A BAJ ELŐÉRZETE
Dóra egy éjszaka hirtelen felriadt, és onnantól egy percet sem tudott aludni reggelig. Valami baljós álom, vagy csak megmagyarázhatatlan szorongás nem hagyta nyugodni. Nehéz sötét érzés telepedett a szívére, és kibuggyantak a könnyei, maga sem értette, miért. Minden lélegzetvétel fojtogató volt, valami rettenetes baj kiolthatatlan előérzete törött rá teljes erővel.
Csendben odalépett a kiságyhoz, ahol az ő álomszép kisfia szunyókált. Bence álmában mosolygott, és puhán cuppogott a szájával. Dóra megsimogatta, betakarta, aztán kisomfordált a konyhába. Odakint teljes sötétség ült a város fölött.
Dóri, megint nem tudsz aludni? kérdezte mögüle halkan Levente.
Már megint ez van. Nem tudom, mi történik velem, Levi suttogta Dóra.
Szerintem ez lesz az a híres szülés utáni depresszió próbált tréfát csempészni a férfi hangjába.
De hát Bencének már fél éve múlt, sose volt semmi bajom most mégis ez történt?
Lehet, csak hormonok, idegek, kimerültség. Ne aggódj, minden rendeződni fog!
Olyan rossz érzésem van, Levi! bújt a férjéhez Dóra.
Semmi baj, minden rendben lesz! ölelte át Levente.
Három hét múlva Dórát és Bencét a háziorvoshoz hívták vizsgálatra, mert a kisfiú már fél éves lett. Mindent ellenőriztek, vért is vettek, ment minden a megszokott rendben. Dóra mégis megremegett, amikor a nővér váratlanul felhívta őket.
Történt valami baj? rebegte.
Ne izguljon, Dórika, majd a doktor elmond mindent válaszolta a nővér.
A rendelőben, hosszas várakozás után, Dórát újra elöntötte a félelem. Ahogy beléptek, már reszketett.
Foglaljon helyet szólt csendesen az orvos. Dóra, van valami, amit meg kell beszélnünk. Ne ijedjen meg, de még egy sor vizsgálatot szükséges elvégezni.
Mi történt? szakadt ki a lányból. Ekkor felsejlett benne: minden baljós előérzete, minden rémképe, mind igaz volt.
Bence rossz vérképet produkált. A fehérvérsejtszáma szokatlanul magas, és a többi eredmény is aggasztó. Ismételnünk kell a vizsgálatokat, méghozzá a Semmelweis Onkológiai Központban.
Miért ott? suttogta Dóra.
Ott tudják elvégezni a szükséges elemzéseket magyarázta az orvos.
Dóra nem emlékezett rá, hogyan jutott haza. Levente már várta, szabadságot vett ki az üzenetét látva azonnal hazarohant.
Dóri, mondd, mi történt? kérdezte.
Dóra szinte már öntudatlanul felelte, a könnyei csak folytak, mintha maguktól:
Azt mondják, be kell feküdnünk az onkológiára kivizsgálásra…
De hátha csak riadalom az egész! Csak egy kivizsgálás! próbálta őt védeni a férfi.
Nem lesz csak egy vizsgálat, érzem… annyira rég tudom, hogy valami készül suttogta Dóra.
Bencéjét átölelte, és zokogni kezdett. A kicsi álmában mocorgott; ő még mit sem tudott a sorsáról.
Akut leukémia állapította meg a rendezett arú, idős főorvos az eredményeken merengve. Azonnal el kell kezdenünk a kezelést.
Dóra hosszasan sírt. Felfoghatatlannak tűnt számára, ami velük történik. A kemoterápiás kezeléseket nélküle végezték, Bence intenzív osztályon feküdt, Dóra órákig ült az ajtó előtt.
Menjen haza próbálta rábeszélni az ügyeletes nővér. Ma sem engedhetjük be a fiához!
Nem bírom ki… Hogy lehetnék otthon a fiam nélkül?
Nyolc éve házasodtak össze Dóráék. Sokáig hiába próbálkoztak gyermekáldással, minden leletük hibátlan volt, de a baba csak a nyolcadik évük végére érkezett. A várandósság minden pillanata egyszerre volt boldog és aggasztó; Levente szó szerint a tenyerén hordta Dórát, semmit nem engedett megemelni, csak a teáscsészét… Az utolsó hónapot kórházban töltötte Dóra az orvos tanácsára, mivel koraszülés veszélye állt fenn. Fél évvel ezelőtt megszületett végre a hőn áhított kisfiuk. Bencének nevezték el, Levente édesapja után, aki pár éve tragikus autóbalesetben vesztette életét.
Dórikám, nem szabad elhunyt után, ilyen módon, nevet adni gyermeknek! mondogatta a nagymama, amikor meghallotta.
Mama, ezek csak babonák! nevetett Dóra. Ő boldog volt, nem akarta, hogy bármi beárnyékolja az örömét…
… Dóra a kiságy mellett sírdogált. Bence egy hónap alatt lesoványodott. Az arca sápadt és beesett volt, a szeme alatt sötét karikák gyűltek. Az anyatermészeten kívül semmi nem számított, csak hogy végre a fiához lehessen. Miután órákig hangosan könyörgött az intenzív előtt, végül beengedték egy steril szobába. Bence aludt. Dóra figyelte, inni akarta a látványát.
Ilyen műtétet nálunk nem végzünk mondta másnap a főorvos, dr. Kántor.
Hol lehet ilyet? kérdezte Dóra, hangjában kitörölhetetlen elszántsággal.
Csak Izraelben tudják megmenteni a gyermekét. Ott végzik az ilyen beavatkozásokat, de iszonyatosan drága lesz.
Összeszedjük a pénzt. Kérem, készítsenek minden szükséges papírt.
A dokumentumokat elküldték egy jeruzsálemi klinikára, ahol leukémiára specializálódtak. Nemsokára visszajött a válasz: vállalják a műtétet, de az ára több mint 80 millió forint.
Dóri, még ha eladjuk a lakást és az autónkat is, a negyedét sem tudjuk így összeszedni! mondta Levente, Már közzétettem a felhívást, de ez hosszú folyamat.
Két hónapnál több időnk nincs! zokogott Dóra Most kell kitalálnunk valamit!
A gyűjtésbe mindenki beszállt: a munkahelyükön, a város jótékonysági szervezeténél, boltokban, ismerősökön keresztül. Az önkormányzat is hozzájárult, civil önkéntesek is. Kicsivel több mint a fele összegyűlt. Az idő vészesen fogyott, nem lehetett halogatni az utat.
Menjetek ki, Dóri biztatta Levente, Ami út közben összegyűlik, azt majd utalom! Talán elkel végre a lakás…
A kis faluban mindenki velük érzett, de reális esélyük nem volt ekkora összeget összeszedni.
Minden papírt elintéztek, Dóra elutazott Bencével Izraelbe. A pénz még messze nem volt elég. Ott azonnal megkezdődtek az előkészítések. Dóra próbált nem gondolni arra, honnan lesz a hiányzó összeg. Egy hónap múlva lett volna Bence első születésnapja.
A szomszéd kórteremben is magyar anya lakott a kisfiával, a hétéves Lacival, ők Szolnokról voltak. Náluk sikerült összegyűjteni a műtétre valót, de Laci betegsége előrehaladottabb volt, folyamatosan elhalasztották a műtétet.
Ne sírj, Dóri! mondogatta Annamari, Minden rendeződik! Még elviszed Bencét a Fővárosi Állatkertbe is! Tavaly ott voltunk Lacival, egy órán át csak a medvét nézte… Akkor kezdődött neki az orrvérzés, nem tudtam elállítani, nagyon megijedtem… Csak később kerültünk kórházba, harmadik stádiumnál tartott már… Hogy nem vettem észre korábban?!
Annamarika, ne sírj, minden rendeződik! Majd együtt megyünk a gyerekekkel az állatkertbe! vigasztalta most Dóra őt.
Tudtam én, hogy baj van! Laci csak fogyott, bágyadt volt, folyton betegeskedett! Miért nem hallgattam az anyámra, miért nem hittem el?! sírt keservesen Annamari. Dóra nem tudta, mit mondjon mit is lehetne ilyenkor mondani?
Pár nap múlva Laci állapota rohamosan romlott, vitték az intenzívre. Annamarit nem engedték be hozzá. Csak ült a folyosón és némán sírt.
Annamarika, menjünk, pihenj egy kicsit! sóhajtott Dóra.
Nem mehetek… Laci érzi, ha itt vagyok. Így könnyebb neki, tudja, hogy anyja mellette van! remegő hangon ismételgette.
Akkor is érzi, hogy szereted, menj pihenni!
Annamari maradt a helyén. A nővér nyugtatót szúrt be neki. Már nem sírt, csak nézett maga elé, mozdulatlanul, reménykedve.
Levente este telefonált. Dóra épp altatta Bencét, minden pillanatot ki akart élvezni, nem tudta, mennyi idejük van még.
Dóri, utaltam még százezer forintot, több most nincs. Lakásunkat egy fiatal pár nézi, lejjebb engedtem az árat, mondták, gondolkodnak pár napot.
Rendben válaszolta halkan Dóra. És te…
Ekkor éles sikítás hasított a folyosóról. Kiejtette a telefont. Bence felébredt és sírt. Simogatta a kis fejét, Bence visszaaludt. Letette a kiságyba, majd kirohant a folyosóra. Tudta, mi történt, de nem akarta elhinni. Ott ült Annamari, térden, a gyerek intenzív előtt, körülvették az ápolók, próbálták leitatni valamivel, injekciót adni. Annamari zokogott, Dóra sose látott ilyen fájdalmat egy ember arcán. Mindent megértett.
Annamarika, maradj erős! zokogott Dóra, ölelve barátnőjét. Még neked is élni kell Laciért!
Minek éljek? Meghalt a kisfiam! Én vagyok a hibás! Hogy éljek így tovább? tombolt Annamari.
Dóra tartotta, amíg be nem adták alkalmaz neki a nyugtatót. Visszakísérte a szobába, ahol már csak fásultan hevert.
Maradjon most egyedül sóhajtott az ügyeletes orvos. Később lesz ideje sírni!
Aznap éjjel Dóra egy percet sem aludt. Ott kuporgott Bence ágya mellett, nézte, nézte őt, mint aki örökre el akarja raktározni az emlékét.
Másnap Annamari benézett. Már nem sírt. Egy éjszaka alatt tíz évet öregedett. A szemében semmi sem maradt, csak az üresség. Hosszú ideig álltak csak némán, átölelve egymást.
Legyen nektek minden jó! suttogta Annamari, miközben indult volna Nektek van esélyetek használjátok ki! Nekem most gondoskodnom kell Laciról… előbb temetés, aztán kilenc nap, negyven… Sírkövet állítunk neki, utána… elcsuklott a hangja. Egy borítékot adott át Dórának, Majd olvasd el, ha elmentem, én már nem bírom kimondani!
Jó válaszolta halk hangon Dóra.
Miután Annamari elment, lelke teljesen mélyre süllyedt. Bencét elvitték újabb kezelésekre.
Dóra felnyitotta a borítékot:
Kedves Dóra! remegett a kézírás. Mindennél jobban szeretném, hogy Bence túlélje. Élje azt is, amit Laci már nem tud. Nőjön, okosodjon, örüljön minden napnak, focizzon, menjen síelni… És menjenek el együtt az állatkertbe, üdvözöljék ott helyettem is a nagy fekete medvét! a könnyei elmosták a sorokat, Dórának törölnie kellett, hogy tovább olvashasson Van esélyük az életre. A csatolt borítékban pénz van a műtétre. Lacinak már nem kell, talán Bencének megmenthetik az életét.
Dóra sírt. Sírt a boldogságtól, mert végre lett pénz a műtétre. Sírt a gyásztól, mert ezt az árat túl magasnak érezte…
Levi, nem kell eladni a lakást! mondta másnap telefonon férjének. Kell majd hová hazavinnünk Bencét!
De hát a pénz? csodálkozott Levente.
Van pénz. Minden rendben lesz!
Levente letette a telefont, és először mosolygott igazán napok óta: valami a felesége hangjában új reményt ébresztett. Dóra is biztos volt benne: minden jóra fordul.
Másnap, Bence első születésnapja után végezték el a műtétet. Dóra, mint nemrég Annamari, napokat töltött a gyermek intenzív osztályán kívül. De náluk most jó híreket kaptak. Egy idő után már be is engedték a fiához, később összeköltözhettek egy szobába. Kellett még egy hónap karantén, aztán hónapok rehabilitáció… De ezek már csak apróságok voltak a korábbiakhoz képest. A műtét jól sikerült, Bence napról napra javult.
A kisfiú újra életre kelt: érdeklődött a játékok iránt, kicsit evett, még mosolygott is. Amikor először mondott valami anya-szerű szót, Dóra megint sírt. Igazi csoda volt.
Medye! mutogatott Bence a hatalmas fekete állatra a rács mögött.
Nem medye, hanem medve! nevetett Dóra a Fővárosi Állatkertben, pont annál a ketrecnél, ahol valaha Laci gyönyörködött a medvében.
Üdvözlet, Miska, Laci nevében is! suttogta Dóra a medvének.
Bence futkározott, nevetett, fagyit evett Levente vállán utazva, s mindent csodálva figyelt. Végre gyermeki öröm és kíváncsiság lett újból az ő mindennapjainak része. A kórház rég mögöttük maradt, csak néha, ha Dóra éjjel felébredt, ment a kiságyhoz, figyelte Bence békés, nyugodt lélegzését. Az aggodalom eloszlott. Még teljes élet állt előttük Bencéé és a kisfiúé is, akinek áldozatából második esélyt kaptak.
