Most éppen éjfél van, és Zoltán botorkál végig a pesti éjszakában, bizonytalan léptekkel, miután jócskán megivott pár deci pálinkát. Nem is érdekli, éppen merre jár: otthon van, a főváros utcái ismerősek, a lába magától is hazavezeti majd. Az agyát azonban mással köti le: félhangosan filozofálgat.
Miért, miért ilyen az én életem? Huszonhét éves vagyok, a barátaim gyerekei már első osztályba járnak. Engem meg minden lány otthagy egy hónapon belül jobb esetben. Bunkó lennék? Dehogy, vagyis de, kicsit igen. Ilyen a férfi! Zoltán elmosolyodik. Egyetlen dolog, ami tényleg összejött, az a vállalkozásom. Bár milliomos még nem vagyok, de kényelmesen eléldegélek belőle.
Hirtelen megáll, a fejéhez kap, a szeméből könnyek indulnak.
Mennyi pénzt hagytam annál a praxiónál, aztán csak ennyit mondott: Sajnálom, nem tudok segíteni. Itt egy budapesti szakértő címe, de szerintem ő sem fog. Na, majd holnap felülök a vonatra Pestre, és megkeresem.
Ahogy a Duna-parti hídhoz ér, lenéz a sötét, csendes folyóra.
Talán ugorjak bele? Mély a Duna, vége lenne mindennek aztán még egyszer rápillant a vízre. Á, nem, túl hideg van, és Szókratész is otthon éhesen vár. Inkább hazaindulok.
Ahogy a híd közepére ér, meglát egy nagyon fiatal nőt. Elöl hátizsák, benne egy pici baba. Az nő a korlátnak támaszkodik, a folyót bámulja, aztán váratlanul fellép a korlátra, széttárja a karját Zoltán gondolkodás nélkül odarohan, átkapja a derekát, magához szorítja, és mindketten a járdára esnek. A baba azonnal felsír.
Te teljesen hülye vagy?! ordítja Zoltán, miközben józanodni kezd.
Takarodj innen! Minek szólsz bele?! zokog a nő.
Valamiért úgy gondoltam, neked még korai lenne meghalni bök fejével a gyermek felé. Meg neki pláne. Gyerünk, tűnj haza a férjedhez vagy anyádhoz! Ki van még neked?
Se otthonom, se férjem, se anyám. Senkim sincs feleli halkan.
Na, nagy szívás, pont én kaptalak ki állítja talpra a babával együtt. Jössz velem.
Sehová nem megyek veled, lehet, hogy őrült vagy!
Beugrani a Dunába bármikor lehet! De egy őrülttel menni ijesztő? Zoltán megrántja a karját. Gyerünk!
***
Így baktatnak a kihalt éjszakában, miközben a baba folyton sír. Zoltán nem bírja:
Miért bömböl ez a kölyök folyamatosan?
Éhes mormogja a nő, ahogy szorosabban magához szorítja a gyermeket.
Adj neki tejet.
Se tej, se pénz nincs sóhajt.
Meg eszed se sok veti oda a férfi, miközben szétnéz. Ott egy nonstop bolt, menjünk, veszünk tejet!
***
A boltos és a biztonsági őr is gyanakvóan méregeti őket, de Zoltán egyből kosarat ragad, int a lánynak:
Na, menjünk. Odafordul a kasszáshoz: Hol van a tej?
Hátul, balra mutat a kasszírnő.
A hűtőhöz mennek.
Válaszd ki, melyik kell! utasítja Zoltán.
Ez az vesz elő egy literes zacskót a lány.
Vegyél többet is! Annyit, amennyi kell! várja, hogy bepakolja a kosárba. Mi kell még?
Pelenka.
Az meg mi? kérdezi Zoltán.
Az ott van a lány arcán végre halvány mosoly jelenik meg.
Akkor rakj be abból is!
Nedves törlőkendőt lehet?
Persze.
A pénztárnál Zoltán bankkártyával próbál fizetni.
Csak készpénzt fogadunk el szól a kasszás.
Zoltán előhúz egy félbehajtott ötvenezres köteget, odaad egyet.
Visszaadni nem tudok mondja a kasszás.
Akkor adj egy tábla csokit is vissza! Zoltán bosszúsan bök a polc felé.
***
Belépnek a lakásba. A nő körbenéz, csodálkozik. Zoltán ledobja cipőjét, a hűtőhöz megy, elővesz egy halat, ledobja a macska elé, aztán narancslevet iszik mohón. Mikor végzett, a vendéghez fordul:
Itt alhatsz ebben a szobában mutat körbe. Konyha, fürdő, vécé ott. Én megyek aludni.
Átballag másik szobába, de megáll, visszafordul.
Téged hogy hívnak?
Borbála.
Én Zoltán vagyok.
***
Talán tényleg nem őrült gondolja Borbála, miközben belép a konyhába, főzni vizet a teához. Istenem, kicsin múlt, hogy a Dunába ugrottam Ha nem jön, mi lett volna velem és Jónással? Megfagytunk volna. Holnap úgyis kirak, de legalább ma éjjel nem az utcán alszunk.
Forr a víz, Borbála megszokásból fut vissza a szobába, lefekteti a síró babát, előkotorja a cumisüveget a hátizsákból, fut vissza, tejet önt bele, forró vízzel keveri, megrázza. A baba szinte hörpinti az egészet, s végre csend lesz. Letörli, tiszta pelenkát ad rá, s a kisfiú már alszik is.
Borbála gyorsan megmosakszik, visszamegy a konyhába, és mikor a hűtőt kinyitja, akkor veszi észre, mennyire éhes. Rámarkol egy karikára vágott füstölt kolbászra, bekapja, majd egy szelet kenyeret, sajtot vág mellé. Mikor már nem korog a gyomra, kicsit lelkiismeret-furdalása van, aztán legyint, lefekszik a kisfia mellé, és mély álomba zuhan.
***
Reggel éjjel kétszer is kelt etetni. Jónás nyolc hónapos, állandóan enne. Hallotta, ahogy a házigazda is fel-felkel, most újra hallja, a férfi már fent van.
Ideje indulnom óvatosan kel fel, hogy ne zavarja fel Jonit. A jó dolgok ritkán tartanak soká.
A férfi serénykedik a tűzhely mellett, Borbála belép, gyorsan megmosakszik.
Ülj le! bök a székre Zoltán. Csinálok rántottát.
Ülj csak le inkább te! mondja Borbála, kicsit odébb tolva a férfit a főzőtől.
Friss kaprot tesz az ételbe, apróra vágja, megszórja a rántottát. Poharakat keres, alaposan elmosogatja, főz kávét is.
A férfi mindeközben telefonál, vezényel, néha veszekszik valakivel, mintha Borbála ott se lenne. Végül befejezi az evést, kávéval együtt feláll.
Borbála szinte megmerevedik: Na most! Most biztos elküld!
Borbála, figyelj ide! mondja Zoltán. Egy hétig nem leszek itthon. A legfontosabb: etesd Szókratészt, ő a macska. Ne merészelj bármilyen konzervre váltani! Csak friss hal, friss hús! A dolgozószobámba ne menj! A többi helyiségben azt csinálsz, amit akarsz!
Ekkor sírás szűrődik be. Borbála azonnal felpattan, a férfira néz.
Menj csak! bólint Zoltán.
Pár perc múlva visszajön Jónással. Az asztalon pár ötvenezer forintossal letett bankjegy.
Szerintem egy hétre elég lesz mutat a pénzre. Én mentem.
Már majdnem lép ki az ajtón, amikor a kisfiú felé nyúl, és valami olyasmit gőgicsél, hogy pa-pa. Talán csak Zoltán hallja így, de egészen megszorul a szíve. Hiszen ő sosem lesz apa.
Borbála, foghatom egy pillanatra? kérdi váratlanul.
Persze adja át a kisfiút, és rámosolyog. Sose fogtál még kisbabát?
Soha.
Na, így kell!
A gyermek boldogan ficánkol, és nevet, Zoltán pedig nem tudja levenni a szemét róla.
Nekem sosem lesz ilyenem komorul el, és visszaadja az anyának.
Majd elmegy.
***
Később érkezik haza. Az a budapesti specialist is azt mondta: nem lehet gyereke. Hangulata a mélyponton:
Mire jó ennyi pénz, a négy szobás lakás, a terepjáró? Egy férfi a családért dolgozik. Nálam mindig rendetlenség van, a kocsiban hét ülés de minek?
Mérgesen lép be a lakásba, ahol patyolattiszta minden. Borbála bocsánatkérő mosollyal fogadja.
A babakezek ismét elővillannak:
Pa-pa!
A táska lecsusszan a földre, a kezei pedig önkéntelenül is a gyermek felé nyúlnak.







