Gyere be, anyu, már vártunk rád szólt Zsolt, miközben Eszter, a menye, gyorsan levette Margit néni kabátját, és papucsot tett elé. Eszter arcáról hirtelen eltűnt a mosoly, aggodalom ült ki a vonásaira.
Margit átsétált a nappaliba, ahol a család várta, Eszter pedig biccentett a padló felé. Zsolt is odanézett, és észrevették, amit a menye is látott: nedves lábnyomok vezettek a bejárattól. Összenéztek, de egyelőre nem akarták ezt szóba hozni.
A család most igazán örömteli időszakot él, hiszen Zsolt és Eszternek a közelmúltban ikerfiaik születtek. Ahogy a kisfiúk már kicsit nagyobbak lettek, úgy gondolták, összegyűjtik a hozzátartozóikat, hogy együtt ünnepeljék meg ezt a különleges alkalmat.
Margit, aki már évek óta nyugdíjas, saját készítésű, gyönyörű kötött ruhácskákat hozott az unokáknak, hiszen boltból vásárolni már nem igazán futotta a nyugdíjából. Talán ezért is tiltakozott sokáig, hogy meglátogassa a családot mondogatta, hogy majd máskor jön el, de Zsolt és Eszter ragaszkodtak hozzá: Egy ilyen napon anyának velünk kell lennie.
A fiúknak a Dániel és Gergely nevet adták, Margit nagyon megörült ezeknek, hiszen az ő férjének is Gergely volt a neve, az édesapját pedig Dánielnek hívták. Zsolt így a családi hagyományokat folytatta, s ez nagy boldogsággal töltötte el az anyukát.
Milyen szép ez a kisfiú, pont rád hasonlít, Eszterkém. A másik pedig tiszta Zsolt mondogatta Margit, majd elbizonytalanodva tette hozzá , vagy talán már magam sem tudom, ki kicsoda. Hiszen úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás! A nagymama vidáman forgolódott a kiságy mellett, nevetve zavartan.
Zsolt és Eszter csak mosolyogtak, hiszen Margit felhőtlen öröme és kissé aggódó gondoskodása melegséggel töltötte el őket.
Később, amikor a vendégek elmentek, Margit is készülődni kezdett hazafelé. Eszter a férjére pillantott, erre Zsolt felajánlotta anyjának:
Anyu, miért nem maradsz itt éjszakára? Késő van már, ki tudja, jár-e még a busz. Eszternek is segíthetsz a babákkal ma fürdetni kell és altatni őket.
Hát jó fiam, ha így szeretnétek, maradok bólintott Margit.
Segített menye asztalt leszedni, elmosogatott, minden a helyére került. Azután együtt mentek fürdetni a fiúkat, Margit szeme csak úgy csillogott a boldogságtól. Eszter az egyik fiút Margit kezébe adta, mire az összerezzent:
Jaj, olyan pici még, félek, hogy kicsúszik a kezemből!
Anyu, én is felnőttem melletted, soha ki nem ejtettél nevetett Eszter biztatóan.
Jaj, hát az már olyan régen volt, azt sem tudom, hogyan kell egy kisbabát tartani! szabadkozott Margit.
Végül mégis magához vette Dánielt, aki szinte azonnal elaludt a karjaiban, mintha megérezte volna a nagymama biztonságos ölelését. Eszter pedig ringatta Gergelyt.
Margit számára külön szobát készítettek, hogy kipihenhesse magát, ám neki nehezen jött álom a szemére. Figyelte, nem nyöszörögnek-e a kisfiúk. Annyit forgolódott éjszaka, hogy csak hajnalra sikerült elaludnia végre.
Reggel Eszter már reggelivel várta, a fiúk még szunyókáltak.
Zsolt hol van? kérdezte Margit értetlenül, mikor csak menyét találta a konyhában.
Üljön csak le, mama, Zsolt mindjárt jön! mondta kedvesen Eszter.
Néhány perc múlva Zsolt haza ért, és egy nagy dobozt hozott a kezében.
Anyu, ez neked van. Nyisd ki! mosolygott a fia.
Margit csak ámult, amikor a dobozban egy pár vadonatúj csizma lapult. Szinte szóhoz sem jutott a meglepetéstől.
Gyerekek, ez túl drága ajándék, nem fogadhatom el! mondta Margit, és alig bírta visszatartani a könnyeit.
Semmivel sem drágább, mint te vagy nekünk, anyu. Gyerünk, próbáld fel, és viseld egészséggel válaszolta Zsolt gyengéden.
Margit felvette az új csizmát, és el sem tudta képzelni, honnan tudhatta a család, mennyire szüksége volt rá. A régi lábbelije teljesen szétázott, javítani sem lehetett már, újat pedig egyáltalán nem tudott volna venni a 60 000 forintos nyugdíjából.
Ekkor az egyik fiú sírni kezdett, s a nagymama boldogan, az új csizmájában sietett is már hozzájuk.
Nagyon ügyes vagy, köszönöm, Eszter súgta Zsolt a feleségének. Ha nem vagy, magamtól rá sem jövök.
Hiszen egyértelmű volt: amikor anyukád tegnap belépett, és láttam a nedves lábnyomokat meg a lyukas cipőket, rögtön tudtam, mire van szüksége. Nekünk 60 ezer forint sok pénz, de még megkeressük. Anyukádnak, viszont, elérhetetlen. Hordja csak egészséggel és boldogsággal mondta Eszter, és szeretettel átölelte a férjét.
Margit lelkét egészen elöntötte a melegség, nem tudta, az új csizma miatt, vagy inkább attól, hogy a családjának ennyire fontos, és számít rájuk.
Az embernek néha nem a legnagyobb ajándékra van szüksége, hanem arra, hogy tudja: szeretik és számítanak rá. Ez teszi igazán értékessé az életet.
