Tegnap este a barátom közölte velem:
Szombaton átjönnek a srácok. Tudnál elmenni a szüleidhez?
Megdermedtem, a kezemben egy bögre forró teával:
Ákos, már megint?
Hát persze. Havonta egyszer összejövünk, ezt tudod válaszolta.
Persze hogy tudtam. Minden hónap egyszer a barátai nálunk gyűlnek össze társasjátékozni, és mindig megkér, hogy aznap éjszakára hagyjam el a közös lakásunkat. Két éve élünk együtt. Nekem harmincegy, neki harmincnégy évesen. Mindegyik barátja hasonló korú, mindnek van párja vagy felesége. Mégis, ilyenkor csak nekem kell elmenni vagy megszállni valahol.
Odamegyek a nagymamámhoz, a szüleimhez, vagy valamelyik barátnőmhöz mintha gyerek lennék és el kellene mennem logisztikailag, amíg a felnőttek szórakoznak. És ez rettentően megalázó.
Az első nőmentes nap
Másfél éve kezdődött. Akkor költöztünk össze.
Ákos akkor mondta először:
Szombaton átjönnek a fiúk társasjátékozni. Nem mennél el valahová?
Csodálkozva kérdeztem:
Miért? Hisz ez a közös lakásunk.
Nőmentes nap lesz. Csak fiúk, hogy senki se zavarjon minket.
És a többi barátnőd vagy feleség is lelép?
Nem, de ők külön lakásban laknak. Mi együtt, neked nem lesz kellemes.
Azt gondoltam: Jó, legyen, első alkalom, hadd lazítsanak. Elmentem Zitához, a barátnőmhöz.
Ákos boldogan jött haza:
Köszönöm, hogy elmentél. Remekül éreztük magunkat.
Aztán rá egy hónapra újra:
Szombaton jönnek a srácok. Tudnál elmenni a szüleidhez?
Elmentem.
Aztán újra nagyihoz, megint egy másik barátnőhöz.
Így ment másfél évig: havonta egyszer nőmentes nap, én pedig elhagyom a saját otthonomat.
Ami igazán bánt
Nemrég rájöttem, hogy a többiek Ákos barátainak párjai nem mennek el sehova, amikor náluk gyűlnek össze a fiúk.
Megkérdeztem egyiket, Dorkát, Bence, Ákos barátjának a barátnőjét:
Dorka, te hova mész, mikor nálatok társasoznak a srácok?
Csak nézett:
Sehova. Otthon vagyok, csinálom a dolgom, ők külön szobában játszanak.
És nem kér meg Bence, hogy menj el?
Minek? Az én otthonom is.
Beszéltem még két másik nővel is. Egyik sem megy el. Csak én.
Rákérdeztem Ákosnál:
A többiek párjai miért maradhatnak, engem meg minden hónapban elküldesz?
Elgondolkodott:
Náluk nagyobb a lakás, két-három szoba. Te ülnél egy szobában, mi másikban. Nálunk egy szoba van, kényelmetlen lenne neked.
Nekem nem! Tudok fülhallgatóban könyvet olvasni.
Nem, inkább menj el. Így mindenkinek jobb.
Mindenkinek. Kivéve nekem. Nekik tényleg kényelmesebb, ha én nem vagyok otthon.
Mi megaláz
Ahányszor összepakolom a holmim egy éjszakára, idegennek érzem magam a saját lakásomban. Fizetem a lakás felét, mégis, havonta egyszer vendég vagyok abban, ami az otthonom.
Bedobok pár dolgot a hátizsákba, nagyi kérdezi:
Veszekedtetek Ákossal már megint?
Nem, nagyi. Ákosnál ma társasjáték-összejövetel van.
És te miért nem vagy otthon?
És szégyellem elmagyarázni, hogy a párom kényelméért kell elmennem.
A szüleimnél anyu csodálkozik:
Hiszen tegnap is itt voltál! Már megint?
Ákoséknál nőmentes nap van mondom.
Anyu csak hallgat, de minden mozdulata azt tükrözi: nem érti, nem helyesli.
Dupla mérce
Ákos szerint én nem vagyok igényes. Szerinte szerencsés, hogy nem várom el az éttermezéseket, ajándékokat, közös utazásokat.
Más párok hetente kétszer mennek vacsorázni, mondja. Te beéred egy havi kávézással, megértő vagy.
Igen, tényleg nem kérek sokat. Havonta egyszer iszunk meg együtt egy kávét egy cukrászdában. Két éve nem volt közös nyaralásunk.
Mások félévente utaznak valahová együtt mondja. De te csendben vagy.
Nem panaszkodom tudom, hogy kevés a pénz bár neki egész jó fizetése van.
De amikor egy hónapban egyszer arra kérlek, hadd maradhassak az otthonomban, igényessé válok a szemében.
Egy este havonta szerintem nem nagy ár! mondja ilyenkor. Nem nehéz elmenni szüleidhez.
Nem nehéz hogy összepakoljam a dolgom, elmenjek aludni a nagyihoz vagy szüleimhez, csak mert neki nőmentes nap kell.
Nem kérek sem mulatásokat, sem utazást. De úgy néz ki, az otthonhoz való jog is túlzás.
Ákos anyja: a józan ész hangja
Nemrég Ákos anyukája hallott a dologról, és csak ezt mondta:
Ennek semmi értelme, Gréta! Ez a te lakhelyed is. Ismerd meg Ákos barátait, maradj csak nyugodtan.
Próbáltam magyarázkodni:
Nőmentes nap. Kellemetlen lenne.
Csak ingatta a fejét:
A párod vagy, hozzátartozol az életéhez. Ha meg akarja rejteni a barátai elől, az tényleg furcsa.
Igaza van. Már két éve vagyunk együtt, mégis alig ismerem a barátait. Csak futólag, mikor jönnek, én már indulok is.
Pedig félek az új emberektől. Szorongok. Elmenni egyszerűbb, mint ott ülni. Vagy csak attól tartok, kérdezik majd: Miért megy el? Ákos elküldi?
Kiderült: nincs köztük barátság?
Nemrég egy furcsa dologra jöttem rá. Ha Ákos lemond egy találkozót munka vagy betegség miatt a többiek nélküle is összejönnek, de őt már nem hívják meg.
Hogyan, hogy nem hívtak? kérdeztem.
Lemondtam, ők meg nélkülem találkoztak.
De meghívni sem hívtak?
Nem. Biztos elfelejtették.
Elfelejtették, vagy nem akarták.
Ráadásul, három barátja nemrég házasodott, mégsem hívták meg Ákost.
Miért nem hívtak meg Bence esküvőjére? kérdeztem.
Nem tudom, talán kevés pénzük volt.
Pénz? Vagy egyszerűen nem olyan közeliek, mint Ákos gondolja.
Ákos havonta egyszer összecsődíti őket, én ezért mindig lelépek, közben ők a saját esküvőikre sem hívják őt
Amit kezdtem megérteni
A múlt héten sokat gondolkodtam, miért nem kérek közös vacsorát, utazást? Miért megyek bele, hogy havonta egyszer el kell hagynom a lakásomat?
Félek. Attól tartok, hogy ha elkezdek kérni, követelni, akkor Ákos elhagy. Ő mindig dicséri, hogy nem vagyok igényes, én pedig rettegek, hogy másképp néz rám vagy elmegy, ha várok valamit.
Ezért inkább megyek. Kényelmesen neki. Hogy ne veszítsem őt el.
De ahogy többet gondolkodom, egyre inkább érzem: így veszítem el magam.
Hol tartok most?
Szombaton újra nőmentes nap. Ákos már utalt is rá:
Akkor most is elmész anyukádékhoz, igaz?
Csöndben maradtam. Gondolkodom: menjek vagy maradjak?
Ha elmegyek, minden marad a régiben. Megint engedek, megint jelzem, nem számítanak a határaim.
Ha maradok, abból veszekedés lesz. Ákos azt mondaná: Elrontod az estét, túl igényessé váltál.
Nem tudom, melyik rosszabb: kilépni a saját otthonomból vagy ott maradni, és bűntudatot érezni.
Egyvalamit biztosan tudok: ez így nem mehet tovább.
Lányok: titeket kértek már meg, hogy elmenjetek otthonról, amikor a párotok barátai jönnek? Ti hogyan éltétek meg?
Fiúk: mi értelme a nőmentes napoknak, és miért kell kitenni a párunkat a saját lakásából?
Lányok, találkoztatok már igénytelenkedésért dicsérettel? Hová vezetett?
Fiúk, a barátaitok összehívással milyen igazi barátságod bizonyítéka, ha titeket nem hívnak vissza?
