A sógornőm a Balatonon töltötte az idejét nyaralással, miközben mi a régi házat újítottuk fel, most pedig arról beszél, hogy szeretne nálunk komfortosan lakni.
Amikor korábban javasoltam, hogy költsük közösen a pénzünket a ház felújítására, ő elutasította: nem tartott rá igényt. Most viszont kiderült, hogy az ő része lakhatatlan, és nálunk szeretne lakni. De hát ez az ő döntése volt!
A ház eredetileg a férjem nagymamájáé volt, halála után pedig a férjem és a húga, Regina örökölték. Már nagyon régi volt az épület, mégis úgy gondoltuk, felújítjuk és beköltözünk. Két bejárata volt, így a két család zavartalanul élhetett volna egymás mellett, a tágas udvar közös használatú volt, a szobák száma egyforma.
Az örökség elosztásakor mi már házasok voltunk, minden békésen zajlott. Az anyósom nem akarta elfogadni a részét, ő mindig is budapesti életmódtól volt megszokva. Egyértelműen megmondta a gyerekeinek: kezdjenek vele, amit akarnak.
A férjem és a sógorom némi pénzt összeszedtek, rendbe tették a tetőt, erősítették az alapot. Tovább szerettük volna vinni a felújítást, de Regina dühös lett. Nem akarta ebbe a vályogházba fektetni a forintjait. A férje lehajtott fejjel hazament ő sosem vitatkozik a feleségével.
Mi viszont arról álmodoztunk, hogy ebben az otthonban fogunk élni. A falu alig volt húsz perc autóra a várostól, így a bejárás se okozott gondot, főleg mert saját autónk volt. Ráadásul nagyon elegünk lett abból, hogy egy garzonban zsúfolódunk össze. Mindig is vágytunk egy saját házra, de új építésre nem tellett volna.
Regina számára ez csak nyaraló volt. Nyáron akart ide jönni pihenni, grillezni, kikapcsolódni. Ő maga mondta, hogy ne számítsunk rá.
Négy év alatt teljesen felújítottuk a mi részünket. Persze, felvettünk egy hitelt, de ez volt a legkisebb gond. Fürdőszobát csináltunk, fűtést szereltünk be, villanyhálózatot és ablakokat cseréltünk, újrafestettük az egész házat. Non-stop dolgoztunk, de megérte.
Regina eközben egyik balatoni nyaralásról a másikra ment. Egyáltalán nem érdekelte, mit csinálunk a házban vagy milyen állapotban van az ő része. Magának élt, élvezte a gondtalan életet. Aztán megszületett a gyerekük, és ő is gyesre ment.
A nyaralásoknak vége szakadt, a pénz is elfogyott. Ekkor jutott eszébe megint a ház. Egy kisgyerekkel nehéz volt panelben ülni egész nap vidéken a gyereke egész nap futhatott volna az udvaron.
Addigra mi már rég beköltöztünk, a budapesti lakásunkat kiadtuk. Az ő részéhez hozzá se nyúltunk, az évek alatt rendesen leromlott tényleg, hogy gondolta, hogy lehet ott élni fűtés nélkül? Amikor eljött egy bőrönddel, először csak egy hetet akart nálunk tölteni beengedtem.
A kisfia iszonyatosan hangos volt. Regina, ahogy mindig, most is azt csinált, amit akart, senkivel és semmivel nem törődött. Mivel otthonról dolgozom, teljesen ellehetetlenítette a munkámat, végül egy barátnőmhöz költöztem rövid időre. Neki ez meg is felelt, legalább valaki vigyázott a házra.
Aztán a sors úgy hozta, hogy közel egy hónap múlva mentem haza. Egy hetet töltöttem a barátnőmnél, utána pedig anyukám betegedett meg, így hozzá költöztem ápolni. Meg is feledkeztem Regináról, biztos voltam benne, hogy rég hazament.
Nagyot néztem, amikor visszatérve még mindig ott volt. Úgy viselkedett, mintha teljesen otthon lenne. Megkérdeztem, mikor tervezi, hogy elmegy.
Hova mennék? Kicsi a gyerek, így jó nekünk mondta Regina.
Holnap bevisszük Budapestre feleltem.
Nekem nem jó ott.
Ha már két hét alatt még rendet sem raktál, akkor ideje visszamenned, ez itt nem vendégház.
Milyen jogon küldesz el? Ez az én házam is!
Tiéd a túloldali rész, menj oda!
Megpróbálta a férjét is kijátszani ellenem, de ő is azt mondta, ez már túl sok. Megsértődött, és végül elment. Néhány óra múlva hívogatott az anyósom:
Nem lett volna jogod elküldeni őt, az is az ő tulajdona!
A saját részén ott maradhatott volna, ott ő az úr felelte a férjem is.
De hát egy kisgyerekkel hogyan lakna ott? Nincs fűtés, a vécé az udvaron van. Miért nem segítettetek?
Ekkor a férjem dühösen elmondta az anyósának az elejétől a végét: felajánlottuk, hogy közösen újítsuk fel, olcsóbban megúsztuk volna, de ő nem kérte. Most meg mi vagyunk mindenért a hibásak?
Végül megoldásként felajánlottuk, hogy az én anyukám venné meg Regina részét. Ő viszont akkora árat mondott, amennyiért tökéletes házat vehetnénk Pécsett. Erre nemet mondtunk.
Most már csak veszekedések vannak. Az anyósom állandóan megsértődik, Regina pedig bosszantóan viselkedik: ritkán jön, de akkor nagy zajjal, károkat okozva, veszekedve.
Ezért most kerítést építünk, hogy végleg lezárjuk a határokat. Mostantól nincs több kompromisszum, Regina ezt akarta.
Az élet nagy tanulsága, amit ebből levontam: ha valaki elutasítja a közös felelősséget és a munkát, akkor később sincs alapja elvárni a gyümölcseit. Mindig mi döntjük el, hogy milyen kapcsolatokat építünk, és azokat hogyan védjük meg.
