Szóval, képzeld el, Bencének már ötéves korában véget ért a boldog gyerekkora. Egyik nap a szülei egyszerűen nem jelentek meg, hogy elvigyék a bölcsődeből. Már minden többi gyereket összegyűjtötték, csak ő ült egy asztalnál, és magát, anyját meg apját rajzolta. Az óvónő folyamatosan törölgette az arcát, mintha könnycseppeket söpret volna. Aztán odalépett hozzá, átkarolta, szorosan a mellé nyomta, és így szólt:
Bocs, Bencő, bármi is történjék, ne félj! Most már erősnek kell lenned. Érted, kisfiú?
Anyámhoz akarok menni mondta halkan.
Jönnek már a bácsi és a néni. Veled mennek, Bencő. Ott sok más gyerek lesz, csak ne sírj. mondta, miközben a nedves arcával még közelebb hajolt.
Aztán megfogta a kezét, és elvitte a kocsiba. Amikor megkérdezték, mikor kapja vissza anyukájához, azt mondták, a szülők messze vannak, ma nem tudnak jönni érte. Bencét egy közös szobába helyezték más hasonló korú fiúkkal. De a szülők sem jöttek holnap, se holnapután. A kisfiú nagyon aggódott, éjszakánként sírt, és emiatt lázas lett.
Csak egy nap, miután felgyógyult, egy fehér köpenyes néni beszélt komolyan vele. Elmondta, hogy a szülei már nagyon messze vannak, a felhőkön fent. Nem tudnak leszállni, de mindig velem vannak, figyelnek rá, mindenki tud róluk, ezért jó viselkedésre és egészségre van szüksége, nehogy szomorkodjanak.
Bence nem hitt. Felnézett az égre, csak madarakat és felhőket látott. Elhatározta, megkeresi őket.
Először alaposan átkutatta a házudvart. Egy bokor mögött egy kis lyukat talált a kerítés vasrácsában. Csak félig tudott átszökni, szóval elkezdett egy kis alagutat ásni. Fokozatosan haladt, a föld laza, homokos volt. Hamarosan a legszélesebb résznél nagyobb nyílás keletkezett.
Bence áthaladt, és kiszabadult. Odaihányott a szívében lévő gyúló haraggal, mintha a “menhelyt” ahogy a többiek hívták el akarná hagyni. De egyáltalán nem tudta, hol van Budapest, és hamar összetéveszítette magát. Útját keresve minden ház egyforma volt.
Ekkor egy átkelőnél megpillantott egy nőt, akinek a ruhája pöttyös, a haja egy elegáns kontyba lett összekötve nagyon hasonlított anyjára.
Anyu! kiáltotta Bence, de a nő nem vette észre, nem fordult meg.
A fiú erősen megfogta a vállát, s a nő leült, közelebb hajolt, de nem volt az anyja. Inkább csak egy kedves ismerős volt.
Közben Nóra húsz évesen szerelmes lett, és Viktorral egy csodás párrá vált. Egymásra találtak egy nyári táncparketten: Viktor megközelítette, szégyenlősen meghívta egy lassú táncra, könnyedén beszélgettek, és azóta szét nem váltak. Három hónap után házasságot kötöttek, együtt éltek, s boldogan. Három évvel később Nóra megtudta, hogy nem tud gyermeket vállalni. Viktor nehezen viselte, ezért sok időt és pénzt költöttek kórházakra, fürdőkre. Végül elfogadták, hogy nem lesz közös gyermekük. Egy napon Viktor azt mondta Nórának, hogy átvehetnék egy árvaházból a kisfiút.
Nóra annyira szerette Viktorot, hogy felajánlotta a válást. Mindketten még csak harminc évesek voltak, még fiatalok. Viktor egy másik nővel akart újrakezdeni, ő pedig egyedül maradt volna. Viktor azonban nem akarta elhagyni Nórát, azt mondta, soha nem hagyja el. Nóra ekkor egy ravasz tervet eszelt ki: bevallotta Viktornak, hogy már régóta nem szereti, és van egy másik férje. Viktor ezt nem hitte el.
Másnap este Nóra nem jelent meg. Reggel visszatért, a szobája víz és férfi aftershave illatával teli volt. Amikor Viktor megkérdezte, mi a helyzet, Nóra csak azt mondta, hogy új szeretője van. Így Viktor beleegyezett a válásba.
________________________________________
Amikor Bence Nórát megtalálta, már két hónapja volt elvált. Nem érezte jól magát, hiányzott neki a férje, aggódott, mi lesz vele. Aztán egy ismeretlen kisfiú “anya”-nak szólította, és Nóra szíve felrepült.
Mi történt, kisfiam, eltévedtél? kérdezte kedvesen.
Anyámat és apámat keresem. Azt mondták, a felhőkben vannak, de nem hiszem. sírt Bence.
Jöjj, itt lakom, adok neked finom süteményeket, szeretnél? nyújtotta Nóra, kezét fogva elindultak.
Otthon Bence minden falát belekóstolta a süteményeknek, amiket Nóra útközben hozott, friss ribizli teával kortyolva. Elmesélte, mi történt vele. Látszott, hogy rég nem evett édességet a nagyobb gyerekek elvették, néha meg is bánták.
Nóra nagyon megsajnálta a kisfiút, és megkérdezte:
Bencő, szeretnél velem élni? Amikor nagy leszel, mindent megértesz majd, és egyszer még találkozol a szüleiddel, de ez még messze van. Bence bólintott.
Nóra felhívta a gyermekotthont, jelentette a megtalálást, személyesen elvitte Bencét, beszélt az óvónőkkel, hogy jobban figyeljenek a gyerekekre. Minden nap betért, de nem vihette el magával. Mert Nórának volt egy állása, egy lakása, de nem volt férje. Egy egyedülálló nőnek nehéz gyermeket örökbe fogadni. Elsőre megbánta a válást, de már nem tudta, hogyan hozza vissza Viktorot.
Ezért egy hamis házasságot szervezett egy kollégájával, Istvánnal. István nemrég szakított, bárhogy is híres volt a kalandjai miatt, de szakemberként jól állt neki, a munkahelyén is könnyen kapott igazolást. Először vonakodott, de végül beleegyezett, feltéve, hogy fizetni kell érte. Nóra már régóta tetszett István, most már egyedül maradt, és ő is beleegyezett egy romantikus vacsorába. Nóra nagyon megsértődött, mert továbbra is Viktorra gondolt, és más senkire nem tudott gondolni.
Másik este, amikor Nóra Bencét meglátogatta, egy sötét szemcse a bajnokja mellett: egy pirossá vált szem alatti duzzanat, amit a nagyobb gyerekek kiosztottak, hogy ne beszéljen. Az óvónők, ahelyett, hogy segítettek volna Bencének, elmondták Istvánnak, hogy Nóra jött. Nóra tudta, hogy nehezebb lesz most.
Következő napra Nóra beleegyezett István ajánlatába. Szombaton egy vörös ruhát viselt, amit István kért, gyertyákat gyújtott, és várt a vendégre szívében keserűség és undor keveredett. Aztán csengetett a kapu, Nóra nehezen nyitott, és meglepődve látta a korábbi férjét a küszöbön.
Beszéljek veled, Nóri, egész idő alatt figyeltelek. Nem láttam senki más belépni a házba. mondta Viktor. Ekkor kinyílt a lift, és kiugrott István egy virágcsokorral és pezsgővel a másik kezében.
Nóri, itt vagyok mondta Viktor, arca elkékült, öklét szorította. De halkan elfordult, és gyorsan leereszkedett a lépcsőn.
Viktor, várj! Nem az, amire gondolsz, magyarázzam el! kiáltotta Nóra, próbálva utolérni. Viktor azonban egy villamosba ugrott, és elindult.
Nóra könnyes szemmel küldte el Istvánt, szíve összetört, hogy mi lesz Bencével.
________________________________________
Két év telt el. Bence büszkén állt az iskolai sorban, első osztályosként, szép öltözékben, fehér ingben, és egy hatalmas virágcsokorral a tanárnőnek. Odahoz szülők és a kis húga, Marika jött, aki mindig a papa kezében forgott. Anyjuk, Nóra póni ruhát viselt, színes pöttyökkel.
Az család már Nóra, Viktor és egy másik örökbefogadott gyermekből állt. Kiderült, hogy István nem is olyan rosszember, beszélt Viktorral, elmagyarázta minden félreértést.
Másnap Viktor rohanva megérkezett Nórához, elvitte őt a házasságkötő irodába, hogy minél hamarabb átvegyék Bencét.
Így továbbra is járnak a gyermekotthonba, ajándékokkal, édességekkel. Marikát is azonnal felvették, amikor megérkezett.
________________________________________
Anya, apa, ígérem, jól tanulok suttogta Bence, nézve az eget. Ne haragudjatok rám, hogy most más szülők vannak, de nagyon szeretem őket, csak átmenetiek, amíg újra találkozom veletek.
Már tudta, hogy szülei autóbalesetben haltak meg, a sírkövesül az ő helyük. Vasárnaponként a templom mellé járó iskolában járt, így már értette, mi a “felhő”.
Nóra eleinte nem fogadta el a férjét, úgy cselekedett, ahogy akarta, de a sors másként döntötte, és újra házasságot kötött Viktorral. Mindenki a történetben végül boldog lett!
