Semmit sem bánok
Mire hazaérek, takarítsd ki a lakást! kiáltja Terézia néni, majd olyan erővel csapja be az ajtót, hogy az egész lépcsőházban megremegnek az ablakok.
Réka, aki akkor éppen lefelé ballag a lépcsőn, is összerezzen. Megáll, remélve, hogy a szomszéd nem veszi észre. De hiába reméli. Terézia néni hamar felfigyel rá.
Jaj, Rékucikám… Jó reggelt kívánok!
Terézia néni hanyagul teszi le a földre a kartondobozt, ami egy régi multicooker doboza, és gyorsan gombolja kabátját jól látszik, siet valahová.
Jó reggelt, Terézia néni mosolyodik el tartózkodóan Réka. Megint a gyerekek csináltak valami galibát?
Az nem is kifejezés! Az idegeim totál kicsinálták hadarja a szomszédasszony, küzdve az utolsó gombbal.
Ekkor a doboz váratlanul megmozdul.
Réka ettől majdnem ugrik egyet, bár kellő távolságban áll.
Soha nem volt félős, de igazán meg sem fordult a fejében, hogy ebben a dobozban valami élőlény lehet
Mi lehet benne? töpreng.
Fantáziája azonnal egy élő multicookerrel áll elő, amely pimaszul viselkedett, például kiköpte a zöldségeket, ezért most szemétdombra száműzték.
Nézd csak meg magadnak mondja Terézia néni, és felemeli a kartondobozt, hogy Réka is beláthasson.
Réka lesiet egy szinttel, óvatosan pillant be a dobozba.
Persze tudja, hogy nem lehet ott semmiféle élő multicooker, de ami bent van, az így is meglepetésként éri. De kellemesként.
A doboz aljáról két kíváncsi szem néz vissza egy apró kiscica.
Jaj, de édes! sóhajt fel Réka.
Mit lehet ezen örülni? morog Terézia néni, és már csukja is vissza a doboz tetejét.
Honnan van?
A gyerekek hozták haza… Sajnos engedtem, hogy maradjon, de már bánom. Ez a kis macska annyi gondot okoz, hogy már szavakat sem találok. Engem is megfogott a szép szeme, az aranyos pofikája, de szokás mondani: nem minden arany, ami fénylik. Tündéri, de olyan akaratos, mint az én volt férjem.
Ne aggódjon, Terézia néni, ahogy nő, nyugodtabb lesz biztatja a szomszédját Réka. Most megy vele állatorvoshoz? Védőoltásra?
Ugyan! Minek orvos, minek oltás, Rékucikám? Elegem van ebből a kis jószágból, már nem bírom vele. Most leviszem a telkünkre, majd ott ellesz.
Réka meglepetten néz rá, abban bízva, hogy csak tréfál. De Terézia nénin semmi tréfás árnyalat november 15-e van, nem április elseje.
Tényleg a telken akarja hagyni a cicát? Az ősz végén?
Miért, várjam meg a tavaszt?! Mindegy mikor viszem, ha most tél lenne, akkor is vinném. Ez nem cica, hanem valami szerencsétlenkedés.
Terézia nénin látszik a düh, szóhoz sem jut.
Kicsit cogolja magát, aztán folytatja:
Látnád, mennyit bajlódok vele! Ennyi nyugtatót nem ittam még két gyerekkel sem! A döntés végleges: megy le a hétvégi házba!
De hát
Vagy, persze, ott is hagyhatnám a játszótéren. Ott találták, amúgy is. De félek, hogy a gyerekek újra hazacipelnék, netán eldugnák a szekrényben. Nekem már nem kell ez a boldogság! Elég volt!
Előkapja a telefonját, az időre pillant, aztán fejcsóválva:
Teljesen lefoglaltál, Réka. Most már tényleg mennem kell, nehogy lekésem a buszt!
Terézia néni megfogja a dobozt, sarkon fordul, és elindul lefelé, két kézzel a korlátba kapaszkodva.
Réka utána néz és egyszerűen nem érti, hogy lehet egy kiscicát egyedül hagyni a telken. Hát egy napig sem élne ott.
Várjon, Terézia néni! kiáltja utánfutóan.
Mit akarsz még? Mondtam, hogy sietek!
Ne vigye le a cicát a telekre. Inkább megpróbálom jó helyre adni. Odaadná nekem, kérem?
A szomszéd megáll lassan visszafordul.
Jó helyre? Erre akarsz célozni, hogy nekem rossz kezem van? szűkül össze a szeme Terézia néninek. Ezekkel a kezekkel neveltem fel két gyereket.
Nem célozgatok. Csak a kiscicát szeretném megmenteni. A telken nem élne túl.
Ha akar, túléli. Ha nem, hát nem így kellett volna születnie.
Ugyan már
Én tehetek róla? Ez a cica nem illik lakásba. Nem szokott a rendhez.
Hiszen még csak kölyök! Még majd tanul. mondja Réka, végül nem bírja ki: Maga sem tette ki a gyerekeit a telekre, pedig nap mint nap kiabál velük.
A gyerekeim a gyerekeim. Ne keverd őket össze ezzel! De hát ha akarod, vidd!
Terézia néni leteszi a dobozt.
Nekem mindegy, legalább nem kell buszjegyet vennem. Kíváncsi vagyok, meddig bírod vele! savanyúan vigyorog Terézia néni.
Gyorsan visszasiet a lakásába, újra bevágja az ajtót. Belülről Réka még hallja:
Hát ez mi? Miért nem kezdtétek még el a takarítást? Gyertek elő a telefonotokkal!
Hogy utána mi történt, Réka már nem hallja. Óvatosan felveszi a dobozt, benéz, megvan-e a cica, majd elindul felfelé a saját szintjére.
Így, teljesen váratlanul, boldog tulajdonosa lesz egy multicooker doboznak és egy kiscicának, aki épp benne fészkel.
Valójában Réka sose gondolta, hogy aznap otthonát egy puha albérlővel kell majd megosztania.
Ráadásul ma… Egyszerűen csak kávét akart venni a közeli boltban, ami váratlanul elfogyott, és teljesen véletlenül került a lépcsőházba pont abban a pillanatban.
Aztán, őszintén szólva, soha nem rajongott különösebben az állatokért. Nem jellemezte az a kutyások-macskások tipikus őrültsége.
De azt, hogy Terézia néni a telekre vigye ki ezt a kiscicát, nem hagyhatta.
Mert közöny nem egyenlő embertelenséggel. Egyszerűen csak nem lehet ezt így! És ha van, aki szívesen elvinné ezt a gyönyörű kölyköt, akkor miért kellene a szenvedés útját választani?
És ilyen szép jószágra úgy is lesz jelentkező. Réka ebben biztos.
Csak néhány jól sikerült fotó kell, felrakni a megfelelő oldalakra, és a lakása előtt máris sorakozni fognak a jelentkezők, hogy ők is részesei lehessenek egy kis szőrmók boldogságának.
Ennyi az egész!
*****
Réka nem is halogatja, ahogy hazaér, cicát fotóz, feltölti a képeket több helyi fórumra: Ingyen elvihető és Jó helyre keresünk gazdit témákban.
Ezután nyugodt lélekkel indul a bolt felé kávéért és macskaeledelért (valamivel muszáj etetnie a kiscicát, míg megérkezik az igazi gazdi).
Cicakaja mellett vesz egy műanyag almot is, meg hozzá csomag alomanyagot. Ezek kiadásnak váratlanok, de másképp nem megy.
Aki majd elviszi, neki adom ezeket gondolja, s közben jókedvűen mosolyog. Jó ügyért dolgozik, nem sajnál semmit.
Terézia néni szerint a cica neve Pufóka volt, de az nem működött, így Réka újat ad neki.
Végigvesz több nevet is, végül a százharminckettediknél áll meg.
Mostantól te vagy Cirmi! Jó lesz? kérdezi a kiscicát.
Miaú! feleli a cica, és már fut is a folyosón egy bolyhos papucsot elkapni, ami bosszantja Cirmit.
Mert egyértelmű: ő a legédesebb és legpuhább a földön, nem azok a papucsok.
Réka elmosolyodik, nézi a játszadozást, majd úgy dönt, nekiáll dolgozni.
Magánfotós, rendszeresen vállal megrendelt fényképezéseket, és szereti, amit csinál. Nem is csak élvezetből, jó bevételt is hoz.
Éppen egy új fotósorozat képeit kellene retusálnia. Bekapcsolja a gépet, megnyitja a szerkesztőt, előhívja az első képet, komoly arccal kezd bele a munkába.
De nem megy zökkenőmentesen.
Cirmi, miután végzett a papuccsal, elkezd száguldozni a lakásban, úgy, hogy folyamatosan megcsúszik, mindenbe beleütközik.
A zaj óriási.
Hé, kis haver! Réka megfordul a széken, szigorúan néz Cirmire.
A cica középen áll meg, fürkészően néz Rékára hát mondjad, de én játszok tovább.
Megértem, hogy unatkozol, de csak ideiglenesen vagy itt
Miaú!
Ne vitázz! Vendég vagy. Viselkedj rendesen, ne nehezítsd a munkámat.
Hiba volt mondani.
Cirmi elgondolkodik (ki tudja, micsodán), aztán olyan szomorúan néz, hogy Rékának is lelkiismeret-furdalása lesz. Nagyon kellemetlen. Majd el is süllyed szégyenében.
Hogy lehet egy ilyen kicsit megdorgálni?
Játszhatsz, csak halkan enged Réka.
A cica boldogan elrohan, tovább száguldozik, be a székbe, be a szekrénybe, be a fotelbe.
Célt lát, akadályt nem! ez Cirmire tökéletesen illik gondolja Réka.
A zaj elől Réka felveszi a fejhallgatót, zenét kapcsol, és dolgozik tovább.
De öt perc sem telik el, tekintetében Cirmi (most már a hangsebességnél is gyorsabban) berohan az asztal alá, egyetlen mancsmozdulattal kirántja a számítógép kábelét, majd eltűnik. Próbáld meg bebizonyítani, hogy ő volt!
Na, ez hihetetlen… morogja Réka, a fekete képernyőt nézve.
A következő félórában már nem csak Cirmi szaladgál a lakásban, hanem Réka is, próbálja elkapni.
Sajnos nem sikerül.
Csak a lábát veri be a szék lábába, a térdét a fotelba kétszer is.
Újra bekapcsolja a gépet, bal szemében ideges rángással böngészi a fórumokat, ahol feltette Cirmiről készült képeit.
Rengeteg lájkot lát, ami örömmel tölti el. De amikor a bejegyzéseket olvassa
Mindenki csak írja: Hű, de édes!, Mekkorát nyertél ezzel a cicával!, Csoda ez a cica!
De senki nem akarja örökbe fogadni ezt a csodát.
Még egyetlen telefon sem, a lakásajtó előtt sem sorakozik senki. Harmadszorra már nézni sem akarja.
Réka végül minden posztjára odaírja: személyesen is szállítja Cirmit! Ha kell, keresztül a városon vagy akár másik városba is elviszi, hát a világ végére is!
Talán csak az az oka, hogy nehéz ide eljönni most már biztos jelentkezik valaki!
Közben a cica elunja a galibát, ötödszörre felugrik a kanapéra, előadja a szeress így is, ahogy vagyok pózt, kitolja a pocakját. Rékának mellé kell ülnie, és hosszasan simogatja, míg el nem alszik.
Réka is elbóbiskol. Így szunyókálnak estig. Aznap természetesen dolgozni sem lehet már.
*****
Egy hét telik el, és Réka rájön: jó kezekbe adni egy kiscicát nem is olyan könnyű. A kedvelések és kommentek száma szép, de ennyi az egész. Senki nem hívja, senki nem ír üzenetet.
Három nap múlva már komolyan agyal:
Ha senki sem jön érte, nálam marad? Az kellene még nekem! mondja, majd magára pirít.
Cirmi épp ott alszik a billentyűzet mellett, átöleli a számítógépes egeret, emiatt Réka már negyven perc óta nem tud dolgozni. Most, hogy Réka felkiált, Cirmi csak egyik szemét nyitja ki, halkan nyávog:
Csendes pihenő van, ne kiabálj a fülembe! Hová a türelem?
Réka nagyot sóhajt, előkapja a telefonját, olvassa a kommenteket a posztjai alatt.
Szó szerint semmi új: mindenki továbbra is ódákat zeng Cirmiről, minden bejegyzés arról szól, milyen szerencséje van Rékának ezzel a macskával, ő pedig
ő minden kedveléssel egyre inkább elveszíti a reményt, hogy sikerül új gazdit találni.
Aztán eszébe jut, hogy nemrég járt pszichológusnál, hogy megtudja, mi hiányzik az életéből a teljes boldogsághoz.
Van munkája, pénzügyi gondja nincs, saját lakása is van (szüleinek köszönhetően). Elvileg örülhetne ennyinek is.
Ennek ellenére fura hiányérzete volt mostanában. De nem a férfiak terén, hisz a magánéletét szünetelteti most, hogy pihenjen a kapcsolatoktól.
Akkor mi lehet?
Ezért is ment szakemberhez.
Majd ő megmondja! gondolta.
Próbált magával beszélgetni, ahogy a pszichológus tanácsolta, kutatva az okokat, ami az elmondás szerint a Mariana-árok mélyén bújik
aztán minden a szokásosnál banálisabb: egy pohár víz és egy fejfájáscsillapító lett a vége.
A gond valahol ott alul maradt.
Így hát a pszichológusban is csalódott, inkább barátnőkkel beszélte meg a dolgot.
Neked egyszerűen túl jó dolgod van, Réka osztja meg véleményét Rebeka, akit mindig kicsit zavart, hogy Rékának saját lakása és élvezetes munkája van.
Dehogy van, Rebeka. Épp úgy dolgozom, mint te, hétfőtől péntekig, sokszor hétvégén is.
Szerintem éppen EZ hiányzik! morfondírozik Kincső, miközben befejezi a kedvenc sütijét.
Kicsoda?
Nem ki, hanem mi! Neked zsír hiányzik az életedből. Önmagadhoz képest nagyon vékony vagy mondja. Talán gyerekkorodban kevés sütit ettél.
A baráti beszélgetés sem hozott megkönnyebbülést, így Réka eldönti: nem töri tovább ilyesmin az agyát. De most újra eszébe jut.
Tényleg, csak ez kéne még De lehet, tényleg igaz a régi mondás? Lehet, hogy Cirmi hiányzott a boldogsághoz? Majd meglátjuk.
*****
Mióta Réka ideiglenesen Cirmit befogadta, egy hónap telt el. Olyan gyorsan elrepült, mintha csak egy nap lett volna.
Meg se tudta volna mondani, hogy hova tűnt az idő.
Cicát senki nem vitte el. Őszintén, Réka nem értette, miért: több mint ezerkétszázhuszonnyolc lájk (pontosan ennyi volt Cirmi fotója alatt) és mégsem jelentkezett senki.
Most, harminc nap elteltével, úgy tűnik, kezdi érteni, miért.
Egy hónap alatt annyi minden történt, hogy ha mindent mesélne, abból egy új Háború és béke születne, négy kötetben.
Vázlatosan, a lényeg: Cirmi, mint kiderült, kifejezetten okos cica.
Rékát fél szóból is érti, különösen, mikor már tizedszer könyörög, hagyja békén legalább a kanapét.
És próbálkozott új szakmákban, hogy Rékának hasznára legyen.
Belsőépítészettel kezdte: Réka miatta négyszer cserélt függönyt, végül úgy döntött, nincsen rájuk szükség.
Miután e szakmában nem ért el sikereket, Cirmi séfnek állt.
Mindennel próbálkozott a konyha- és étkezőasztalon, de az uborka, a gomba, a főtt krumpli ki nem állhatta.
A főzés tehát nem az ő asztala.
Felesleges, hisz Rékánál mindig vár egy csomag finom macskakaja.
Végül hát megmaradt annak, aminek minden cica: boldogságot hozott a lakásba.
Persze, Cirmi szerint mást jelent a boldogság, mint Réka szerint.
Réka örült, ha kialudhatta magát, volt ideje képeket szerkeszteni. De mióta Cirmi beköltözött, nyugalom csak álmaiban létezik.
Valószínűleg fentről gondolták úgy, Rékának túl nyugalmas az élete. Hát elküldték neki Cirmit.
Amint leül a kanapéra vagy a székre, már ott terem előtte, néz rá: Ma játszunk?
Utána kezdődik a műsor: olyan dolgokat visz véghez, szavak sincsenek.
Réka most már teljesen megérti Terézia nénit, bár a módszereit sosem helyeselné például, hogy kivitte volna a cicát a telekre.
Ő nem lenne erre képes, még akkor sem, ha Cirmivel néha kicsit fárasztó is az élet.
De jó oldala is volt: Réka teljesen elfelejtette, hogy valami hiányzik az életéből. Ez a kérdés megszűnt létezni.
Ezenkívül a takarítást is gyorsabban tanulta meg. Nem azért, mert kevesebb lett a rendetlenség, csak gyorsabban csinálja, hogy még azelőtt végezzen, mielőtt a cica felébred.
Egy hónapnyi közös kaland, tele olyan emlékkel, hogy egy életre elég lesz!
Végül, mint minden gondos anyuka, Réka is örült, mikor Cirmi megtanult önállóan almot használni.
Korábban ugyanis minden alkalommal ölben kellett kivinni mindegy, hány óra volt: éjjel egy, háromnegyed négy, fél öt.
Ő felkelt, felkapta Cirmit, vitte szerencsére ezen már túl vannak. Réka titokban sírt az örömtől. Micsoda boldogság plusz két óra alvás!
Persze, Cirmi újabb szokásokat is felvett. Például imádott éjszaka a világítással játszani fel-le kapcsolgatta a falinaptárat, éjjeli lámpát, bármit.
Végül Réka mindent leszerelt, eldugott a függönyökkel együtt, azóta világosabb is lett a lakás.
Szóval sokféle dolog történt, mint mindenkinél. Mindenhez hozzá lehet szokni.
Így alkalmazkodott Réka is.
Egy hónap közös élet után döbbent rá, valójában ő van cica-látogatóban, nem fordítva.
Hiszen egész nap dolgozik, Cirmi pedig a főnök. Ő várja esténként az ajtóban, kíséri reggel is. Igazi gazda!
Réka végül ráébred: nem kell többé keresnie jó kezet Cirminek hiszen ő maga az, aki minden hóbortját elviseli!
Kész bármikor felkelni, hogy bújócskázzon vagy focizzon.
Kész simogatni, mikor Cirmi szétterül az ágyon, elfoglalva annak jókora részét.
Képes mindenre érte, és semmit sem bán. Mert szereti. Szeretni lehetetlen máshogy.
És Cirmi is szereti őt
Már nem kelti fel reggelente; inkább mellé fekszik, szépen kivárja, míg Réka felébred.
Csendben vár. Néha azonban a tekintetében ott az elmarasztalás: Alszol még? Hiányzol
Mert ők már összetartoznak. És ezért Réka ma már semmit sem bán.
