Eszter, megkaptad Katalin meghívóját?
Igen, de nem megyek el a szertartásra, mondtam a telefonba, a hangom remegve.
Hogyhogy nem? Ő a barátunk, ráadásul egy fényűző esküvőről van szó, a külföldi vőlegénynek is! A legjobb étteremben, a Greshamban fogunk mulatni! nyomta Júlia.
Nincs kivel mennem, tudod, hogy én és Tamás akikkel már minden megy már nem beszélünk. Egyedül ne menjek, Katalin csak gúnyolni fog! vettem fel a hangot.
Rendben, este meglátogatok, majd kitalálunk valamit mondta Júlia, és letette a zsinórt.
Katalinnal és Júliával már a Budapesti Szakközépiskolában tanultunk. Júliával a barátság ma is tart, Katalintól pedig csak ritkán hallok. Néhány évvel ezelőtt Katalin külföldre költözött, most pedig meghívott a saját esküvőjére.
Katalin mindig is büszke, gőgös lány volt; most is a kedvesével a színvonalas oroszban élő vőlegénnyel hívott meg minket. Én még nem találtam magamnak párt, ezért úgy döntöttem, hogy elkerülöm a kínos helyzetet.
Júlia megérkezett az ígért esti órában.
Eszter, megoldottam! Találunk neked vőlegényt vagy férjet, ahogy csak szeretnéd! mondta, szemében a szokásos szikra.
Miféle férjet? Mit újra tervezel?
Júlia mindig is a nagy álmodozó volt; ötletei gyakran összezavarták a fejünket. Hite szerint nincsenek kilátástalan helyzetek!
Tudtam! Van olyan ügynökség, ahol bérelhetsz férjet! Pont erre van szükséged!
Nem! Nem akarom megrendelni a férfit! szívtam fel.
Nem férjet, hanem férfit mondta Júlia, szinte színpadiasan. A fő dolog, hogy megmutasd Katalinnak, mire vagy képes! Már felhívtam őket, egyeztettünk!
Júlia, te tényleg tudod, kit küldenek majd?
Rendben, egy vonzó, udvarias srácot fogok kiszerezni, egy szép luxusautóval. Elég? Holnap 19:00kor vár a moziban, csak ismerjétek meg, választhat, hogy szerelmes férfit vagy vőlegényt játszik.
Hogyan ismerjem fel? Mennyi lesz az ár?
Nyugi, nem drága csak néhány ezer forint és már elküldtem a képed az ügynökségnek. Gyerünk, válasszuk ki a ruhákat!
Másnap reggel a kölcsönkért férfi felé vezetett a sors. Köröztem a mozi bejárata körül, majd rántottam egy padra.
Jó estét, Eszter? kérdezte egy ismeretlen férfi, miközben meghajolt. Gábor vagyok.
A férfi felemelkedő, elegáns megjelenése azonnal elbűvölt. Júlia igaza volt, ő tényleg rendkívül szép.
Barátod mindent elmesélt nekem, ne aggódj, minden rendben lesz. Járni fogok a szerepemmel, ez neked szól! mosolygott Gábor, és egy szép virágcsokrot nyújtott felém.
Köszönöm, de nem kellett volna! pirossan válaszoltam.
Eszter, sétáljunk egyet! Mesélj magadról, hogy jobban tudjam, mi a feladatom.
Rendben!
Néhány órát barangoltunk Budapest utcáin, majd Gábor feljegyezte a címemet, és szombatra megígérte, hogy a lakóépületünk előtti járda mellett vár.
Az egész nap hatással volt rám; nem értettem, miért választotta ezt a pályát.
Szombaton Gábor felhívott:
Eszter, készen állsz? 10 perc múlva ott vagyok.
Már indulok.
Amikor megláttam őt a lépcsőház előtt, szinte kábultam. Drága, szabója által varrt szmoking, egy csillogó fényezett Mercedes. Légzésem elakadt.
Jó reggelt, kedves! Ülj be, siessünk! mondta, mosolyogva.
Ez tényleg tehetség, nevettem felé.
Katalin esküvője valóban ragyogott. A barátnőm elégedetten mosolygott, de amikor meglátta a férfit, a mosoly azonnal elillan. A vőlegénye egy idős, kopasz, kövér külföldi volt, aki már kettőzerrel idősebb, mint ő.
Örültem magamnak: Katalin mindig is gúnyolt, hogy nehezen találok magamnak párt, mert túl egyszerű vagyok. Ma bizonyítottam, hogy téved. Gábor egész nap mellettem maradt, más lányokra nem nézett, figyelme csak rám fókuszált.
Minden rendben? suttogta Júlia.
Köszönöm, Júlia!
Mi a véleményed Gáborról? kérdezte Katalin.
Nagyon jó, de holnap már nem fog rám emlékezni, sóhajtottam.Szerettem volna, hogy ez a nap soha ne érjen véget.
Katalin titokzatos mosollyal eltűnt.
Láttad már a városunk éjszakai fényeit? kérdezte Gábor.
Még nem, az éjszakákat főleg alvással töltöm válaszoltam, nevetve.
Fölösleges! Olyan varázslatos. Menjünk el, megmutatom neked!
Persze!
Megközelítettük a menyasszonyt és a vőlegényt, hogy elköszönjünk.
Köszönöm, Katalin! Minden csodás volt, mindig is a csúcson vagy! mondtam.
Tetszett? kérdezte Katalin.
Igen, fantasztikus! Menjünk csak egyedül, a férjemmel válaszolta Gábor, és átölelt.
Akkor menjetek! Örülök, hogy megismerhettem a férjedet! mondta Katalin, egy hideg pillantással.
Az egész éjszaka Gáborral a város fényében tekertünk. Mesélt nekem sok érdekessel, és még a legkisebb részletekben is jártas volt, annak ellenére, hogy a foglalkozása nem sugallta a tudást.
Hajnalban hazavitte a parkolóhoz.
Boldog vagyok, hogy megismertelek! Csodás lány vagy.
Köszönöm, Gábor. Mit tartok még neked?
Semmit, a barátod már kifizette.
Még egyszer köszönöm, és búcsúzom! mondtam, és kiszálltam a kocsiból.
Otthon könnyek folytak; rájöttem, hogy beleszerettem ebbe a srácba. Néhány perccel később Júlia felhívott.
Hogy vagy? kérdezte.
Nincs jobb, mint rosszabb.
Tetszett neki?
Természetesen! Nem vehetlek magamévé örökre, csak kölcsönbe.
Ne légy morcos, aludj, majd este várj! mondta, és letette a telefont.
Este csörögtek a kapunknál. Júlia és Gábor álltak a küszöbön.
Meglepetés! kiáltotta barátnőm, átölelve. Ismerd meg a bátyámat, Gábort, akit már többször felajánlottam neked!
Mindent átvettetek? Nem dolgozol már az ügynökségnél? kérdeztem.
Természetesen, csak tréfálunk! Te vagy olyan makacs, mint egy kecske! Itt van a torta és a pezsgő!
Ha van a torta jó, gyertek be válaszoltam nevetve.
Szia, mosolygott Gábor, és átölelte.
Gáborral már 15 éve vagyunk házasok, két gyerekünk van, és boldog családot élünk. Amikor a gyerekek megkérdezik, hogyan ismertük egymást, nevetve mesélünk: Anyám barátjának a esküvőjén, mondja Gábor, szelíden pislogva felém.
