A petrezselyem és a kapor csak a bolt polcain szinte a címkék alapján különbözteted őket! morogta a megkeseredett szomszéd, Erzsébet, miközben a kerti kertészeti katalógusát bóklászta.
Valéria és István megérkeztek a családi nyaralóba a Balaton partján. Őket tavaly ősszel vásárolták, most pedig úgy döntöttek, rendbe teszik a házat. A föntről nézve a ház szép, a tél sem lesz benne hideg, de a telken és a háznál rengeteg teendő várt.
A régi kertet szentélyré akarják varázsolni. Egy új szaunát már megrendelték, egy hét múlva szállítják meg és szerelik fel, csak a helyszín ki kell, hogy legyen választva.
Mellettük egy mosógép-árnyék és egy fatettő, sőt egy pergola is épülni fog. A gyerekek a netó unokák megígérték, hogy jönnek, segítenek a munkában.
Itt csend van, békés, egész évben élhetnénk. Mi már nyugdíjasok vagyunk.
Átnéztem a pincét, csak az ajtókat kell cserélni.
A hátsó verandát átvizsgáltam. Emlékszel, amikor a pergoláról beszéltünk? Most már nincs rá szükség; a verandán egy nagy, kerek asztal és néhány antik szék áll.
Azokat csak felújítjuk, még száz évig szolgálhatnak. A kilátás a kertre, teázni, nézni a virágokat. Itt is új ajtót kell cserélni van egy furcsa érzés, mintha valaki nemrég járt volna itt télen.
Először is az ajtók. Minden a hátsó udvarban lesz, így a szomszédság szemei sem látnak, csak a szépség. Előtt a ház előtt virágágyás és csillogó gyep lesz.
A virágok már megvannak, többévesek, csak ki kell találni, hová ültessük őket. Lehet, hogy át kell ültetni néhányat, de idén nyáron hagyjuk így.
Egy héttel később megérkezett a szauna, megérkeztek a gyerekek, és nekiláttak a munkának. A szomszéd, Erzsébet, megjelent, hogy megismerje a felújítást; unokái folyamatosan a ház körül szaladgáltak.
Vannak unokáit?
Igen, hamarosan jönnek.
Miért állítanak olyan hatalmas kerítést? Mi szomszédok sosem használtunk kerítést.
Kerítés? Épp most bontottuk le a régit, egyszer leomlott. Nektek nem érdekel, nekünk a rend számít. Ne aggódj, a kerítés pontosan a telkhatárnál lesz, semmi plusz nem jut le hozzátok.
Nincs kapu? Mindig volt átkelés itt.
Az átjáró csak az utcáról jön, nem tervezzük a köztes nyílást.
Hogyan lesznek a gyerekeitek, a miénk, futkározni? Látom, ki lettetek a gyümölcsfák közül, a gyerekek szerették volna mászni rajtuk.
Nem vágtuk ki a fákat, csak metsztük és tisztítottuk, újakat is ültettünk. Engedjék a saját fákra mászni a gyerekeitek.
Minden új nálatok. Miért ültetnek bokrokat a kerítésünk mellé?
A bokrok a kerítés dísze!
Erzsébet elsétált, de hamar visszatért új kérdésekkel. Unokái továbbra is a Valéria és István telkén szaladgáltak, míg fel nem állították az új kaput.
Már beépültök ide, ismételte a szomszéd. Télen is itt fogtok élni?
Megmutatja az idő.
Miért zárták be a kaput? Gyerekkorunkban a labda mindig a ház előtt gurult, biztonságos helyen.
Minden ágyásunk tele van, még több, mint a tiéd. Ti csak a bolt címkéi alapján ismeritek a petrezselymet! morogta Erzsébet. Barátkozni velem nehéz.
A kaput azért zártuk be, hogy a kívüliek ne lássák, és a te unokáid se vegyék el a helyet. Két nappal ezelőtt elszabadultak a tyúkok, egyik sem került vissza.
Ti is tenyésztek tyúkokat? Akkor itt akarjátok élni?
Már itt vagyunk.
A nyár végén, augusztus közepén, István születésnapját ünnepelték. Gyerekek, unokák, a teljes család összegyűlt. A férfiak húztak a grillre húst, a nők salátákat kevertek, a veranda asztalát fedték le.
Mi vagyunk azok, akik szomszédból jönnek, hogy köszöntsünk, mint a szomszédok. Mindig korán megjelenünk, meghívás nélkül. Szomszédok vagyunk, a gyerekek már reggel tudják, mi lesz.
Készültek a vendégek, ünnep van. Üljünk le együtt, a gyerekeknek is jobban lesz. Ideje barátságot kötni.
A mi családunk csak magunkra számít, ez családi ünnep. A kapcsolatunk csak szomszédság, nem vér szerinti.
Talán egyszer lesz ilyen. A gyerekek felnőnek, talán még rokonok leszünk, válaszolta nevetve Erzsébet.
Az unokák nem hallgattak, felmásztak a gyümölcsfákra, rángatták az alma- és körtefákat, felmásztak a szauna tetejére, de szerencsére nem estek le.
Később egy sziklafal körül álló kőcsomóhoz ragadtak, valaki egyike a felfújható medencét kezdte dobálni, de csak később vették észre. A gyerekek kiugrottak, kiáltottak, mikor a víz kiömlött.
Már az ősz közeleg, ideje összeszedni a medencét, mondta Erzsébet. A gyerekek jól szórakoztak.
Ideje hazamenni!
Még nem ettünk, a gyerekek már éhesek, rohanjanak asztalhoz!
Az ünnep elromlott, de egy újra jön majd. Egy héttel később ismét jöttek a gyerekek, megünnepelték Valéria és István családi jubileumát, harmincöt éve közösen élnek.
Valaki azonnal elzárta a kaput kiderült, hogy a legfiatalabb, hét éves unoka volt a háttérben. Hallatszott a kapu kopogása, a család tátott fejjel játszott, hogy semmi nem történik. A levegőben sült kolbász és friss fenyő illata keveredett, hűvös lett.
Mikor kell a városba menni?
Még gondolunk. Ősz jön, majd láthatjuk. Az alma még szedni kell, a termés idén bőkezű. Szeretjük ezt a helyet, csak a szomszédot nem, de nem akadály ő. Megtanultuk, hogyan kerüljük el.
Mindenki nevetett. A vendégek szétszéledtek, Valéria és István egyedül maradtak. Őket az ősz és aztán a tél várja. Próbálkozni fognak; ha nem sikerül, mindig visszatérhetnek a budapesti lakásukba.
Erzsébet végül elindult, mivel unokáinak már késő iskolába menni, a lányuk nehezen bírja a napot, a nagymama segíteni fog. István és Valéria csak mély hálát szívott fel. Isten adjon erőt ilyen szomszédokhoz
Véleményed? Írd meg kommentben, és nyomj egy lájkot.







