Miklós fáradtan hajtott be a Budaörsi úton egy panelházhoz. Az utolsó cím már elintézve, cserélte a fürdőszobai csapot egy idős asszonynál, most már csak hazavágyott a kicsi zuglói lakásába. Már indulni készült, mikor a cégtől ismét telefonáltak: Miklós, lenne még egy hely, ha beleférne, a konyhai csap szivárog, nagyon kérnek rá! Sóhajtott, de bólintott. Fél éve szerelt már ebben a budapesti kis vállalkozásban szerelés, takarítás, hasonló dolgok , megszokta, hogy soha nem lehet előre tudni, mikor végez.
A megadott címnél csengetett. Egy komoly tekintetű, tíz év körüli fiú nyitott ajtót, mellette vékony, szőke, kissé fiatalabb kislány álldogált.
Anyukád itthon van? kérdezte Miklós kissé meglepetten, mert a cégnél kifejezetten megmondták: felnőtt jelenléte nélkül nem léphet be.
Mindjárt jön! válaszolta gyorsan a fiú. Csak a csap csöpög és néha aláfolyik. Próbáltam leragasztani szigetelőszalaggal, de nem segített. De tényleg tudjuk majd fizetni tette hozzá, mintha attól félne, hogy Miklós nem hiszi el.
Miklós bólintott, és végül bement. Amíg a csapot szerelte, a kislány egyszer csak megszólalt:
A konyhaasztal lába is billeg, és a villanykapcsoló sem működik jól.
Apukánk csak megcsinálná, de ő pilóta, messze jár és sose tud hazajönni folytatta az anya szavait sietősen, mintha tanult szöveget mondana.
Hamarosan hazaért az anyuka csinos, harmincas nő, a fáradtság arca minden vonásába belevésődött. Meglepődött a gyerekek határozottságán.
Nálad minden örökké szervezés kérdése magyarázta a fia. Már régóta mondogatod, hogy szerelőt hívsz, most pedig már én hívtam valakit!
Az anyuka kifizette Miklóst forintban egy ötezerest adott , a kislány újra emlékeztette az asztalra, villanykapcsolóra.
Abban maradtak: másnap visszajön. Miklós otthagyta a névjegykártyáját.
A fiú Miklós már tudta, hogy Máténak hívják együtt kísérte le, a szemetet is segített levinni.
Nincs is nekünk apánk, aki pilóta lenne súgta hirtelen Máté, amint kiléptek a liftből. Anyu találta ki. Azt hiszi, nem értjük. De ha lenne apánk, legalább egyszer hazajött volna, nem? És ajándékokat is ő szokott venni, de mindet anyu nézi ki, láttam, amikor Annuskának babát vett a szülinapjára, azt mondta, apától van… mondta Máté szomorúan.
Ne légy biztos benne! Sok minden lehet a világban válaszolta Miklós halkan. Máté csak lehajtotta a fejét.
Otthon sokáig nem tudott megnyugodni. Pilóta. Ez a szó felkavarta. Miklós is pilóta volt… régen.
Nagyvárosban lakott; Budapest égboltját nézte, más országokba repült egykoron. Gyönyörű felesége volt. Ő mindig azt szerette volna, ha Miklós a földön marad, családot alapítanak, de az ég csábítása erősebb volt.
Persze, te csak röpködj, én meg majd otthon pelenkát cserélek? Abból nem kérek! mondta egyszer a párja.
Aztán a feleség szülei kivándoroltak Németországba, hívták őket is, de Miklós nem akarta elhagyni Magyarországot. A felesége otthagyta, ő pedig újra és újra repült, míg egészsége megrendült.
Kénytelen volt nyugdíjba menni. Rengeteg órát repült, jó kis nyugdíja lett mégis elhagyatottnak érezte magát.
Visszaköltözött vidékre, Kecskemétre az édesanyjához. Fél évet bírtak együtt utána anyja is elment hirtelen.
Egy hónapig csak ivott, barátokkal ütötte el az időt. Egyik éjjel álmában meglátta az anyját, aki könnyezve nézte őt. Reggel kirakta a vendégeit, összeszedte magát.
Megcsinálta a lakást, aztán szomorúság telepedett rá. Egy nap kecskeméti újságban látott egy hirdetést, szerelőt keresnek saját autóval. Próbáljuk meg! gondolta.
Rendet, munkát akart, és némi pénz sem ártott. Szerette, hogy rugalmas, a szabadnapot akkor tartja, amikor akarja.
Másnap estére tartogatta az ismerős címet. Azt gondolta, Máté és Annus édesanyja későn fog érkezni, de mikor odaért, már otthon volt.
Miklós megjavította az asztal lábát, a villanykapcsolót, helyére illesztette a folyosói polcot, összehúzta a konyhaszekrény ajtaját.
Bekukkantott a fürdőbe, hosszan nézett körül.
Itt bizony teljes felújítás kéne jegyezte meg.
Ha elvállalja, megcsinálhatja. Van néhány megtakarításom, elégnek kell lennie fizetésre mondta az asszony, akit Évának hívtak.
A következő napokban jól megismerték egymást. Éva óvónő volt.
Vacsorázzon velünk, annyit dolgozott, biztosan megéhezett kérte Éva szerényen.
A gyerekek is unszolták. Miklós leült.
Vacsora hosszúra nyúlt. Annuska már rég elaludt, Máté is szundikált, de ők még mindig beszélgettek. Olyan történeteket mondott el Miklós, amit másnak soha sem. Éva figyelmesen hallgatta, szeme sarkában a végtelen női megértéssel.
Nem volt Évának se férje, csak két sikertelen párkapcsolat, amiből két gyerek született, három év korkülönbséggel. A pilóta apát ő találta ki, így akarta védeni őket, amíg kicsik.
Éjfél is elmúlt már, mikor Miklós hazament.
Azzal búcsúzott, hogy másnap este is visszajön bőven akad még munka náluk.
Másnap este, amikor Éva kinyitotta az ajtót, elállt a lélegzete: Miklós díszegyenruhában állt ott, kezében virágcsokorral és Dobos tortával.
Apa, apa, a pilótánk hazajött! kiáltott fel örömmel Annuska, és Miklóshoz rohant, hogy átölelje.
Visszajöttem. Csak éppen először nem ismertelek fel. Így van, Éva? nézett Miklós kérlelő reménnyel Évára.
Éva rámosolygott, bólintott mást nem is tehetett.
Így vált Éva csonka családja teljes egésszé boldog családdá.
Máté először nehezen, de idővel elhitte, hogy apja tényleg hazatért.
Miklós adoptálta Mátét, Annuskát, és másfél év múlva megszületett a kis öccsük
Ha szeretnél még ilyen történeteket olvasni, kommentelj vagy nyomj egy lájkot ez ad erőt, hogy tovább meséljünk!
