ALBÉRLŐ
Sok évvel ezelőtt, egy hideg, de szikrázó téli estén a pesti külváros egyik csendes lakótelepének járdáján lépdelt egy magas, elegánsan öltözött asszony. A nap már lemenőben volt, narancsos fényével csillogóvá varázsolta a hópelyhek ezreit, melyek egész nap, a ragyogó napsütésben fénylettek a fagyos levegőben. A levegő friss, az idő csak picit csípős Zsuzsanna néni szerette az ilyen estéket, különösen ilyenkor, mikor a tél még csak puha leplet borít a városra.
Zsuzsanna néni már túl volt a hatodik x-en, de tartásából nem vesztett. Fényes, barna csizmát, kiváló minőségű nercbundát viselt, melyet nemrég szerzett. Az arcán még mindig ott csillant egykori szépsége, s vele együtt egy leheletnyi fölényesség. A haját nívós fodrász gondozta, s minden mozdulata kifinomult önérzetet sugallt.
Úgy tetszett, mintha az elmúlt évtizedek ellenére, Zsuzsanna néni tudná, hogyan kell élvezni az életet még egyedül is. Férjét tíz évvel korábban elveszítette, hosszan gyászolta, hiszen hosszú, szép házasság volt. Egyetlen fiukat együtt nevelték fel, aki később Debrecenbe költözött tanulni, ott családot alapított és már ritkábban látogatott haza. Két fiúunokával ajándékozta meg Zsuzsanna nénit, de a munka miatt az unokákat évente csak párszor ölelhette át.
De Zsuzsanna néni nem panaszkodott. Hatvan felett is tudta, hogy mindig van minek örülni. A nyugdíja ugyan nem volt különösen bőkezű, de két lakással, szerény igényekkel, s a fia időnkénti anyagi támogatásával egész jól éldegélt. Sosem kért pénzt, sőt, inkább tiltakozott, de a fia így is gyakran segített. Az idei ünnepeken a család végre jött hozzá Budapestre ekkor kapta meg a bundát is, amelyben most olyan büszkén sétált.
Most sem csak céltalanul sétált, hanem tennivalója akadt: fel kellett szednie az albérleti díjat. Hiszen kétlakásos volt a nagyobbat magának tartotta meg, a másik, egy kissé szerényebb egy szobás lakását egy fiatal családnak adta bérbe. Amikor elkezdte kiadni, még nem volt gyerekük azóta már három éve laktak ott, s az albérlők egy aranyos, kerek arcú kisfiúval gyarapodtak, akinek most lett két éves a születésnapja. Zsuzsanna néni kistáskájában csokoládé lapult a kicsinek.
Tapasztalt bérbeadóként tudta, milyen nehéz megbízható embereket találni. Előfordult már, hogy úgy hagyták ott a lakást, hogy tartozás maradt utána, vagy épp rendetlenséget. Ezért tanulta meg, hogy minden hónapban személyesen intézi a bérleti díj átvételét egyúttal megnézi, minden rendben van-e, rendezettek-e a közös költségek. Ez a mostani pár, Melinda és fia, egészen rendben tartották a lakást főként Melinda intézte az ügyeket.
Melinda törékeny, szinte kislányos volt alig 24 éves, ezt Zsuzsanna néni a személyi adatokból tudta, mégis nehéznek tűnt elhinni, hogy az a kék szemű, finom arcú fiatal nő anyuka volna. Mindig tisztaság, rend, pontos fizetés fogadta a nénit vizitkor. Melinda férje, Gábor, kevésbé volt beszédes, általában vagy a tévé előtt hevert, vagy nem volt otthon. Zsuzsanna néninek néha az volt az érzése, hogy talán többet iszik a kelleténél, de erre sosem akart rákérdezni nyíltan bérlőként sosem volt baj vele.
Ahogy a kilencemeletes panelhez ért, és a liftben felfelé zötykölődve azon gondolkodott, hogy a befolyó pénzből mivel kényeztethetné magát. Régi kedvence a füstölt pisztráng, rák, bármi, amiben egy cseppnyi ínyencség van. Miért is ne engedhetné meg? Az ember nem fiatalodik, a spórolás évei régen mögötte voltak.
Az albérlethez saját kulcsa is volt, de jó ízlésből mindig csöngetett. Hamarosan azonban furcsán hosszú idő telt el, míg ajtót nyitottak. Melinda állt előtte, s Zsuzsanna néni szíve összeszorult a látványtól: az eddig mindig rendezett, mosolygós nő most feldagadt arcú, vörös szemű, reszkető kezű árnyéka volt önmagának.
Melinda beengedte, nem szólt, csak karjait összefonva próbált úrrá lenni a remegésen. Zsuzsanna néni beljebb lépett, aggódva kérdezett:
Melinda drágám, minden rendben? Csak nem vagy beteg?
Az előszobában a ruhásszekrény tárva, fele polc üres a földön mindenféle holmi között játszott a picuri Dani. Melinda átnyújtotta a sárga csekkeket:
A közös költség megvan, de… bocsásson meg, Zsuzsanna néni, most nem tudok lakbért adni. Teljesen le vagyok égve, minden pénzem elment a befizetésekre. Holnap elköltözöm Danival, nem akarok tartozni magának.
Amint kimondta, arca rándult, bármennyire is próbált higgadt maradni. Zsuzsanna néni most látta, hogy itt nem alkohol, hanem hosszú sírások okozta ez a feldagadt arc.
De mi történt, Melinda? Miért költözöl el? És Gábor hol van?
Melinda leült a kanapéra, arca a kezébe temetve, szaggatottan mesélte:
Beteg vagyok, Zsuzsanna néni… Fél éve egyre rosszabbul érzem magam, folyamatos fáradtság, semmi erőm. Most, hogy Dani bölcsibe került, végre eljutottam orvoshoz. Ott derült ki rákos vagyok
Zsuzsanna néni levegőhöz sem jutott. Melinda folytatta:
Amikor ezt elmondtam Gábornak, elment. Kiabált, hogy ő nem bírja végignézni, amit a nagynénjénél látott. Összepakolt, és azt mondta, beadja a válókeresetet. Én meg semmim nincs. GYED-ből élünk, abból is csak pár forint maradt mindig. Lakásra már nincs.
Csend. Melinda ült, lábait maga alá húzva, Dani a földön az építőkockákkal játszott. Nem volt pillanatnyi elérzékenyülés, csak az üres, reménytelen fáradtság.
Zsuzsanna néni csendben mellé ült, vállára tette a kezét:
Hanyagold most a bánatot, Melinda! Hogy tervezed tovább, vagy kaptál már kezelést?
Melinda bólintott:
Holnap be kell feküdnöm az onkológiára biopsziára. De nem tudom, hogy menjek Dani kicsi, nincs, kire hagyjam. A nagymamám vidéken él, nagyon idős már. Rá sem tudom hagyni hosszabb időre a kicsit. Pár napig kellene bent lennem, aztán majd várni a leletre
Ne beszélj ostobaságokat! szólt rá Zsuzsanna néni. Engem se hagyj ki a számításból. Majd én vigyázok Danira, amíg benn vagy, sőt, amíg kell! Erről ne legyen gondod!
Melinda döbbenten nézett rá, majd újra könnybe lábadt a szeme. Sokat gondolt Zsuzsanna néniről, de sosem illett rá a melegszívű szó, inkább tűnt távolságtartónak, mint kedvesnek.
Tényleg elvállalná? kérdezte halkan.
Természetesen! legyintett Zsuzsanna néni kissé kemény hangján. Összekapod magad, bejelented a bölcsibe a reggeli kíséretet és minden mást. A lakbért hagyd most, másképp is be fog osztani. Ne aggódj!
Aznap este Zsuzsanna néni végül nem a halkülönlegességeket, hanem kenyeret, csirkét, tésztát vásárolt gondolva a pici Danira, akinek másnap hajnalban reggelit kellett készítenie. A kisfiúval könnyen boldogult Dani kedves, engedelmes gyerek volt. Az anyja után sírdogált, de Zsuzsanna néni voltak rá figyelmes gondolatai, folyamatosan aggódott Melindáért, szinte a saját unokájaként kezelve őt.
A biopszia eredménye pár nap múlva lett kész. Melinda felhívta Zsuzsanna nénit:
Képzelje, első stádium, csak műtétre van szükségem! Nagy az esély a gyógyulásra!
Zsuzsanna néni hallhatóan megkönnyebbült:
Látod? Micsoda szerencse! Az a hitvány, hogy elhagyott, csak azt mutatja, milyen ember. De te most koncentrálj magadra és a fiadra!
A műtét csak egy hónappal később került sorra Melinda addig is Zsuzsanna néninél és Danival várta az eseményeket. Melinda hálás volt, kínosan érezte magát, hogy fizetni sem tud, de a néni mindig rászólt, hogy most nem az a fontos.
Eltelt másfél év.
Egy verőfényes tavaszi napon, a város legszebb éttermében muzsika szólt, s esküvői ünneplés zajlott. Zsuzsanna néni világos kosztümben ült az asztalfőn Melinda mellett sok vendég azt gondolta, hogy ő lehet a menyasszony édesanyja. Valahogy ő maga is ezt érezte.
Melinda fehérben, fején díszes tiarával egészséges, boldog, Dani mellett új családot alapított. Férje Tamás, az orvos, aki annak idején műtötte és később beleszeretett. Melinda eleinte félt bízni, félénk volt hogyan is hihetett volna újra egy férfiban? Egyedül Zsuzsanna néninek mert mindent elmondani.
A műtét, a lábadozás, a hosszú kezelések alatt egyre közelebb kerültek. Amikor Melinda visszament dolgozni, Zsuzsanna néni már nem fogadott el lakbért olyanok lettek, mint egy családtagok.
Ma Melinda Danival együtt Tamás orvoshoz költözött. Zsuzsanna néninek új albérlő után kell néznie, de megéri: szerettek. Hogy szerette Tamás is Melindát, az egész esküvő bizonyította.
Az asztalnál Zsuzsanna néni magához húzott egy szelet hideg lazacot most már megengedhette magának, s mosolyogva gondolt arra, pár éve is erről kellett volna lemondania. De talán semmiféle hal, semmiféle anyagi öröm nem ér fel azzal, amit kapott: szinte egy lányát. Még ha fia messze is él, most már ott van Melinda és Dani tudta, ők mindig számíthatnak egymásra.
Bár Zsuzsanna néni nem szerette kimutatni érzelmeit, majdnem elsírta magát, amikor Melinda felemelkedett, hogy koccintson:
Ez az esküvő nem jöhetett volna létre nélküle kezdte Melinda megremegő hangon. Zsuzsanna néni, maga nekem olyan, mint egy édesanya, akit sohasem ismertem. Hálás vagyok az égnek, hogy a sors összehozott minket
A jelenlévők megtapsolták, s Zsuzsanna néninek, talán életében először, igazán meleg lett a szíve.
