-Hajni, ugyan már, minek neked ekkora lakás, hm? Egyedül vagy, se gyerek, se férfi az életedben. Barátokról sem nagyon hallok nálad… Minek neked egy kétszobás? Nekünk meg öten vagyunk a kis lakásban, nem férünk el. Gondold végig, kislányom. Ráadásul, ha meggondolod magad, lehet majd visszacsinálni. Ha a srácaim megnőnek, visszaköltözhetsz. Mit szólsz hozzá? kérdezte az apja, kíváncsian és kicsit kérlelő hangon.
Mit szól hozzá? Egyáltalán hogy gondolja? Évekig semmi hír, most meg egyszer csak előkerül, mintha mi sem történt volna, ráadásul ilyen frappáns ajánlattal. Hajni csak pislogott, szóhoz sem jutott. Nem is hitte volna, hogy valaki ennyire pofátlan tud lenni. Barátai természetesen voltak, pont annyira, amennyire neki szüksége volt…
Na, Hajni, mi lesz? Megegyeztünk? sürgette az apja.
És anya? kérdezte Hajni.
Mi lenne anyáddal? értetlenkedett a férfi.
Hát, ő néha átjön hozzám, egy-két hetente, és nálam marad pár napot, néha egész hétig is. Az a másik szoba pont arra kellene.
Egy-két alkalom havonta? Az semmi! A garázsban ott porosodik még a régi rekamié, kicsit leporoljuk, beköltözik a konyhába, ott majd aludhat. Kényelmes, és még a hűtő is közel van, nem? nevetett az apja. Ott ágy, ott konyha, egy helyen minden…
Hajni rá se tudott haragudni. Az apja szavai, hogy magányos, egyedülálló, vénlány már le sem vették a lábáról. Egyszerűen csak ledöbbent. Hát komolyan azt hiszi, hogy mindenkinél okosabb és körülötte mindenki ostoba?
Hidd el, Hajni, neked is jó lenne. Anyád csak két havonta jön. De nekünk mindennap kellenek a négyzetméterek. Látod a különbséget?
Na persze. Neki a családjával. Hajni meg nyilván nem tartozik a családhoz már jó ideje. Egy cseppet sem számít, hogy az első házasságából van egy lánya. Az a három fiúgyermek és a tyúkanyó feleség az igazi család, semmi más! Hajni csak sóhajtott. Már veszekedni sem volt kedve, csak kíváncsi volt, meddig hiszi még az apja, hogy ő a világ esze…
Apa, most fizettem ki a lakáshitel utolsó részletét. Éveket dolgoztam ezért a lakásért… Elég nehéz szívvel mondanék le róla…
Jajj már, ne csinálj tragédiát! Dolgoztál rajta… Jó kezdéssel indultál, ne feledd. Ezt elfelejtetted? nézett rá az apja kétkedően.
Jó kezdet? Ez új. Mindig mindent tud. Jó kezdet volt, persze, csak nem tőle, hanem anyától kapta. Hajni majdnem szóvá tette, aztán lenyelte. Minek beszélni, ha a másik úgyse hallja meg?
Meggondolom. ennyit válaszolt óvatosan.
Úgy van, gondolkodni szabad! Csak nyugodtan! veregette meg a vállát.
***
Hajni, miért nem küldted el a fenébe? Még neki áll feljebb, hogy cseréljetek! Miért nem ajándékozod oda inkább? Hiszen három gyereke van! Elképesztő! Anyja teljesen fel volt háborodva, járkált fel-alá a szobában.
Anya, mégiscsak az apám… Nem akarom megbántani mondta zavartan Hajni.
Lányom! Már ne haragudj, de ez nem bántás, hanem realitás. Neki mindent ki lehet könyökölni. Más lakására is simán rárepül, a legnagyobb természetességgel. Ilyen volt mindig is, csak te nem ismered igazán! Ne bosszankodj rajta! Nem a te hibád, világos?
Nem is bosszankodom. De ez már nem is az első alkalom… Eleinte azt hittem, rosszul értettem, vagy nem hallok jól, egyszerűen nem hittem el, hogy valaki ennyire lehet pofátlan. Mindig ilyen volt? Amikor együtt laktatok is? kérdezte tényleg kíváncsian Hajni.
Mindig. Te nem ismered, mert csak pár éve kezdtetek beszélgetni újra. Őszintén, azt se értem, most miért jött elő ezzel. Éveken át sehol nem volt, nem szólt hozzád. Emlékszem, amikor váltunk, akkor is azon akadt ki, hogy anyám lakását miért nem lehet elosztani. Mert hát ott lakott! Képzeld el! kacagott anyja, de a szeme komoly maradt.
Szerinted nem kéne leállnom vele teljesen? Készen vagyok ettől.
Nem kell, Hajni. Ne süllyedj le oda. És igazad van, ő az apád. Olyan család, amilyen de az.
Persze, család. Hát, szerintem minket már nagyon rég nem tekint családnak sóhajtott Hajni.
Anyja csak vállat vont. Tette, amit tudott, a többi már az élet dolga…
Hajni is vállat vont, és elfordult. Fura gondolat ez, hogy ők már nem is család. Ott a másik három kölyök, akikről apja órákig tud mesélni, hogy mikor léptek először, az első fog, az első horzsolás. Melyik milyen mesét szeret, melyik hogy eszik. Meg van az új feleség, a jó háziasszony.
Jól van, anya, megpróbálom nem foglalkozni vele és nem idegeskedni. Ha erősködik, akkor majd egyszerűen nemet mondok. Végül is, sokaknak apjuk sincs. És legalább nem iszik, mint sok más apuka, nem igaz?
Talán… bólintott bizonytalanul az anyja.
A következő találkozó egy hét múlva volt, az apjánál. A család éppen mindannyian elmentek a rendelőbe.
Hajni, pont jókor jöttél! Meg akartam mutatni ezt: nézd meg ezt a szekrényt, olyan nagy, hogy akár egy szoba lehetne. Minden cuccod befér! És figyeld a tapétát, milyen vidám, ugye? lelkendezett az apja.
Apa…
Nézd a konyhát! Kicsi, de aranyos. Itt majd kirakjuk anyádnak a rekamiét, ugye? A hűtő régi, de azt kicseréled majd. Sőt, van nálam kuponom is egy jó műszaki boltba…
Apa, ne már, mit kezdenék én a te hűtőddel, tapétáddal, kuponoddal…? csóválta a fejét Hajni.
Ugyan már, nézd csak meg mindent, ha már költözöl! Legyél tisztában, mire vállalkozol, nem igaz? nézett Hajni szemébe, de ő úgy érezte, mintha az apja rajta is átnézne.
Apa, bocsáss meg, hogy hitegettelek… De nem fogok ide költözni. Nekem tökéletes a saját lakásom mondta kicsit bizonytalanul Hajni.
Jól van, jól van. De kukkants már rá fürdőre is, vadonatúj zuhanykabin! Meg lengyel WC-csésze… folytatta az apja, mintha nem is hallotta volna, amit mondott…
Süket vagy? Mondom, nem költözöm ide! Jó nekem a lakásom, nem akarok semmit cserélni! Nem lesz csere! förmedt rá Hajni, dühösen, magára, rá és az egész helyzetre.
Nem lesz csere? Neked tényleg ennyire sajnálod? Akkor minek jöttél ide? Minek jársz rám? Ez így nagyon nem helyes Hajni, bíztam benned. Így most csalódtam benned az apja idegen arccal nézett rá. Hajni lehajtotta a fejét, szó nélkül elindult hazafelé…
Őszi utcákon sétált, nem tudta, sírjon vagy nevessen-e. Megállt, elővette telefonját, kitörölte az apja számát, minden elérhetőségét. Csak ekkor sóhajtott fel, mintha egy kalapkövet vettek volna le a mellkasáról. Ez van Úgyis megtalál, ha akar valamit. De belül érezte: úgyse fogja keresni, mert már nincs mit kérnie. A csere ugye ugrott…
