Felcsengett a kaputelefon A lakásba, köszönés nélkül, Gergőt félrelökve, berontott az anyósom.
Na mesélj csak, drága menyecském, vannak-e titkaid a férjed elől? Anya?… Mi történt, anya?…
Amikor Gergő hazaért, néma csend fogadta a lakásban. A felesége, Csilla már reggel szólt, hogy ma késő estig dolgoznia kell az igazgatóság váratlan ellenőrzést rendeltek el a munkahelyen.
Bement a konyhába, benézett a hűtőbe vacsora sehol. Gergő nagyot sóhajtott, bekapcsolta a vízforralót, készített magának néhány szendvicset, aztán leült a tévé elé.
Néhány percig váltogatta a csatornákat, míg végül megtalálta a sport műsort. De nyugodtan enni és élvezni a boksz mérkőzést mégsem tudott.
Egyszer csak megszólalt a csengő, és az ajtóban megjelent Gergő édesanyja, Ilona néni. Hurrikánként rontott be a lakásba, szót sem szólt, s fiát is félretolta.
Gergőkém, figyelj ide, most valamit el kell mondanom! Ezt Teri mesélte nekem.
Mi történt, anya? kérdezte Gergő.
Hát az, hogy a feleségednek, Csillának van egy másik lakása. Azt kiadja, és a pénzt csakis magára költi!
Anyu, már ne haragudj, de minek hallgatsz erre a Teri nénire? Minden országból pletykát szed össze, te meg csak tátott szájjal hallgatod.
Tudom én, hogy Teri szeret füllenteni, meg eltúlozni, de ez most igaz! Mert Csilla kétszobás lakását most épp Teri szomszédjának unokahúga bérli.
A lány most ment férjhez nemrég, úgyhogy a férjével együtt bérelnek, tizenötezer forintot fizetnek havonta, és boldogok, hogy olcsón kapták. Érted? És ez már két éve megy, Csilla régóta kiadja a lakást, és nem az első bérlői.
Ezt nem is tudtam, mondta elgondolkodva Gergő. Miért nem mondta nekem Csilla semmit?
Hát, majd ha hazajön Csilla, kérdezd meg tőle! Bár nekem világos, mit forgat magában: a feleséged készíti a menekülő útvonalat, gyűjti a pénzt, aztán jól otthagy téged. Még ki is csavar belőled mindent! jelentette ki Ilona néni.
Csilla hazaért bő másfél óra múlva. Otthon a férje és az anyós várták. Hogy ne unatkozzon, Ilona néni vacsorát főzött és megetette a fiát.
Mikor Csilla belépett a szobába, két pár kérdő, hideg tekintet szegeződött rá.
Anyós kezdte:
Na, mondjad csak, kedves meny, vannak-e titkaid a férjed elől?
Szerintem nincsenek felelte finoman Csilla.
Nincsenek? És a Szent István úti lakás, a negyvenhármas házban?
Hogy jön ide a lakásom meg a titkok? kérdezte Csilla.
Hát úgy, hogy a lakást kiadod, a pénzt meg eltitkolod a férjed elől ontotta Ilona néni.
Tényleg, Csilla kezdte Gergő is, aki eddig hallgatott. Honnan van neked az a lakás? És miért nem mondtad, hogy kiadod? Azt is szeretném tudni, mire költöd a bérleti díjat.
A lakás a Marika nénimé volt, anyukám unokatestvéréé. Szóval nekem nagynénémként számít, vagy valami ilyesmi de ezekkel a családi boglyákkal sosem voltam jóban.
Marika nénit három éve elvesztettük, ezt mondtam is neked, Gergő. Akkor még örültél is neki, mert legalább nem kell hozzá mindig rohannom.
Amikor kérdeztem, hogy segítesz-e a temetésben, azt felelted, hogy munkában úszol, nincs időd semmire.
És miért hagyta rád a lakását? kérdezte anyós.
Valószínűleg azért, mert rajtam kívül senki sem látogatta felelte Csilla.
És Gergőnek miért nem mondtad, hogy örököltél? faggatózott tovább Ilona néni.
Hát ugyan, mi köze Gergőnek az én örökségemhez?
Hogyhogy mi köze? háborodott fel az anyós. Ő a férjed!
És?…
Csak nem színlelsz butát, Csilla? kérdezte méreggel telve Ilona néni. A bérleti díjat a családi kasszába kellett volna tenni de te csak magadra herdáltad el!
Herdáltam, mert ez az én jogom! Az örökségem, tehát a saját tulajdonom! Amit abból szerzek kiadásból, eladásból az is az enyém. Jelenteni nem vagyok köteles senkinek, válaszolta nyugodtan Csilla.
Hallod, Csilla, tavaly felújítottam a kocsit, két prémiumom ráment! Neked meg ott volt a bérleti díj, és lenyelted? Ezt nem vártam tőled szólalt meg a férjem.
Gergő, az a te autód. Te használod. Amikor megkérem, hogy vigyél el valahova, azt mondod, vagy dolgod van, vagy nem arra mész, inkább fogjak egy taxit.
Tavaly háromszor vittél csak el: egyszer a piacra szilveszter előtt, egyszer előzőleg, mert a munkahelyeden felejtetted a kulcsod és nem akartál két órát az ajtó előtt dideregni, és egyszer, amikor kibicsaklott a bokám, bevittem magam a rendelőbe.
Akkor minek fizessek én egy autóra, amit magam nem is használok?
Mennyi gyűlt már össze? tudakolta az anyós. Tán egymillió is?
Van valamennyi, de nem millió. Gergő, neked két lányod van, egyetemista. Mikor támogattad őket utoljára? kérdezte Csilla.
Dolgoznak is ők maguk válaszolta Gergő.
Tanulnak is, csak besegítenek! De ha mindent maguknak kellene állni, tanulni se lenne idejük.
Miért nem mondtad el rögtön, hogy örököltél? kérdezte Gergő.
Mert két és fél éve pont ezt a vallatást akartam elkerülni. De volt egy másik ok is: pont láttam, milyen példát mutatott az anyósod a férje öccsének feleségével meg az ő örökölt lakásával.
Hogyhogy? háborodott fel Ilona néni. Mit beszélsz?
Egy évig győzködtétek az Anitát is: mire kell neked az az apró panel? Eladjuk, veszünk inkább egy telket vidéken, ott lesz mindenki boldog. Eladták a lakását, vettek telket kire íratták? Rátok, Ilona néni! Azóta Anita még meghívni sem hívhat barátokat, ha akarna, külön engedély, sőt saját családja is csak akkor mehet, ha önök is úgy gondolják.
Cserébe viszont művelheti az ültetvényt egész nyáron. Köszönöm szépen, ebből nem kérek!
Szégyentelen vagy, Csilla! kiáltott Ilona néni. Csak magadra gondolsz!
Magukról veszek példát, Ilona néni! vágott vissza Csilla.
Gergőkém, hallod ezt? A feleséged hogy beszél velem!
Szerintem őszintén beszél! Csak most, hogy megtudta az örökséget, rögtön idejött, nem véletlenül, igaz, Csilla?
Hát persze felelt Csilla. Hogy mondjad el Gergőnek. És most, hogy mondtad, mi lesz?
Hát azt szeretném, ha nem titkolnád el a család elől, hanem közösen döntenénk, mire menjen!
Hát így is a családra költöm de úgy, ahogy én gondolom jónak. Gergő kocsijára meg a nyaraló felújítására nem adok!
Megbeszélhettük volna, mire érdemes költeni hozakodott elő Ilona néni.
Komolyan azt gondolják, hogy negyvenhat évesen nem tudok bánni a saját pénzemmel?
Nemcsak saját érdeket kell figyelembe venni! fakadt ki anyós.
Talán az önökét is? Pont ezért nem mondtam el senkinek az örökséget. Hogy csak arra fordítsam, ami a saját és a gyerekeim érdeke!
Gyerekek, iskolai költségek, szakkörök.
És ezután is így lesz. Úgyhogy jobb lesz, ha elfelejti ezt az örökséget, mintha nem is létezne! zárta le röviden Csilla.
Tehát magad fogod elkölteni?
Magam.
Férjeddel sem osztozol? kérdezte az anyós.
Megosztom, ha úgy tartom helyesnek. Ahogy mondtam: csak a családomra fogok költeni.
És én már nem vagyok családtag?
Ilona néni, az én családom: én, a férjem, és a gyerekeink. A többiek: rokonok! felelte Csilla.
Összességében Ilona néninek semmilyen trükkel sem sikerült kicsikarni semmit Csillából. De nem adta fel, és még számtalan alkalommal próbálkozott valamilyen jogcímen, hogy megkapja a jogos részét.
Csillára azonban ezek a próbálkozások nem hatottak. Megállta a helyét, nem lehetett zavarba hozni. Ahogy a magyar mondás tartja: Aki nem kéri, nem kap!
Ennek a napnak a tanulsága számomra az volt, hogy a családi béke nem azon múlik, mennyit tudunk egymás zsebében turkálni, hanem azon, hogy megtanuljuk tisztelni egymás határait, és elfogadjuk mindenkinek vannak dolgai, amivel saját maga rendelkezhet. Ha ezt nem tanuljuk meg, sosem lesz maradéktalan nyugalmunk.
