Szia, hallgasd csak! azt kiáltotta Kincső a telefonba, miközben a barátnője, Mária, felkapcsolta a vonalat. Nem megyek el a 30. évfordulós egyetemi ballra, később depresszióba süllyednék. Hagyják, hogy azok menjenek, akik évente jártak, nekik már nem tűnik fel, mennyire megváltoztak.
És te hogy nézel ki most, mitől félsz? csodálkozott Mária. Úgy éreztem, mintha öt évvel ezelőtt találkoztunk volna, és akkoriban teljesen rendben voltál. Elhízottál vagy mi?
Nem erről van szó, csak nem akarok menni, ne próbáld megnyugtatni, Rita! válaszolta Kincső.
Rita már majdnem befejezte a beszélgetést, remélve, hogy Kincső elég gyorsan átlátja, és a következő felvételtől is tovább halad. De ezúttal a barátnője vasmarkgal ragadta meg a szavaikat:
Kincső, már most is egyre kevesebb vagyunk a csoportban.
Mi, valaki feláldozta a lelkét? ijedt fel Kincső. Nem vagyok már olyan fiatal, de nem is olyan öreg, hogy a kortársam már másik világba menjen.
Nem, semmi ilyesmi, csak valaki lelépett az országból. És a mi elhunyt András Kűsh, már 25 éve már fiatalember volt, azt már mondtam neked.
Akkor ne aggódj, a sorunk tele lesz, négy csoport, de valójában csak harminc ember lesz. Felvette már a fiad a házasságot? Akkor legalább egy kicsit kitörhetünk a hétköznapokból.
Mária még mondott valamit, de Kincső ismét Andrásra gondolt. Andrásnak mindig sötét karikái voltak a szeme alatt, és a srácok a csoportban gyengének hitték.
Kiderült, hogy Andrásnak gyenge szíve volt. Jól tanult, arról álmodott, hogy szép kötélhídot épít a kis falujába, de semmit sem sikerült befejeznie. És Kincső mit sikerült elérnie?
Szerelmes lett Istvánba, aki építőmesterként dolgozott, ahová Kincső a diploma után is munkába állt. István a városban őrneként szolgált, aztán hazatért.
Hosszú időn át találták egymást, István még a baráta előtt is a feleségének nevezte őt. Azt mondta, a polgári házasság a valódi szerelem jele. Az emberek nem azért élnek együtt, hogy papír legyen, hanem a szerelemért
Amikor Kincső rájött, hogy gyermek vár, István őrre nem jelent meg. Kiderült, hogy három gyermeke van, a felesége pedig beteg. István személyes okok miatt felhagyott a munkával, még neki sem szólt.
Kincső rájött, hogy nem tarthat követelést egy háromgyermekes férfi és egy beteg asszony mellett.
Ő is kilépett az építőiparból, míg senki sem értette meg. Egyik férfi csak viccelődve zárta a beszélgetést:
Tudod, a házassági anyakönyvi kivonás még mindig erősebb, mint az együttélés?
Kincsőnek már mindegy volt, elkezdett egy helyi boltban dolgozni, ahova egy szomszédtól ismert barát ajánlott. Megállapodtak, hogy még ha anyuka is lesz, két napot dolgozik.
Anyja beleegyezett, hogy Dánit (a kisfiúját) felügyelje, hiszen az én buta, de jó munkát elveszítő lányomra már nem bízhat más.
Te magad neveltél fel így! kiabálta anyja, amikor már teljesen kimerült.
Igen, úgy gondoltam, legalább jó leszel, de te, Kincső, te csak egy szórakozóka vagy! visszhangzott a hangja.
Miféle gyökér, miféle mag? felelte Kincső, és azonnal megbántotta anyját
Átnyúltak, sírtak együtt, de már nem tudták, merre vegye tovább az útjuk.
Így amikor öt évvel a diploma után Rita felhívta a találkozóra, Kincső egyszerűen nem ment el.
Akkor a múltban a családról, a munkáról, a régi fotókról lesznek a beszélgetések, Kincső meg három helyen porszívózik: a lakóház lépcsőházában, az iskolában és az óvodában. Miről beszéljen velük?
Vagy inkább, miről beszéljenek vele
Dánival mindent megtenne, ő az egyetlen vigaszforrása.
Még több, hiszen anyja, amikor Dánit óvodába vitte, úgy gondolta, teljesítette a kötelességét, és a faluba ment, állítva, hogy a városban rosszul érzi magát és friss levegőre van szüksége.
Kincső néhány év alatt szerencsés lett, részmunkaidős állást kapott a szakjában. Dánik már iskolás, és most már mindenre képes, még ebéd után is elviheti a fiát, és sokan irigyeltek.
Egyik munkatársa elkezdett udvarolni, de Kincső azonnal visszautasította. Van fia, és egy idegen bácsi nem kell a házban. Apát sem tud helyettesíteni, csak a problémákat hozza.
A munkahelyén váratlanul jól jött, a fia felnőtt, és már jól keresett, teljes állásra lépett mérnöknek.
Mégis mindig hiányosnak érezte magát, külsőre is bőrség volt. Szerényen öltözött, a haját nem festette, negyven után már ezüstszálak is megjelentek.
Úgy gondolta, nincs joga boldognak lenni, hiszen egy házas férfi mellett él, és alig nem vette el a háromgyermekes apa szerepét.
Nem szabad feltűnően öltözni, festeni, különben valaki feleslegesen feleségül veszi.
A boldog kapcsolati végeredményt már nem hitte. Körülötte csak házas emberek voltak, és ő sem jobb, ha nem egyenesen rosszabb.
Dáni úgy nőtt fel, hogy hálás lett anyjának, az áldozatos nevelés nem rontotta el.
Nyáron a faluba ment nagymamájához, Irénéhez és a nővéréhez, ahol mindent segített.
Ásdott ágyásokat, földeket, burgonyát, céklát, répát ültetett a két néni mellett. Betakarította a termést, a befőtteket és a lekvárokat is segítette.
Kicsiként erős volt, fát vágott és gyorsan rakott le rönköket. Anyja most már azt mondja Kincsőnek, hogy ez a legnagyobb szerencsénk, hogy ilyen fiú nőtt fel, a szerelmes unokám is van.
Na, most Kincsőnek már csak egy kávézó és a 30 éves egyetemi ball maradt.
Minden ilyen ismerős gondolat villámgyorsan elszállt a fejében.
És hallotta, ahogy Mária határozottan kérdez:
Emlékeztél? A kávézó a kollégium előtt, jövő pénteken három órakor. Gyere el, legalább lesz valakim, akivel beszélhetek, mert én már nincs senki, jössz?
Rita hangja hirtelen remegni kezdett, és Kincső, ok nélkül, beleegyezett:
Igen, jövök
A telefont az asztalra tette, már bánkódott a mondott ígéretéért. Megnézte magát a tükörben, újra felvették a telefont. Meg kellene hívnia Ritét és elmondania, hogy véletlenül beleegyezett.
De a vezetékfolyamat állandóan foglalt volt, Kincső kínosan zavarba jött
Késő este kinyitotta a gardróbot, elővett egy kék ruhát, amit a fia vásárolt neki a saját esküvőjére.
Dáni és Natália alig tudták meggyőzni, a menyasszony együtt ment a bevásárlóközpontba, és a próbák kimerítették őt.
Végre a kék ruha mindenkinek tetszett, még Kincsőnek is. A cipőt is megtalálták, aztán Natália elvitte a szalonba, ahol a haját festették és frizurát készítettek.
Ez egy éve történt, Dánit és Natáliát külön élnek, de boldogok.
Újra megjelent a szürke haj, már nincs senki, aki gondoskodna róla, így kicsit nehéz volt díszíteni magát.
Végül összefésülte a haját, felvette a kék ruhát, amit a szekrényben tartott. A szájukat egy kicsit megfestette, de utána papírzacskóval letörölte túl merész lett.
A kávézó zsúfolt és zajos volt, amikor Kincső megérkezett a kijelölt időre. Rita azonnal észrevette, felugrott hozzá:
Kincső, milyen szép vagy! Mennyire örülök, hogy látlak!
Mária egy kicsit lecsökkent, de ez nem rombolta el a hangulatát, sőt még fiatalabbnak érezte magát.
Ültek az asztalnál, míg valaki elvonta Rítát, Kincső csak gyümölcslét ivott, körülnézett, és a zenét hallgatta.
Még jobban, mert valaki nagyon odafigyelt, és a régi egyetemi dalok szóltak, amikor még fiatalok voltunk és arról álmodoztunk, milyen csodálatos lesz az életünk.
Kérhetnem egy táncot? hallotta Kincső a hangos zene mögül. Felnézett, és azonnal felismerte.
Ez volt László Szerém, a párhuzamos csoportból. Harmadik évfolyamon házasodott, és Kincső akkor bánkódott, mert tetszett neki.
Kincső, milyen szép vagy! Ez az első alkalom, hogy eljöttem az osztálytársak találkozójára, és senkit sem ismernek, de téged azonnal felismertem!
László kinyújtotta a kezét, Kincső nem tagadta, felállt és vele táncolni indult, miközben Rita meglepett pillantást vetett a saját asztalukra.
Több táncot is táncoltak, mindketten csendben. Aztán László hirtelen megkérdezte:
Kincső, elviszem haza? Megmondom, hogy már elváltam, de ha otthon férjed vár, csak elviszem, mert már késő van
László hazavitte Kincsőt, de másnap ismét találkoztak, és már többé nem szakították el egymást.
A menyasszonyi ruhát és a cipőt Natália segített kiválasztani. Már kicsit körmölt, hamarosan Kincső nagymama lesz. Kicsit kínos, hogy ő a menyasszony.
Kincső végre engedte meg magának a boldogságot.
Natália suttogta:
Kincső, kiderül, hogy milyen gyönyörű vagy! Dáni és én nagyon örülünk neked, a boldogság bármikor jöhet, bármilyen korban.
Tényleg, miközben az esküvői asztalnál ültem, rájöttem, hogy Alexre (Sándorra) nézve teljesen más a látvány és hirtelen felragyogott a tekintetem.
Kincső végre megbocsátott magának, és engedte, hogy boldog legyen
Mi a véleményed erről? Írd meg kommentben! Ha szeretnél még több sztorit olvasni, dobj lájkot, kommentet, ez ösztönöz minket a folytatásra.
