Saját szabályaim
Á, Zolikám, de jó, hogy végül el tudtál jönni! Csekő Irén leült a fia elé, kis öklével alátámasztotta apró állát, és mosolygott. Annyira hiányoztál. Egyél csak, édesem, vegyek még egy fasírtot?
Zoltán nemet intett a fejével.
Nem ízlik? kérdezte rémülten az anyja, kiegyenesedett. Arca, amely addig kisimultan volt, megfeszül, homloka ráncba szökik, szemöldökei felszaladnak. Ugyanúgy készítettem mindent, mint máskor Megmondtam apádnak is, hogy te nem eszel disznóhúst Ugye mondtam! Valami furcsa ízét érzed?
Irén izgulni kezd, annyira várta Zoltánt, telepakolta a hűtőt, mintha egy egész század csapna le rájuk, és ő, Csekő Irén, a tábori konyha főnöke, az ő feladata mindenkit megetetni, felmelegíteni, szeretgetni. Erre tessék, Zolinak nem ízlik a fasírtja
Ugyan, anya, ne kezdd már megint! Nagyon finom minden, csak már megettem.
Zoltán óvatosan letette a villát a tányérjára az apró, díszes villa teljesen elveszik hatalmas, medve mancsai között, és igazít a szalvétán, amely szintén túl kicsi, akár egy gyerek zsebkendője. Különös, hogy ilyen apró Irénke ilyen szálfatermetű fiút szült. Na, ez bizony apjától, Mihálytól van. Ő is egy vasgyúró, egy nagy masszív hegy. Irénke mellette mindvégig leánykának tűnt.
Minden isteni volt, mint mindig! a fia feláll, odamegy Irénhez, megöleli a vállát, mintha meleg kabátot terítene rá. Az anyja rögtön megnyugszik, otthonos, biztonságos érzés tölti el Na, mit szerettél volna megbeszélni? Mondd csak, mert lassan indulnunk kell. Juditkával be akartunk ugrani a boltba, Balázsnak kellene új ruha.
Juditka, ahogy Zoli tréfásan szokta hívni régi magyarosan, a felesége: gondos, rendes, szép asszony.
Zoli, amikor először meglátta egyetemista korában az utcán, annyira bámulta, hogy konkrétan nekisétált egy lámpaoszlopnak. Felhasította a szemöldökét, vér is folyt. Juditka a lámpa szisszenő zajára hátranézve ijedten nagyra nyitotta a szemét és a száját; Zoli meg csak zavartan dörzsölte az oszlopot, mintha az is megsérült volna.
Aztán együtt mentek az ügyeletre. Juditka akkor még naiv, fiatal leány volt, folyton kérdezgette, nem szédül-e Zoltán, kapaszkodott belé. De hát mit válaszolhatott? Hogyne szédülne! Mellette egy ilyen Juditka maga a teremtett szépség!
Hamar összeházasodtak. Azóta van már egy fiuk, Balázs. Juditka logopédus, sok diákja jár hozzá haza órára, ami nagyon kényelmes: nem kell más lakásba rohangálni, főz, rendet tart. Zoltán minden reggel dolgozni megy, bedobja Balázst az iskolába, nem is akármilyenbe, hanem egy jó hírű természettudományos gimnáziumba, ahová Juditka járta ki neki a helyet. Egyszóval: jól, békésen élnek, minden szeretetben és gondban.
És Juditka miért nem jött? kérdezi Irén, miközben leszed az asztalról. Tisztában van vele, hogy kedves menye hétvégén sem szünetel, mindig van pár magántanítványa, de csak húzza az időt, szégyelli kimondani, miért hívta Zolit.
Mondtam már, két diákja van ma is. Balázs meg otthon tanul szerette a fiát teljes nevén és atyai ranggal szólítani: Balázs Zoltán, mert úgy olyan tekintélyes. Na, mondd már, mi a baj?
A férfi elvette a csészéket anyja kezéből, finoman, mintha törékeny herendi porcelán lenne, a mosogatóhoz tette őket, majd magával szembe fordította Irént, és a szemébe nézett. Anya, megijesztesz. Mi van apával? Miért bújik a szobába? Hitel? Becsaptak titeket? Elzálogosítottátok a lakást, veséteket meg mindent? Zsarolnak? Vagy megtalálták rég elveszett ikertestvéremet?
Zoltán mosolyogva mondja, mennyire jól tud poénkodni. A világ is derűs, vidám, tavaszillatú.
Az anyja intésére leül; megsimogatja pocakját, kinyújtózik, és közben nekiveri hatalmas kezét a konyhapultnak. Hát igen, kicsi a lakás Más, mint az övék Juditkával: tágas, háromszobás, loggiás, sok fény, nagy konyha, mindenkinek jut hely bőven. A lakást Juditka rokonaitól örökölték, akik annak idején tudományos munkájukért kapták, majd elköltöztek vidékre, közelebb a földhöz, emberekhez, tiszta levegőhöz, és mindent Juditkára hagytak: őszönként krumplit, cukorrépát, csicsókát és csokor csokor krizantémot is hozatnak, hála a városba látogató családi furgonnal, a régi tulaj bácsi, Stefi bácsi jóvoltából. Zoltán sosem értette, mit szeretett benne annyira Stefi bácsi, de mindig segített a kocsit szerelni, akármi volt, és örült, ha a saját lakásában pálmás sortban bóklászhatott.
Azt szeretném tőled kérdezni sóhajtott nagyot Irén, elvörösödve tolta Zoli elé a házi mézes puszedlit. Emlékszel, ugye, Márkusnét, Marika nénire?
Zoli arcán árnyalatnyi feszültség.
Persze, anya. Hogy is felejtethetném! bólogat hevesen, miközben ellenállhatatlanul megérzi a puszedli illatát, méz, vajas tészta, cukormáz Feláll, teát tölt, elveszi a legnagyobbat a tálról.
Nos, Marikának… vagyis Márkusné Marika néninek beutalót kapott a megyei kórházba, a szemészeti osztályra, hamarosan műteni fogják Pontos diagnózist nem tudok, de bonyolult az egész.
Zoltán rámosolyog, hallgat, falatozik. Persze, emlékszik Marika nénire. Egy lépcsőházban laktak gyerekkorában, sokat segített Irénkének, vigyázott a poronty Zolikára, míg a szülők dolgoztak. Mindig hatalmas, gömbölyű szemüvege volt ettől az arca olyan bogárszemű lett, a pillái vakítóan verdesnek a lencse mögött.
És? kérdezi végül Zoli, mert anyja elhallgatott, idegesen tördelgeti kezét, sepregeti az abroszt, biztos jele annak, hogy ideges.
Szóval nem lakhatna nálatok egy ideig, amíg kezelik? Albérlet és szálloda túl drága, nem is bírná az ingázást, ereje sincs már Tudom, hogy idegen az ilyen a saját házban, de ez csak átmenet És én is úgy érzem, tartozom neki, ő nevelt fel, amíg dolgoztam
Zoli abbahagyja a rágást, nagyot kortyol a teából, megtörli száját, vállat von.
Hát ööö motyog. Marika néni beköltözése nem volt a terveiben: pálmás short szerencsére félrerakható, Juditka se futkorászhat többé éjjel hálóingben teázni pedig abban annyira szép! De ha kell, hát kell. Ugyan, anya! Hogyne lehetne! Ahogy ő vigyázott rám, most én vigyázok rá! Zoltán elégedetten mosolyodik el. Olyan nemesnek, érzékenynek, erősnek, helyesen gondolkodónak érzi magát, hogy majd felsóhajt. Juditka biztosan büszke lesz rá, és a mama is! Marika néni rettenetesen megérdemli, hogy idősebb korában szeressék!
S azon nyomban, mint fénykoszorú Zoli feje fölött, kisüt nap a kinti fák árnyékán, anyja szemében is boldogan villan fényjáték. Odakint megszólalnak a közeli templom harangjai; a lélek dalra fakad.
Tényleg? Tényleg, Zolikám? Ez már valami! Igazi EMBERI TETT! Végtelenül boldog vagyok, hogy ilyen érzékeny, kedves fiú lett belőled!
Irén megsimogatja Zoli fejét, mint régen, mikor még kisgyerek volt.
Ha Juditka ott lenne, biztosan grimaszolna, csúfolná az anyósát emiatt. Mindig csipkelődve nézte, mennyire isteníti Irén a fiát.
De most, hogy nincs jelen, megint lehet az a dicsért fiú, akit a legfőbb nő odafigyeléssel kényeztet.
Zoli ellazul, ráborítja két kezét az asztalra.
Azért előtte szóljunk Juditkának suttogja Irén hirtelen. Zoli gyorsan odaböki, hogy ugyan, Juditka nem szól semmit, majd anyja kezét fogva majdnem elbóbiskol, annyira békés, kellemes, boldog érzése van, hogy valaki ilyen nemes. No, akkor mindjárt szólok Marika néninek, beszéljétek meg, hogy mikor mi és hogy
Irén kisurran a konyhából, az apja halkan zörög az újsággal. Zoli közben előveszi a telefonját, felhívja a feleséget.
Juditka hallgat, közben szempillaspirált igazít, fél szemét már kifestette.
És mennyi időre? kérdez végül.
Két hét körül. Juditkám, muszáj segítenünk Gondolj csak bele, műtét előtt áll, sehol nem lakhat.
De Zoli, hát oda is adják a kórházi ágyat, nem? kezdené, de Zoli félbeszakítja.
Igen, persze, de utána kontroll, utógondozás. Hát mégse utazna ide-oda? Juditkám, te annyira vendégszerető vagy, és Marika néni igazi úrinő, nagyon rendes, aranyos! Biztos jól kijöttök
Tudod sóhajt Judit, valahogy nem lelkesít ez az egész. Emlékszem rá az esküvőn, úgy nézett rám, mintha rangon aluli lennék nem is szeret igazán, a te nénikéd.
Dehogynem, szereti! És Balázsnak is sokat segítene!
Zoli, a te fiad tizenhat éves. Mivel segíthet neki Marika néni? nevet Juditka, puszit formál a szájával a tükörbe, de bele sem kezd rúzsozni, mert valahogy elmegy a kedve.
Mindenben, Juditkám! Annyit élt, tapasztalt Nem lesz kár! Ugye, nem baj?
Juditka legszívesebben nemet mondana, de nem akarja megbántani a férjét.
Jó, rendben van. Mikor jön?
A telefon végén sutyorgás, aztán Zoli: vasárnap.
Már holnap? kétségen fut végig Judit arcán, körbe néz a lakásban: tipikus családi rumli, amit még sose látott idegen!
Diákokat csak a nagyasztalnál fogad: ott ragyog a tisztaság. De, ha vendég jön, akkor általános nagytakarítás van! Juditka szorong a reggeli rohanás után széthagyott póló, ferdén felakasztott törülköző láttán.
Hát Marika néni tényleg minden bestílizálni jön! Még a hűtő tetejét is…
Tiszta padló, rend mindenütt ez azt jelenti, a fejedben is rend van! mondja folyton Juditka anyja. Az első, amit néznek, ha belépnek hozzád, hogy mennyire van rend. Te meg rendetlen vagy! Hát kiben örökölted ezt?
Juditka lehunyja a szemét, megrázza a fejét, mint régen a mama előtt volt szokása.
Jövő vasárnap pontosít Zoli.
Na, akkor még van idő sóhajt Judit, majd szólok Balázsnak
Így lesz még egy hete, hogy helyrehozza lakását: takarítani, mosni, fényesíteni kell mindent!
Balázst nem igazán érinti meg a bejelentés a jövevényről, aki csak az apját babusgatta kiskorában. Nyugi, anya! Élünk, ahogy szoktunk. Ez a mi ökoszisztémánk! Ha kibírja, kibírja. Ha nem, nem. Tudjon alkalmazkodni!
Ez már inkább dzsungel, Balázs! Nekem hét közben sem időm, … Na, gyerünk, kapd elő a porszívót, segíts, ne égjek szerte a világba anyád jóhírével! Elmeséli még a nagyanyádnak is!
Babi úgyis mindent tud rólad! Nem idegeskedik miatta! von vállat Balázs.
Juditka egyre idegesebb, aztán csöngetnek: megérkezik első diákja, a kerekded hangképzési gondokkal küzdő Anti. Anti igyekszik elindítani a motort a nyelvével, verejtékezik, de mindig mosolyog, ha Judit dicséri ő közben JUC szemével a szobát pásztázza: hol nem csillog még?
Az ablak! villan be Nem is mostam le az ablakot!
Az ablaknak átlátszónak kell lennie! Egy valós háziasszony ablakán mintha nem is lenne üveg! hallja dörgedelmesen anyja hangját. Te csak maszatolod, és csíkos marad!
Hazaér Zoltán, révbe vezeti a feleségét a nagytakarítás sodrából, végig arról mesél, milyen jó volt Marika néni, amíg őt nevelte, míg Judit csak bólogat.
Apu, értjük már, jön a második anyukád. Hagyjuk a témát! unta Balázs, amit Juditka nagyon megköszönt neki.
Egy hét gyorsan elrepül, mintha valaki rátaposott volna a gázra.
Szombaton Zoltán elmegy Marika néniért, Juditka, lemondva minden órát, vendégváróra kapcsol.
Balázs fodrászhoz küldve, a kutya, Panka, kimosva, símogatva piheg, az ablakok ragyognak, ahogy a mama mondta.
Na, Juditkám, háromra itt leszünk! Ne húzzátok fel magatokat! Marika néni emiatt is aggódik, hogy megzavarja a rendes életünket.
Oké, délre lesz ebéd.
Juditka csirkét akar sütni, krumplival, salátával, szóval igazi magyaros vendéglátás.
Hatkor kel, elküldi Balázst Pankával sétálni, maga megy a fürdőbe zenélgetni: Álom, álom, édes álom halkan dúdol, miközben zuhanyzik, befejezi a sort, kinyújtva a végső hangot, köntöst kap, fogat mos… ekkor csattan ki a zár, férje hangja, bátortalan női hang, Panka csahol, Balázs fújtat.
A bepárásodott üveg visszatükrözi, Juditka micsoda állapotban van vendégvárásra
Megjöttünk mondja Zoltán, miközben beemeli a hatalmas, piros bőröndöt, mögötte Marika néni ragyogó arccal, dicséri a lakást, örvend, minden csoda! Juditkának bezzeg az jut eszébe, hogy fürdőköntösben áll, a hajával is baj van, a csirke még nincs megsütve, Panka vizes, koszos a padló Nem, ő rossz háziasszony! Marika néni ajkát összeszorítja, kerülgeti a Panka után maradt tócsa mellett, Juditka meg villámgyorsan eltűnik hajat mosni.
Itt ez lesz a te szobád Zoltán beljebb invitálja. Helyezd magad kényelembe. Máris készítek reggelit. Csak átöltözöm.
Marika néni hálálkodik, magára zárja az ajtót.
Miért jöttetek ilyen korán?! suttogja Juditka dühösen. Nem voltam kész! Zoli, most aztán leégettél!
Zoltán a paplan széléről nézi Juditka alakját a szekrény tükrében, élvezi a hajlatait, vállait, kecses karjait
Tessék? néz fel.
Mondom, minek jöttetek ilyen hamar? Juditka már átöltözte magát, a haját igazítja. Húzd fel a cipzárt, légy szíves.
Jaj, a Marika néninek ma időpontja volt valakihez korábban akartunk érkezni legyint Zoli, odamegy feleségéhez, de egy csókot se csíphet el.
Minek hurcol magával ennyi cuccot? kérdezi Juditka.
Tudod, ti nők mindent bepakoltok. Hordárok vagytok.
Zoltán megint elégedett magával, találónak érzi a viccet.
Leülnek reggelizni: Judit rántottát készít, Balázs látva, milyen ideges az anyja, szendvicseket vág neki.
Marika néni utolsónak jön, helyet kap Balázs mellett.
Jó étvágyat mindenkinek! Olyan otthonos nálatok. Juditka, úgy emlékszem, én is adtam nektek nászajándékba porcelán étkészletet, pipacsosat Nem? Vagy nem ti voltatok?
Juditka vállat von. A pipacsos készletet már másnap összetörte Zoltán, mikor leejtette hazafelé jövet. Minden darab szilánkokban
Zoltán mosolygva eszik. Csak a pipacsra meg porcelánra nem emlékszik.
Biztos másnak adtam. Judit kávét tölt mindenkinek.
Juditka, engem itt nagyon kicsit húz a huzat kéri Marika néni , leülhetnék a te helyedre?
Balázs meglepetten néz anyjára, Juditka bizonytalanul vállat von.
Cseréljetek helyet mondja Zoli védelmezően. Nem szeretném, ha megfázna műtét előtt!
Felemelte Juditkát, mint egy sámlit, odább tolta, Marika nénit a szabaddá vált helyre ültette.
Hát bizony, én neveltem fel Zolikámat kicsi korától kezdve mondja Marika néni. Mindig pelenkáztam, rossz evő volt, de bezzeg most már! Olyan makacs kisfiú volt
Juditka félrenyel, Balázs kuncog.
Maga, fiatalember, inkább menjen leckét írni. Zoltán mindig reggel írta meg, hogy a fejében friss legyen! Marika néni összeszedi Balázs tányérját, Juditkára néz. Ő megint zavarban van, mondana valamit, de elakad.
Balázs, miután állva megissza a teát, dacosan elvonul.
Marika néni megköszöni a reggelit, elballag, dolgot keres a szobában, Zolit kéri, hogy igazítsa át a tévét.
Nagyon kevés a könyvetek jegyzi meg kint a folyosón, miközben Balázs focira indul. Olvashatna Balázs néha klasszikust, például Krúdy Gyulát. Hoztam is magammal néhányat, este majd átbeszéljük, mit tud és mit nem a fiad, Zolika.
Persze, Marika néni. Mert nálunk csak a foci, csak a foci! Még a végén műveletlen lesz! adja alá Zoli, kacsint fiára, beledobja a sporttáskát a kezébe.
Zoli tudja, hogy Marika néni mindenhová viszi Krúdyt: kávéházba, színházba, ebédlőasztalra, mindenhol, még ha sohasem olvassa így komolyabbnak néz ki. Kórházba is azt viszi majd, hogy a nővérkék tudják: kultúrember került hozzájuk.
Balázst kikísérik, Zoltán is indul.
Maga mikor megy be? kérdezi Juditka Marika nénit.
Én? Úgy egyre. Addig összekészülök Juditka, van már barátnője Balázsnak? Zoltánunkat már a hatodikban ostromolták a lányok! Egyszer volt is egy barátnője, Rituka. Olyan engedelmes volt, minden szavát teljesítette. Jó az, nem? Ja, a kutyust máshová kéne, hogy ne a kanapén aludjon És a cipőszekrényt is helyezzétek át! Most biztos leverem, látod? A cipőszekrényt valóban sikerül fellöknie, minden szanaszét. Az ilyen cipő káros Na jó, elindulok. Köszönöm, hogy befogadtál!
Marika néni megsimogatja Juditkát, majd eltűnik a liftben.
Juditka még vár egy sort, majd becsukja az ajtót…
Mama, mit főnökösködik ez? Még Pankát is letessékelte a kanapéról! Pedig neki lehet! panaszkodik Balázs edzés után, kutyát simogat.
Hát, ilyen… szeret nevelni. De csak rövid idő! Kitartás, Balázs…
Juditka szégyelli, hogy hirtelen nem ő a ház asszonya, de képtelen megszólalni: hogy is szóljon be annak, aki az ő férjére csecsemőként vigyázott?
Estére Marika néni káposztás tölteléket főz, mindenki dolgozik, Zoltán pedig majd behízeleg a vendégnek.
Tovább fokozódik a helyzet. Hétfő reggel Marika néni kora reggel ébreszti a családot tornára, beállítja az órát.
Na, mikor műtik? kérdezi Judit, lihegve a helyben futás után. Marika néni keménykezű a tornában, a telefonján időzít: negyven másodperc ugrálás, tíz pihenés. Persze nem mindenki. Balázs hamar hajnalban suliba veszi az irányt, de Zoltán példaszerűen igyekszik.
Gyerünk, Juditkám! Már csak kicsit! biztatja Zoli.
… Mikor lesz a műtét? kérdezi, újra.
Holnap. Holnap fekszem be. Zoli, meglátogatsz? kérdi Marika néni szomorúan.
De csak két nap az egész! csodálkozik Zoltán, majd bólint.
Kimerítő nap, sorra mondják le Juditka diákjait, ki beteg, ki vidékre ment, ki csak saját otthonába hívná őt.
Telefon csörög, varjak kárognak, Marika néni szobájában Máté Péter szól: Azért vannak a jóbarátok Marika néni énekli, táncol, Juditkáék a lefolyós üvegen keresztül nézik.
Csak izgul magyarázza Zoltán. Ha izgul, mindig Pétert hallgat, attól megnyugszik.
Este Marika néni Balázst hívja, olvasnának együtt Krúdyt, de a fiú tiltakozik. Marika néni kikerekedett szemmel néz, végig hallgatja Balázs panaszait Krúdyról (ami már tavaly elolvasott), a vendégeskedésről, aztán becsapja az ajtót. Utána Juditkára kerül a sor, aki épp menet közben próbálja telefonon halkan elmagyarázni, hogy most nem tud menni, majd később eljut Békásmegyerre, mert Anti fáradt.
Nem! ragadja ki a telefont Marika néni, Nem és nem! Ha azt akarják, hogy a fiúk normális ember legyen, hogy vezérlogopédushoz járjon, ide kell hozni, most! Ha nem, ne akarjanak csodát! Ki vagyok? Juditka asszisztensnője. Viszlát.
Visszaadja a telefont, Juditka idegesen toporog, liheg, aztán felrobban. Balázs is bejön hallgatni.
Tudja mit, Marika néni? Ne szóljon bele az életünkbe! Se a munkámba! A töltött káposzta a saját konyháján készüljön! Tudom mennyi pelenkát cserélt a férjemre, amíg nevelkedett, de most már elég! Elég a parancsolásból! Olvasson Krúdyt, sportoljon, de ne nálunk! Panka is ott fekszik, ahol akar! És én bizony konzervet is fogok venni, hiába mondta reggel, hogy az egészségtelen. Ez az én házam, az én életem, az én diákjaim! Remélem, a műtét sikerül, és hamar hazamegy. Nagyon remélem!
Balázs megtapsolja, Panka felnyüszít Juditka lábánál, Marika néni végre elmosolyodik.
Juditka megdöbben; azt hitte, most jól megkapja. De nem!
Ez az, Juditka. Sose tedd lejjebb a lécet, ne hajolj meg! Mondd ki a nemet, mikor kell, hacsak nem élet-halál a tét. Nagyon tetszel nekem, féltem, hogy túl puhány vagy, akik mindenkinek megfelelni akar Nem kell! Hadd gondolják, amit akarnak! Nem akarsz vendéget, mondd el! Ettől lesz rend, béke benned is. Élj úgy, ahogy neked jólesik! Na, bocsi, talán most túlléptem egy kicsit. Zoli tudja, mindig ilyen provokátor voltam. Ne nézzetek rám így, nagyon izgulok a műtét miatt. Panka, te rendes kutya vagy! megsimogatja az ebet. Akartok almás zselét? Hoztam magammal!
Balázs forgatja a szemét. Régóta érzi, hogy a nők furák, de hogy ennyire
Csengetnek: Anti is megérkezett. Óra után ő is kap egy szelet zselét. Anyja félrehívja Juditkát, elnézést kér, hogy nehogy kiessenek a tanrendből.
Vagy inkább felhívjam a titkárnőt? kérdezi az anyuka aggódva.
Nem kell. A fia remek tanuló!
Juditka kacsint a titkárnőre.
Este, mikor Zoltán és Balázs PlayStationoznak, Marika néni bekuckózik a fotelbe, s meséli, milyen volt Zoltán, mikor kisfiúként rongálta a tapétát, vagy kicsúszott a jégre, és ő hason húzta ki a tóból Mikor Rituka, Zoli régi barátnője, mekkora csalódás volt számára: gyenge akarat, túl engedelmes. A pipacsos étkészlet nem fáj, az esküvő után összetört a boldogságért. És most boldogan élnek, Zoli mindent megbocsát. Te is bocsáss meg, Juditka. Nagyon rendes nő vagy.
Olvad a zselé a tányéron, közben leszáll az este, narancsvörös csík festi az eget.
Indulnunk kell… súgja Marika néni. Nyolcra be kell feküdnem
Zoltán betakarja a kabátjába, elviszi a kórházba. Juditka is velük tart, Marika néni keze remeg.
Este hívlak! igazítja rá a kabátot Juditka. Nincs ellenkezés! Aztán majd visszajössz hozzánk.
Marika néni bólint. Jó a fiatalokkal élni, öröm. Balázs különösen érdekes: nem is hasonlít apjára, nagyon öntörvényű. De ahogy maga mondja ilyen a saját mikroklímája, azt tanulmányozni lehet, megváltoztatni nemAz autóban, ahogy a város fényei visszatükröződtek a szélvédőn, csend telepszik rájuk. Marika néni elmerengve nézte a végigszaladó házakat, közben ujjaival tapogatta Zoltán kabátjának ujját, mintha minden egyes öltésben szálka volna, amit ki kellene simítani. Juditka előrehajolt a vezetőülésből, próbált valami szívmelengetőt mondani, de végül csak annyit suttogott: Jó kezekben leszel.
A kórház parkolójában kibújtak az autóból, Marika néni végignézett Zolin, Juditkán, aztán megállt némán, eltökélten. Jól figyeljetek mondta vékony, reszkető hangján , régen én vigyáztam rátok. Most ti vigyázzatok egymásra. Szabályokat lehet írni, mint ahogy ti is teszitek, de az élet mindig közbeszól. És ez így van jól. Egy pillanatra visszatért arcára a csibész, gyermeki mosoly. És ha meggyógyulok, beállok veletek reggeli tornára, Juditka, de csak ha Panka is jöhet.
Zoli nevette, Juditka bólintott, Marika néni pedig huncutul a fejét csóválta, mint aki tudja, valamit most végérvényesen helyre tett: ebben a családban sosem lesz makulátlan rend, sem patent élet, de hely mindig lesz azoknak, akik oda tartoznak még ha okosabban, szabadabban, saját szabályaik szerint is élnek.
Aznap este Juditka hosszan ölelte meg Zoltánt, mikor hazatértek. A lakásban félrerakott könyvek, a Panka kanapén, a mosatlan edények mind azt üzenték, hogy nem a tökéletesség ad otthont, hanem a szeretet. És miközben Balázs kérés nélkül kivitte a szemetet, Juditka elmosolyodott, és először úgy érezte: most már igazán az övé is ez a hely, a rendetlenséggel, a szabályokkal, a zseléfoltos abroszokkal együtt.
Másnap reggel Balázs bekopogott az anyja szobájába. Anya, tornázunk? Ahogy Marika néni szokta? kérdezte álmosan. Juditka nevetve felült, suhintott a takarón: Gyere, dzsungelharcos, kezdjük! Odakint a nyári nap már besütött az ablakon, és Juditka tudta: bármennyire is a maga útját járja, és néha botladozik, ez most már tényleg az ő világa. Itt mindenki tanul, alkalmazkodik de mindenki maradjon csak önmaga. Ez lesz a család legfőbb szabálya.
A konyhaasztalon, a napfényben fénylő zselés tál mellett, ott hevert egy cédula Marika néni kézírásával: A rend nem kívül van, hanem ott, ahol szereted, ahova haza akarsz érni. Juditka óvatosan, könnyekkel a szemében elmosolyodott és rájött: ennél jobb útravalója aligha lehet.
