idős hölgy, holnap jön egy fénylő orvos Budapestről. Nekem is rossz a diagnózis, a fiam üzletember már átköltözteti egy másik kórházba, de én visszautasítom. Talán ő is megnéz majd, talán nem olyan ijesztő, mint gondolod szűrte át a szavait, miközben vállamra hajlított.
Báró, miután kiszabadult a ketrecből, ráébredt, hogy idegen házba tévedt. Valaki ismeretlen keze felé nyúlt, hogy megsimogassa
A macska idegét nem bírta, egy erőteljes mancscsapással elhúzta a kezet, és elrohanott a sötét sarokba.
Pálma, ne nyúlj most hozzá, hadd szokjon meg hallotta egy női hang, de nem ez volt a gazdája.
A macska szíve tompán dobogott, gondolatai összefolytak, lelke fájt. Miért adta ő egy idegennek a macskát? Miért hagyta el?
Az aranysárga szemek félelmetes tekintettel pásztázták a szobát, míg észrevették a nyitott ablakot. Egy fekete szikra villant, Báró átsuhant a szobán, és kirepült.
Szerencséjére csak a második emeletre zuhant, ahol egy gondozott gyep állt az ablak alatt. Innen indult vissza a hazavezető út.
A fénylő megjelenése Eszter előtt egy néhány száz év alatti, negyven néhány éves, kedves nő volt, Mária Pál, aki alaposan átnézte a kezelési tervet, majd felkínálta Eszternek a kényeztető kádra fektetést, balra fordulva.
Hosszan tapogatta a páciens testét, kopogtatott, kérdezősködött, hol fáj, milyen a fájdalom, majd újra átnézte a feljegyzéseket, ismételten manipulálta a gépeket. Eszter sem remélt semmit. Visszatérve a szobába, mellette már a mellette fekvő szobatárs fekszik.
Mit mondtak neked, kislány? kérdezte a nő.
Egyelőre semmit, azt mondták, hogy még jönnek. felelte Eszter.
Értem. Én meg sajnálom, a diagnózist már megerősítették mondta szomorúan a hölgy.
Nagyon köszönöm, és sajnálom válaszolta Eszter, tudva, hogy a szavak csak néhány könnycseppet tudnak tompítani.
Fél óra múlva Mária Pál más orvosokkal együtt megjelenett a szobában.
Jó hír, Eszter! Betegsége jól reagál a kezelésre, már felírtam egy kétéves kurzust, két hét pihenő után újra egészséges lesz mondta mosolyogva.
Miután az orvosok távoztak, szobatársa így szólt:
Szép, hogy utolsó pillanatban is tudtam még valami jót tenni. Légy boldog, kislány.
Bárónak sem volt vezető csillaga, s ő sem tudott róla. Csak a macskák ösztöne vezette hazáig. A szúrós út a csillagok felé veszélyes kalandokkal és mulatságos eseményekkel volt teli.
Egy nap, egy csendes, kisudvarban, ahol a közelgő út zaja szinte elvakította, szembe találkozott egy helyi, tapasztalt macskával. Azonnal felismerte a betolakodót, és hangos nyávogással rohanott felé. Báró, hirtelen a fenséges arisztokrata macskából haragos bandita lett, nem vetett el.
A küzdelem nem tartott sokáig. A helyi macskabossz szégyenlősen elrejtőzött a bokrok között, csak egy kissé sérült fülmaradványt hagyva magának.
A macska egoja épp úgy dörzsölt, hogy megmutassa, ki a főnök. Báró azonban visszatért a célja felé, és semmi sem állíthatta meg.
Útja hazafelé hosszú volt. Emlékezve ősire, megtanulta, hogyan aludjon fákon, válogatva a legalkalmasabb ágakat. Igen, még szégyenlős volt, de megtanulta, hogyan lopjon ételt a szemétből, és hogyan foszthat más udvari macskák előtt, akiket a szomszédok szánalmasan etetnek.
Egy nap egy csapat utcai kutyával szembesült. Őket egy gyenge fáról hajtották, ugatva, hogy felkapják. Jelenléte felkeltette a járókelőket; egy nő, szalámit kínálva, elcsábította Bárót. Hányó és félelem árnyékában a macska leereszkedett, megengedve magának egy ölelést, egy kezet, ami egyenlőre a menedéket jelentette.
De amikor már a melegben pihent, hirtelen felidézte útját, kimászott a lépcsőházba, és a frissen kinyílt ajtón átsiklik, folytatva útját haza
Mikor már kijelentkezt a kórházból, Esztert hazahúzta az autó. A nő, aki azt kívánta, hogy boldog legyen, szavai még most visszhangoztak fejében. Örömétől duzzadt a szíve, hogy a diagnózisa nem igazolt rosszat, és egészséges.
Mégis szíve szorult Báró miatt. Nem tudta elképzelni, hogyan tér vissza a vakító üres lakásba, ahol már senki sem vár.
Már a lépcsőbe lépve, Eszter felhívta azt a családot, akinek adta volna Bárót, és pontos címét kérte. Megérkezve, megtudta, hogyan szökött el a macska, és elindult a nyomában.
Azt mondták, ez lehetetlen, már két hét telt, egy utcai macska talán nem tud túlélni. De Eszter nem hitt ennek.
Lépésről lépésre, minden udvart, kis parkot, garázst ellenőrizve járta, úgy gondolkodva, mint a macska, aki még sosem járt a városban. Báró neve után szólítva, a sötét alagsori ablakok felé nézett.
Ahogy közeledett a házhoz, egyre inkább úgy érezte, hogy a macska nyomtalanul eltűnt. Nem lehetett még két órás gyaloglás a városban, ha a macska már elveszett.
A saját udvarában állva, könnycseppek csordultak le a szemén, a szív egy szomorú ütemet ütött. Egy pillanatra, a járda túloldalán egy fekete macska szaladott felé.
Egy fekete macska villant fel gondolatában. Eszter megállt, és a szemei elcsillannak, amikor felismerte.
Báró! kiáltotta, és a macska, bár kimerült, letérdelt, szemei ragyogva, halkulva nyávogta: Megérkeztem!
Ha szeretnétek még több történetet hallani, írjátok meg a kommentben, és ne felejtsétek el a lájkokat! Ez inspirál minket a további írásra.
