Te, figyelj csak, mesélek neked valamit, ami a múlt héten történt, és azóta is ott motoszkál a fejemben. Tudod, abban a világban élünk, ahol mindenki csak márkákról, státuszról, menő ruhákról beszél, pedig a lényeg sokszor teljesen máshol van.
Szóval, volt egy exkluzív jótékonysági est Budapesten, az Astoria szálló egyik legfényűzőbb termében. A Kristály Terem olyan szikrázó volt, hogy a falak is hunyorogtak volna, ha tehették volna. Ott volt például a gyönyörű, aranyló ruhában feszítő, mindenkit ismerő és mindenkiről véleményt formáló Gizella, mellette a férje, a jólfésült Zoltán, aki szintén csak a prémium bikavért kortyolgatta, és nagy hangon dicsekedtek, kivel mennyire járnak össze.
Erre egyszer csak belépett egy visszafogott, alacsony lány, Annabella. Semmi feltűnés, csak egy fakó, kopottas bézs kabát, meg néhány éve divatjamúlt balerina cipő. Amint meglátta őt Gizella, kérlek szépen, kidüllesztette a szemét és hűvös mosollyal elállta Annabella útját. Zoltán le is hajolt a feleségéhez és odasúgta, de persze elég hangosan ahhoz, hogy mindenki hallja:
Na, csak nem keveredtek el megint a takarítók a személyzeti bejárattól?
Gizella tett egy lépést előre, és gúnyosan odaszólt:
Kisasszony, ingyen levest két utcával arrébb osztanak, ez a parti kicsit más színvonalat képvisel. Még hogy egy ilyen kabát… hát, ránk férne egy kis esztétikai frissítés.
Annabella csak nézett vissza rájuk, rezzenéstelen arccal. Szinte érezni lehetett, hogy benne több méltóság volt, mint a teremben lévő összes gyémántban együttvéve.
Hirtelen odasietett hozzájuk egy idősebb, elegáns úr, Szabó úr, aki a jótékonysági alapítvány igazgatója volt. Gizella és Zoltán már pózolni kezdtek, mert azt hitték, hozzájuk jött, erre a férfi teljesen figyelmen kívül hagyta őket, odaállt Annabella elé, és mélyen meghajolt:
Kérem, Tisztelt Ráday Asszony! Ne haragudjon a várakozásért, a magángép hamarabb leszállt Ferihegyen, mint reméltük volna. A holding megvásárlásáról szóló szerződés itt van, csak az aláírását várja már.
Na Gizella arca ilyenkor volt igazán látványos. A pohara kicsúszott az ujjai közül, a vörösbor végigfolyt a hófehér márvány padlón. Még pislogni is elfelejtettek.
Annabella teljes nyugalommal elvette a tollat az asszisztens kezéből, és még abban a régi kabátban írta alá a papírt. Aztán lassan Gizellához fordult, és szinte suttogva, de olyan hűvös hangon szólt hozzá, hogy a terem is kihűlt tőle:
Egyébként, Gizella, ez most már nem a te partyd. Most írtam alá a papírokat, enyém lett az épület és a férjed cége is. Az esztétika, amit itt művelsz, nem fér bele a terveimbe. Biztonságiak, legyenek szívesek, kísérjék ki ezt a két vendéget.
A biztonságiak udvariasan, de határozottan kivezették a megdermedt Zoltánt és Gizellát, akik még mindig nem tértek magukhoz.
Hát, látod, erről szól az élet: sose ítélj meg valakit a ruhájáról. Mert lehet, hogy az a kopott kabát alatt pont az az ember van, aki másnap a jövődet írja át, forint ide vagy oda!
