Jó szándékok

– Timi, végre itt vagy! Már majdnem megőrültem a várakozásban! Margit néni szélesre tárta az ajtót és szorosan magához ölelte a nővérét. Nem tudom már, mihez kezdjek, szét vagyok esve!

– Először is, nyugodj meg! válaszolta Tímea néni, súlyos és higgadt, mint a Balaton egy nyári reggelen. Komótosan lépett be az előszobába. Itthon van?

– Nincs! Reggel összepakolta a gyerekeket, és elment! Margit tehetetlenül intett a kezével. Hallani sem akar semmiről. Szerelmes, azt mondja!

– Na, mit mondjak, Margó? Eddig hagytad a lányodat sodródni, most meg sírsz? Üljünk le nyugodtan, meséld el sorjában, hátha tudok valami okosat mondani.

Timi átlibbent a konyhába, leült az asztalhoz, és fürkészve figyelte, ahogy Margit a teát készíti.

– Öblítsd ki a kannát forró vízzel előbb! Hányszor mondtam már neked, és még mindig elmarad?

Margit megrezzent, balul fordult, gyorsan megfogta a forró kannát, és már kapott is a fülcimpájához, mert megégette a kezét.

– Jaj, Istenem, mindent elügyetlenkedek! Hagyjad, majd csinálom én! Ülj csak le, mert a végén még nagyobb bajod lesz idegességedben!

Timi felállt, gyengéden az asztalhoz ültette a húgát, és máris fürgén kotyvasztotta a teát.

– Na, most már jöhet a történet. Mindent az elejétől; kicsoda az a férfi, mit akar, és mit gondol Luci?

Margit átfogta a csészét, nehezen kezdett bele. Maga sem értette pontosan, miért bántja úgy ez az egész sztori. Pedig a pasi, akit a kisebbik lánya hazahozott, kimondottan rendesnek tűnt. Nem piált, dolgos volt, udvarias, saját műhelye is volt. Jó, hát csak egy autószerelő, de az is valami! És volt már, hogy egy csöpögő csapot pikk-pakk megcsinált, amit már a vízvezetékszerelő se bírt. Mégis, valahogy az egész gyanúsnak tűnt. Honnan jön az, hogy egy autószerelő csak úgy, tél közepén megcsinálja ingyen egy nő autóját, akit nem is ismer? És aztán még hétvégén is átugrik, hogy minden rendben van-e a gyerekekkel, vagy jól működik-e a gép? Fél éve már ez megy! Luci meg teljesen a felhőkön jár, mintha nem is érdekelné sem a gyerek, sem az anyja. Megházasodni akar, mintha egyszeri tapasztalatból nem lenne elég!

Margit mindezt kiborította Timinak, aztán lélegzet-visszafojtva várta az ítéletet. Mindig is a nővérében bízott jobban, kiskora óta Timi volt az ő örök támasza. Az apjuk korán meghalt, anyjuk meg agyon dolgozta magát, két lányt kellett eltartania. Sok mindent a nővérére bízott:

– Timi, te már nagy vagy, segítened kell!

Köztük nyolc év volt a különbség. Amikor kiderült, hogy jön egy kistesó, anyjuk először csak nevetett, majd megijedt. Nehéz időszak volt. De mindkét gyerek és az apa is egyetértett: Megoldjuk!

Így Margit meg is született, de soványka volt, beteges, sokáig hevert az ágyban. Szerencsére végig nővére állt mellette. Az oviba nővére vitte, ő tanította szépen írni-olvasni, már elsőbe úgy ment, hogy az egész anyagot előre tudta ami jól jött, mert szinte az egész évet otthon töltötte, és csak néha ment iskolába. Orvosról orvosra jártak:

– Csak idő kell, törékeny gyerek, majd belerázódik.

Timi mindent pontosan beosztott: vitamin, alvás, drákói napirend. Az öccsén erőszakkal itatta meg a tejet, Margit sírt, fütyült, de végül lenyelte azt is.

Az orvosoknak igaza lett, következetes gondozással Margit kinőtte a bajokat. Másodikban már egészségesen járt iskolába. Az érettségi előtt anyjuk magához hívta Timit, aki közben már férjhez ment és babát várt:

– Hova tovább?

– Tanulnia kell tovább, kár lenne parlagon hagyni ezt a fejet, anya!

– Én egyedül nem bírom.

– Ki mondta, hogy egyedül vagy?

Az ösztöndíj kevés volt, de Margit addig sem volt költekező. Timi havonta hozta a csomagot, ellenőrizte a kollégiumi szobát.

– Mennyi por ez itt? Nem lettél még malac?

Margit mindig előző nap kitakarított, de tudta, hogy Timi minden zugot megnéz.

Anyjuk akkor lett beteg, amikor Margit másodéves volt. Akkor már volt barátja, épp hogy meg merte mondani, erre rá egy hétre megjött a rossz diagnózis.

– Timi, mit csináljak?

– Te? Csak az a dolgod, hogy ötösre vizsgázz. Anyának meg egy szó sem arról, mit tudsz, majd én intézem.

Margit a halála hetén még vele lehetett, csendben tűrte a fájdalmat és csak a konyhában tört el, a fakanalat szorongatva, hogy sírni is csak némán tudott. Timi higgadt maradt, mindent intézett.

– Még egyszer? Anyádnak nem kell a hiszti, hadd menjen békén, ha segíteni úgysem tudunk!

Margit szégyellte magát, milyen lánya, hogy elengedi magát.

Reggel anyjuk Margit kezét szorongatva ment el. Margit csak ekkor sírta el magát, ki tudja, mi tartotta addig benne a lelket.

A temetés után a lányok szétosztották a szülői lakást, Margit egy garzont kapott a nővére közelében.

– Nagyon jó, hogy itt vagy, szomszéd leszel mondta Timi, szemügyre véve a csupasz falakat. Senkit ne hívj, mindent én intézek. A csajok segítenek.

Timi régóta egy jól menő építőipari brigádot vezetett. Pontos, megbízható munkával szájhagyomány útján jöttek a megrendelők. Az idők változtak, Timi vállalkozást csinált belőle, de így is alig bírta fejben tartani az egészet.

– Se időm, se emberem, ha férjem segítene de ő elfoglalt. Mindegy, majd csak túl leszünk ezen is.

De az élet nem volt kegyes, a vállalkozás egyre nehezebb lett, krízis krízist követett. Bővíteni már nem ment.

– Mindenkinek nem lehet a fejébe kezet építeni Aztán magyarázkodhatok az ügyfélnek!

Aztán a beszélgetések Margit gyerekeiről szóltak, azóta, hogy Margit férjhez ment, Timi nem örült a választásnak, de Margit végig bűntudattal volt. Végül a férj, Mátyás, hosszú próbálkozások és ajándékok után megenyhítette Timit, elismerte, hogy nem rossz ember: szereti a családot, a gyerekeit, mindent hazaad, egyetlen hibája, hogy túlságosan sokat törődött a lányokkal.

– Ez így nincs rendjén! El fogja kényeztetni őket!

Margit rábólintott, de belül tudta, hogy Timi talán irigykedik, mert az ő férje, Alajos, sose foglalkozott úgy a gyerekekkel. Amikor aztán a fiával gondok jöttek, iskolában és otthon egyaránt, magát kellett összeszednie, mert a férje annyit mondott:

– Te nevelted, te oldd meg most!

– Azért a tiéd is!

– Én eltartom, a nevelés a tiéd, nem?

Timi felsóhajtott, nem éri már meg a vitát. Végül a fiút ismerős tanácsára besorozta a katonaságba.

– Ott majd embert faragnak belőle!

A fiú még élvezte is, aztán állandóan viccelődött:

– Anyám igazi tábornok volt, hát persze, hogy én is oda kerültem!

Tímea megnyugodott a fiára, de a lánya hozta a gondot.

– Anya, babát várok!

Timi leült az ágy szélére.

– Hogy történt ez, most lett csak 18?

– És? Már nagykorú. Anya, ne kezd a szentbeszédet!

– Ugyan mit mondhatnék? Most már csak az esküvőt meg kell szervezni.

– Felesleges, ő nem akar nősülni.

– Ne viccelj! Timi összeszedte magát. Az én unokám nem lesz árva! Megoldom!

A lánya tudta, ha valaki helyre tesz bármit, az az anyja.

Egy hónap múlva tartották az esküvőt, az új párt egy kis lakásba költöztette, ami örökségből maradt.

– Lakjatok itt, de csend legyen!

Hogy az anyósi szigor vagy az, hogy Timi mindent megtett, végül is helyre rázódott a fiatalok élete. Timi fellélegzett. Gyerekei révben, most már lenne ideje magára.

De persze, nem így lett. Néhány év, és Margit lányai hozták a fejfájást.

Margit lányai csodásak voltak, egészségesek, sehol egy kisgyerekkori gond.

– Nem győzöm őket dicsérni! mosolygott Margit, ahogy nézte, hogy a két kislányat apjuk kergeti a kertben. Emlékszel, Timi, nekem mennyi bajom volt, de ezek kis kancák, makkegészségesek!

– Örülj! Csak lenne még eszük is, akkor lenne igazán jó!

– Az is van! Jól tanulnak, minden rendben. Csak nagyon különböznek. Saci rám ütött, szinte észrevehetetlen, de Luca olyan tüzes, mint az apja volt.

– Luca az, akire figyelni kell! Sok bajod lesz vele.

A két lány szinte egyidős, az oviban egy csoportba, az iskolában egy osztályba kerültek.

– Így egyszerűbb mondta Margit, s így is lett, bár főleg Sacinak, akinek Luca segített sokat.

Mátyás, az apjuk, odáig volt a gyerekekért.

– A világ két legjobb lánya az enyém!

De sajnos, a boldogság nem tartott örökké. Amikor hatodikba léptek, Mátyás autóbalesetben meghalt. Napokig a kórházban üldögéltek, aztán el kellett engedniük.

– Árva kicsikéim Timi szorította magához a sírós gyerekeket, de nem lesz baj, én itt vagyok!

A lányok a temetés után a rémült anyjukat figyelték, aki mintha egy csapásra kiégett volna. Margit reggelente sírva ébredt, a lányok ezért ágyba költöztek hozzá, átkarolva, hátha néha rájuk néz, úgy, mint régen. De mintha észre se vette volna őket.

Megint csak Timi lépett közbe. Alaposan leteremtette húgát:

– Mit művelsz? A gyerekeid elvesztették az apjukat, és most még anyjuk sem marad nekik? Vedd már észre, min megy át Saci meg Luca! Így gondolod tovább?

Margit először nem szólt, de szívéhez nőttük szavai. Lassan-lassan visszatért közéjük, és a lányok újra látták őt mosolyogni ha ez már csak árnyéka is volt a régi mosolynak.

Aztán eljött a gimis évek vége. Saci és Luca is, mintha összebeszéltek volna, szerelmesek lettek. Saci hamar rájött, hogy erre most nincs szüksége, mert hallotta Timi szűnni nem akaró prédikációját.

– Ráérek még! Tényleg igazat mond Timi néni.

Luca viszont belevetette magát a szerelembe.

– Szeretem őt!

– Ugyan mit remélsz? próbálkozott Timi. Nem is férfi az még, örülj, ha az orrát ki tudja fújni! Mondd, volt már köztetek valami?

– Ez a mi dolgunk nézett Luca dacosan Timi szemébe. Már megint! Elég, hogy anyánkkal is ezt teszi, most még velem is? Na, azt már nem!

Luca jól tartotta magát, de tudta, úgysem bírja sokáig. Leült a szerelmével, Endrével, és komolyra fordította:

– Ezt most tisztázzuk! Komolyan gondolod velem?

– Hát persze, szeretlek.

– Akkor vedd el a kezem!

– Mondani kell apáméknak

– Endre, mikor nősz fel? A szüleidnek, mondd el nekik, és míg nem rendezitek, ne is gyere hozzám.

Ha ezt Margit látta volna, csak annyit mondott volna:

– Tisztára olyan vagy, mint Timi!

Luca szavaitól Endre elcsendesedett. Luca kimászott a karjai közül:

– Akkor most menj!

Egy év múlva össze is házasodtak. Margit végigzokogta az esküvőt, Timi csak forgatta a szemét, nézte, ahogy Luca boldogan csókolja a férjét.

– Minek ez ilyen fiatalon? Tűz volt a házban, vagy mi?

Pedig nem volt igazuk, néhány év múlva jött csak az első unoka. Luca beiratkozott az egyetemre, s bár jött a baba, nem szakította meg a tanulmányait, Margit és Saci mindenben támogatta. Endre levelezőzött, a családi vállalkozásban dolgozott. Margiték segítettek, amiben lehetett, Luca végzett, és az apósánál kapott állást.

A második gyereknél már főkönyvelő volt, Endre pedig saját céget alapított. A család anyagi helyzete feljavult, Margit boldog volt, csak Timi panaszkodott néha:

– Túl szép ez az egész, Luca mindig valami bajt csinál, aztán majd neked kell rendet vágni!

Margit igyekezett nem mindent elmondani, mert látta, Timi inkább irigykedik. Amikor a nővérét faggatta, csak legyintett:

– A gyerekeim jól vannak, végezd csak a dolgod a saját gyerekeiddel!

Margit meg is tette, de nem lehet mindig mindent észrevenni. Endre pedig az utóbbi időben folyton dolgozott belekeveredett egy kis kalandba. Luca a legkínosabb módon szembesült ezzel, mikor egyik nap, a játszótéren, egy pocakos nő leült mellé, és ránézett.

– Te vagy Luca? biccentett a nő, elég barátságtalanul.

Luca megérezte, hogy baj lesz.

– Igen.

– Én Liza vagyok. Endre szerelme.

Luca először köpni-nyelni sem tudott, aztán inkább nevetett.

– Nahát! A gyerek is tőle?

– Tőle, bizony. Kisfiú lesz!

– Gratulálok! És akkor most?

– Válni fogsz, ugye? kérdezte Liza.

– Egyelőre nem.

– Az én gyerekem apát igényel!

– A másik kettő már nem kell neki?

– Ne csináld a bolondot! kiabált Liza, felugrott a padról. Egy hónap és szülök, oldd meg!

Luca csak nézte a távozó nőt, igyekezve nem sírni. A fia meglátva, megszólalt.

– Anya, sírsz?

– Nem, csak piszok ment a szemembe, eredj játszani.

Endre letagadni se próbálta.

– Mostanában alig érsz rá, mindig csak munka, gyerekek mondta. De én férfi vagyok!

– Ki is mondaná, hogy nem…

A válás fájdalmas volt. Endre mintha kicserélték volna, minden fillérért pereskedett, Luca azt se tudta, kihez ment hozzá. Elváltak, a lakást és az anyagiakat elosztották, Endre családja pedig kérte, Luca mondjon fel.

– Megérted, ugye…

– Persze, de ha unokákat akarnak látni, hívjanak fel.

Ezzel becsukta maga mögött az ajtót. Nem haragudott különösebben rájuk, az apósa még motyogott is utána:

– Bocsáss meg…

Luca nem szorgalmazta, hogy szakítsanak a nagyszülők, a gyerekekkel ugyanúgy törődtek. A fiúk hamar megszokták, hogy apa már nincs ott esténként.

Margit sóhajtozott, de segített is, amikor Luca új munkát próbált találni. Amikor Timi neki támadt, hogy Luca este nincs otthon, s a gyerekek nevelése is hagy kívánnivalót, Margit magyarázkodott:

– Kicsik még, majd megtanulják! Luca dolgozik…

– Este kilencig?

– Néha. De jól keres így, beindul lassan a karrierje.

– S hol a gyerek? Mindegy, majd új pasit hoz haza, aztán rád sózza a fiúkat is!

– Ugyan már…

– Majd meglátod!

Margit persze tartott ettől, úgyhogy mikor feltűnt Levente, rémülten kiakadt.

– Mi lesz most?

– Szó szerint észhez kell téríteni! Kinek kell most szerelem, mikor két gyereke van? Ki ez a Levente, ugyan? Nincs rászorulva Luca, se lakásra, se kocsira… csak nem egy ingyenélő?

– Timi…

– Ki kell deríteni!

– Hogy?

– Először is beszélek Lucával.

– Nem akarja! Már próbáltam, csak mosolyog, hogy igen, jófiú.

– Akkor majd én! Timi már tárcsázta is az unokahúga számát. Anya rosszul van. Azonnal gyere.

Luca rohant; úgy érezte, szinte elfelejt lélegezni. Anya Csak ő legyen rendben! Még arra is gondolt, hogy Saci ne tudjon róla, most, hogy újra babát vár minek a stressz.

Margit ajtót nyitott, majd félrenézett.

– Anya!

– Semmi bajom!

– Akkor?

– Gyere be! lépett ki Timi, a megszokott határozottsággal. Kint ne beszélgessünk.

Luca végighallgatta a vádakat, de valahogy most nem viselte már el.

– Ha tovább feszíted a húrt, Timi, akkor elveszem a fiaimat, és nem látnak többet! Most már elég volt ebből! Nagy vagyok, magam alakítom az életem! Nem tartozom elszámolással, végem van a magyarázkodásnak. Ti Sacin is legalább ennyit lovagolnátok! Foglalkozz inkább a saját gyerekeddel, annak is lenne mit helyretenni

– Hogy képzeled?! csattant fel Timi.

– Jogom van hozzá, mert felnőttem. Már nem fogok bűnbak lenni, amiért nem vagyok elég jó!

– Ezt hogy érted? nézett Margit nagy szemekkel.

– Tudod, milyen az, amikor egyedül viszel mindent, és csak megszólnak? Bocsánat, én nem vagyok már gyerek!

Timi elvörösödött, felpattant.

– Hogy beszélsz velem?! Mit képzelsz?!

– Bocs, de elegem van. Ha bárki beleszól, számíthat rá, hogy én is visszaszólok.

Timi és Margit csak nézték, Luca pedig már csatolta a kabátját.

– Ti egész életemben dirigáltatok, most már elég volt. Az én életemet én rendezem.

De Margit hirtelen a mellkasához kapott, és a földre rogyott. Luca máris hívta a mentőt, Timi pedig látta, hogy megint a kishúga sír.

– Luca! A mentőt!

Margitot kórházba vitték.

Másnap a kórház várótermében összegyűlt a család. Timi nehezen szólt, Luca csak bólintott:

– Elfogadom a bocsánatot.

– Lucácska

– Hagyjuk már ezt, Timi néni. Most csak az a fontos, anya rendbe jöjjön.

Margit felépült, és kórházban kibékültek. Azóta nem engedett szót sem a lányairól, Timi is összeszedte magát, ha nehezen is. És amikor Luca és Levente összeházasodtak, Timi kiáltotta először: Csókoljátok meg egymást! , majd hosszan átölelte Lucát, és végre szívből kívánt neki boldogságot.

Az élet helyre tett mindent. Luca gondozta majd Timinek, amikor az operációk miatt járni is alig bírt. Levente is vitte az orvoshoz, segített, együtt, mint egy igazi család. Az utolsó héten, amikor Luca leült az ágya mellé, Timi megsimogatta a kezét:

– Igazi férfit fogtál magadnak, Luki! Tartsd meg jól!

– Fogom! mosolygott vissza Luca.

És ő fogta végig a kezét, amikor Timi végleg elment. Az utolsó szó pedig az volt:

– Köszönöm!

Rate article
News 24 Justall
Jó szándékok