Apu, ez most komoly? Hogy tehetted ezt anyával?!
Kata a barátnőjével, Reginával sétált a Margitszigeten, amikor hirtelen észrevették, hogy egy férfi és egy nő ölelkeznek egy fa mögött, a férfi épp valamit suttogott a nő fülébe. A nő boldogan mosolygott. Kata tágra nyílt szemekkel figyelte őket, teljesen ledermedt.
Kata, veled minden rendben? kérdezte meglepetten Regina.
Hát, semmi Gyere, induljunk haza mondta hirtelen Kata.
Miután elbúcsúztak, Kata lassan elindult hazafelé, és képtelen volt elhinni, amit látott.
Kata és Regina az iskolából tartottak hazafelé, de nem akartak még otthon ülni.
Regi, menjünk inkább sétálni a Margitszigetre!
Jó, addig még világos van, miért ne! bólintott Regina.
A sziget teljesen útba sem esett, de ilyenkor jólesett kicsit kiszakadni a hétköznapokból. Sétáltak az árnyas sétányon, egymást kerülgették a szerelmes párok, mindenki el volt foglalva magával.
Aztán letértek egy eldugottabb ösvényre, ahol megpillantották azt a férfit és nőt, akik ölelkeztek. A férfi a nő füléhez hajolt, ő pedig sugárzóan mosolygott. Bár a férfit csak hátulról látták, látszott, hogy nem fiatal már.
Regina csak futólag nézett rájuk, de észrevette, hogy Katát teljesen lefagyasztotta a látvány.
Kata, mi a baj? Kata!
Semmi, igazán szólt gyorsan Kata, majd sietősen elindult.
Mikor kisétáltak a parkból, Kata egy szót sem szólt; csak ment maga elé bámulva, fejben máshol járt. Elváltak, mindenki ment haza.
Kata komoran sétált az Újlipótvárosban, alig látott maga elé. Még mindig a nő boldog arca lebegett a szeme előtt, ahogyan a férfi suttogott neki és semmi sem létezett számukra még a lánya sem.
Apu, ezt hogy teheted?! Azt hittem, te vagy a példaképem, mindig is csodáltalak Erre neked van valakid? Ha nem magam látom, el se hiszem! zakatolt benne.
Amikor este hazaért, késő volt már.
Ülj le vacsorázni! szólt oda neki anyja. Téged meg apádat mindig várhatlak
Mindjárt, csak kezet mosok mondta zavartan Kata.
Sokáig elvolt a fürdőben, mire kijött, apja még mindig nem volt otthon. Megette vacsoráját, aztán a szobájába vonult.
Leült a laptop elé, de nem ment a tanulás. Folyton az a jelenet villant be neki a szigeten, nem akarta elhinni a történteket.
Hát ilyen a felnőttek élete? Hűtlenség, hazugság? Mi hiányzik apának, amit tőlünk nem kap meg? Képes lenne elhagyni minket ezért a nőért? gondolkozott.
Ekkor jött egy furcsa gondolat: Vajon tud ez a nő az én létezésemről? Biztos nem Hát majd megtudja!
Az ajtó nyikorgása hallatszott.
Bocsánat, édesem! Nehéz napom volt szólt be apa.
Régebben csak hónap végén voltak ilyen kemény napjaid szólt be anya, s hangjában tapintható volt a feszültség. Mostanában meg szinte minden este az van.
Zsófi, most ilyen időszakom van! mondta apa.
Ahogy szokása volt, bement Kata szobájába, puszit akart adni, de Kata ellökte:
Menj vacsorázni, mielőtt kihűl!
Lányom, mi a baj?
Semmi, velem minden oké. Veled mi újság?
Apa csak nézett rá, mondani akart valamit, de inkább lement vacsorázni.
Kata egész este nem jött ki már a szobájából. Inkább azt tervezte, hogyan szerezhetné vissza az apát, akit ismert. Ezzel a kész tervvel feküdt le aludni.
Erre ébredt is reggel, amikor meghallotta a szülei szavait a konyhából:
Gábor, hova készülsz?
Dolgoznom kell, sürgős.
Szombat van, lehetnél egy kicsit velünk is.
Nem lesz hosszú, ebédig itthon vagyok, akkor majd csinálunk valamit hármasban.
Kata álmos képpel jött ki.
Te hova mész már ilyenkor? kérdezte gyorsan anya.
Anyu, órám van, már így is elkések.
Hát ez szép, mindig csak rohantok! lamentált anya, de Kata már a fürdőben volt.
Öltözni kezdett, közben látta, hogy apa már a folyosón várja.
Lányom, elkísérjelek az óráidra?
Kata, legalább igyál egy kávét lépett ki a konyhából anya. Már főztem.
Idd meg csak nyugodtan, én megvárlak mondta apa, mintha érezné, hogy meg kell oldania valamit.
Kata gyorsan lehajtotta a kávét, aztán már futott is apja után.
A híd felé tartottak, néma csendben, végül apa szólalt meg elsőnek:
Haragszol rám valamiért?
Nem, apa. Biztos csak kamaszos nyavalygás egy pillanatra hallgatott, mintha bátorságot gyűjtene. Szeretlek, apa!
Én is szeretlek, kislányom!
A legjobban a világon?
Látta, hogy apa kissé megrezzen, furán nézett rá, de azért kimondta:
A legjobban a világon!
Mosolyogtak, de mindketten kerülgették egymás tekintetét.
Na, apa, én most megyek, ebédnél várlak. Megígérted, hogy együtt leszünk a hétvégén!
Kata elindult az órái felé, de aztán visszafordult, elbújt egy bokor mögé, és amikor tudta, hogy apja nem figyel, óvatosan a nyomába eredt.
Még remélte, hogy apa tényleg a munkahelye felé tart, de az végül letért egy másik utcába.
Mentek vagy húsz percet. Apa egyszer sem nézett hátra. Megállt egy régi bérház előtt, az egyik fa alatt, és elővette a telefonját.
Néhány perc múlva pedig kijött az a nő. Kata akaratlanul is elámult:
Hű, hogy néz ki! Tényleg lehet, hogy neki fontosabb apu, mint nekünk?
A nő odaért apához, megpuszilta, és kézenfogva elindultak egy park felé.
Ismeretlen, elhagyott környék volt; beültek egy padra, beszélgettek, nem nevettek már, inkább komoly volt a téma aztán egy hosszú csók.
Kata dühösen nézte őket a távolból csak úgy forrt benne a méreg.
Aztán felálltak, együtt visszamentek a házhoz, újabb puszi, mosoly, majd apa elindult haza, a nő pedig besétált a lépcsőházba.
Kata elbújt, gondolkodott, mit tegyen: egy vágy fűtötte beszélni akar ezzel a nővel, és tudja is, mit fog mondani.
Ekkor meglátta, hogy a nő ismét kijön a házból egy szatyorral, és a szemetesek felé indul. Kata elé szaladt.
Szia! állta el az útját, mikor a nő eldobta a szemetet, és vissza akart menni.
Szia, te ki vagy? nézett rá meglepve a nő.
Figyelj, ha még egyszer találkozol Gáborral, pórul jársz!
Te mégis ki vagy?
Nem érted?!
Mit akarsz tőlem? hőkölt hátra a nő.
Szerintem világosan beszéltem. Vedd elő a telefonod!
Tessék nyújtotta át a nő.
Hívd fel! És mondj le róla! Én a lánya vagyok. Apa szereti anyámat!
A nő tárcsázta a számot. Kata hallotta, ahogy apja beleszól:
Ildi, történt valami?
Gábor, szerintem végeznünk kell egymással.
Miért?
Nem lesz ebből semmi. Neked családod van, én meg az egyetem után elmegyek innen, nem kell bonyodalom.
Ildi Kata hallotta, mintha megkönnyebbült volna az apja.
Kérlek, többet ne hívd, ne gyere ide!
Jó, Ildi! Akkor szia!
Kata hazaérve azt látta, hogy szülei együtt ebédelnek, és csendesen beszélgetnek.
Mi ez a vigyor, lányom? kérdezte anyja, miközben felállt az asztaltól. Eszel rendesen?
Eszem!
De tényleg, Kata, minek örülsz ennyire? nézett rá apja is.
Apu, szeretsz engem? vágott vissza kérdéssel Kata.
Persze, hogy szeretlek!
És anyát is?
Egy pillanatra csend lett, aztán határozottan válaszolt apu:
Anyádat nagyon szeretem!
Tényleg, szeretlek titeket! mondta újra nevetve apu.
És Kata úgy érezte, minden a helyére került végre.
