Anya, találtam nekünk egy nagymamát, sírt kint az utcán! mondta a fiam. Akkor még fogalmam sem volt, hogy ez az asszony hogyan fogja felforgatni az életünket
A hatéves Áron cipőjének talpa kezdett leválni ráadásul az egyetlen őszi párján. Iskolából hazafele viccesen csoszogott, próbálta úgy lépni, hogy ne essen le teljesen a talpa. Én csak múlt hónapban vettem neki a cipőt, szóval őszintén szólt boszankodott is, hogy máris tönkremegy. Tisztában volt már azzal, mennyit dolgozom két műszakban, esténként rendszerint a kanapén szundítok el, még át sem öltözöm. Tudta jól, hogy haragudni nem fogok rá inkább saját magát emésztette, amiért nem vigyázott eléggé.
A buszmegálló padjára ült le, hogy megszemlélje a cipőt, amikor egyszer csak halkan sírdogálást hallott. Pad szélén egy idős, csinosan öltözött néni ült, mellette öles kockás szatyor. Arca piros volt a könnyektől, egész teste remegett, pedig kint egyáltalán nem volt annyira hideg.
Áron el is felejtette a cipőjét. Közelebb húzódott, és bátortalanul megszólította:
Magának is elszakadt a cipője? kérdezte részvéttel.
Az idős hölgy összerezzent, majd keserűen elmosolyodott:
Nem, kisfiam, nekem az életem szakadt el. Szépen, menthetetlenül.
A nénit Róza néninek hívták, hatvannyolc éves volt. Egész életében ápolónőként dolgozott, egyetlen fiát, Gábort nevelte fel. Mikor Gábor családot alapított, Róza néni úgy szerette a menyét, mintha saját lánya lett volna. Egy hónapja Gábor rábeszélte: Anya, adjuk el a lakásodat, hozzátesszük mi is a megtakarításunkat, veszünk egy nagy házat Szeged mellett, és együtt fogunk élni. Kint a levegőn, kertészkedsz majd Róza néni szíve repesett, mert mindig arról álmodott, hogy egy boldog, nagy család veszi körül.
A lakást szinte azonnal eladták. A pénzt a fia magához vette, hogy intézze az új otthont. Aztán ma reggel beültették a kocsiba, a holmijaival együtt kivitték az egyik szegedi külvárosi buszmegállóhoz, a menye rideg hangon annyit mondott: Várjon itt egy órát, megyünk a papírokért, aztán visszajövünk. De se papírok, se visszajövetel hat órát ült ott szatyorral a padon, közben a fia telefonja folyamatosan ki volt kapcsolva. Akkor jött rá, hogy soha nem fognak visszajönni érte. A saját gyereke tette ki, mindenét elvéve.
Hogyhogy nem jönnek? kerekedett el Áron szeme. Maga nem valami bútor, hogy csak úgy kirekénnyenek! Gyere, jöjjön hozzánk! Pici a lakás, de elférünk anyuval. Anya jó, csak gyakran szomorú. Van apukám is néha eljön, de nem velünk lakik. Ha eljön, mindig részeg, kiabál, és pénzt kér anyutól. Anyu meg sír utána. Kérem, tartson velünk, majd beszélek anyával!
Róza néni vonakodott, de nem volt hová mennie, főleg idős fejjel, az utcán éjszakázni végzetes lett volna. Összeszedte mindenét, és követte a kissé bicegő Áront az ismeretlen felé.
Áron mamája, a vékonyka, fáradtságtól szemkarikás Zsuzsa csak sóhajtott Róza néni története hallatán.
Szűz Mária, hogy bánhat így valaki a saját anyjával? mondta megrendülve, s már tette is fel a teavizet. Maradjon nálunk, Róza néni!
Róza néni maradt. Sosem látott melegség és otthonosság költözött a kis, bérelt lakásba vele. Zsuzsa ha hazaért a munkából, a lakást finom sült illat lengte be, gőzölgött a friss leves a tűzhelyen, a padló ragyogott, Áron pedig a leckéit csinálta. Az elhasadt cipőt Róza néni elvitte a suszterhez, és a saját nyugdíjából fizette ki, amit még időben sikerült átkártyáznia, mielőtt mindenét elvették volna.
Zsuzsa évek óta először mosolygott újra. Lassan felszedett pár kilót, már nem rezzent össze minden hangra, és még új ruhát is vett magának. Szépen, lassan igazi családdá váltunk.
Egyszer aztán este valaki erélyesen dörömbölt. Zsuzsa volt férje, Tamás állt ott. Zsuzsa rémülten hátrált, Áront magához szorította.
Tamás berúgta a nyitva hagyott ajtót, részegen ordította:
Hozd a pénzt, tudom, hogy fizetést kaptál!
Zsuzsa szólni sem tudott, mikor a konyhából kilépett Róza néni. Egy nehéz öntöttvas serpenyőt tartott a kezében.
Takarodjon innen, naplopó! szólt rá dermesztő, parancsoló hangon. Ha még egyszer bejön ide, ezzel a serpenyővel verem ki az eszét! Utána rohanok a rendőrhöz, akit már ismerek is, hiszen itt lakik a lépcsőházban!
Tamás annyira meglepődött, megszokta, hogy Zsuzsa félszegen meghátrál. Most viszont egy rettenthetetlen asszonnyal találta szembe magát, kezében súlyos fegyverrel. Ijedtében annyira hátrált, hogy megbotlott a küszöbben és kigurult a folyosóra.
Róza néni nyugodtan zárta be az ajtót, aztán meleg mosollyal mondta a fakó Zsuzsának:
Na, most gyertek, igyunk egy jó teát almáspitével!
Áron csodálattal nézett új nagymamájára.
Anya, suttogta, közben a karján rángatta Zsuzsát, ugye jól tettem, hogy őt hazahoztam? Most már senki sem bánthat minket!
Zsuzsa átkulcsolta a fiát, és most végre boldogságból sírta el magát.
Szerinted jól tette Zsuzsa, hogy beengedett egy vadidegen idős asszonyt a lakásukba? És vajon a sors visszaadja még Gábornak, amit az anyjával tett?
