2026. június 22. Napló
Gábor, van egy kislányunk, 3500! kiáltotta Kincső a telefonba, hangja táncolt az örömtől.
Álltam a szülészet ablakai előtt, és intettem a feleségemnek, akinek karjában már a babát szorította.
Van egy lányunk! Én vagyok az apa! Kincső, mi lett a fiú, akiről még ígért a szülők?
A vonal csenddé vált, aztán Kincső halkan mellékelt:
Talán tévedtünk
Megfordultam, és elhaladtam a boldog apukák mellett, akik aszfaltra rajzolt szívképemet írták, miközben színes lufikat engedtek fel az égre, díszes autók és a családi körbe gyűlt rokonok szemtelenül tekintettek körülöttük.
Mindig is egy fiúra vágytam: örökösre, családfejlesztőre. Miközben Kincső nehezen várt a terhességre, már a jövőnk képét festettem: Nézd, együtt rúgjuk a labdát a kertben, vagy a Tisza-parton horgászkodunk, férfiak beszélgetnek, anyánknak nagy zsákmányt hozunk, este pedig mindannyian körül az asztalnál mesélünk, és te vagy az én büszke fiam.
Kincsőnek hosszú évei voltak a tűző türelem, még a leghíresebb szülészeti szakértőhöz, a tudomány fénylő csillagához is elmentünk. Végül öt év után a jó hír végre megérkezett.
Gábor, komám! hallottam a hátam mögül, és megfordultam: Pál, a középiskolai barátom.
Mióta, mennyi idő, haver?
Most jöttem az anyámhoz, kicsit megbetegedett, pihenni kell, egyedül maradt itt, az apja öt éve már nincs. Te hogy vagy?
Épp a szülészetből jövök, a feleségem szült, lányt.
Gratulálok! Miért nem örülsz?
Mosolyt vettek a szemembe.
Igen
Pál körülnézett, és amikor meglátta a közeli kávézót, megkérdezte, megyek-e be beszélgetni.
Vártak már valaki? Mindenki fiúra számít, örökségre, ez normális. Én is egykor arra készültem, hogy fiam legyen, de a feleségem lányt hozott.
És a tiéd? Jött-e valaki veled?
Pál tekintete elsüllyedt, majd lassan felállt, szemében egy egész világegyetemnyi bánat és kétség csillant meg.
Egyedül vagyok, már nincs családom. Gábor, nem ez a hely a beszélgetésnek, neked örömöd van.
Mi történt?
Baleset nem akarok róla beszélni. Egy éve vagyok egyedül, gondolkodom, hogy anyámhoz költözöm, munkát keresek, felújítom a lakást.
Még sokáig ülünk, felidézzük a diákkori éveket, közös ismerőseinket, megosztjuk a jövő terveit. Odaadtam a telefonszámomat, és mondtam, hogy bármikor hívhat.
Reggel hatalmas csokor Kincső kedvenc pünkösdi rózsáival és egy csomó színes lufival rohantam a szülészet ablakaihoz.
Kincső! kiáltottam, hallva a kedves hangját a telefonon.
Bocs, bocsánat! Olyan boldog vagyok a régóta várt lányunkért! Milyenek vagyunk?
Olyan vagy, mint én, Gábor, szép arcod!
Tényleg? Én csak tegnap magam voltam
Nem kell, minden megértettem
Közbevágt a feleségem:
Gábor, a lányunk egészséges, nyugodt, eszik és alszik, még álmában is mosolyog. Hamar felírnak, meglátod magad.
Utóirat: A gyermekvállalás nehezebbnek bizonyult, a szülés komoly megpróbáltatás, hatással volt Kincső egészségére.
Húsz év telt el; Csenge most egy okos, szép ifjú nő, akit nagyon szeretünk és büszkék vagyunk rá. Pál lett a keresztapja.
Még ma is hálás vagyok a beszélgetésért, amely megnyitotta a szememet, és legfőképp megtanított arra, hogy értékeljem és szeressem mindazokat, akik most mellettem állnak.
**Tanulság:** a legnagyobb ajándék a család és a barátok iránti hálás szeretet.







