EGYETLEN SZERELEM
Amikor Bognár Feri feleségét temették, egyetlen könnycsepp sem gördült le az arcán.
Látod, mondtam én, hogy sosem szerette ő azt az Irént, suttogta a szomszédasszony, Tóth Zsófi, Sári fülébe.
Csendesebben! Már mindegy, nem? A gyerekek is félárvák maradtak ezzel az apával.
Majd meglátod, úgyis elveszi Katit feleségül mondta biztosan Sári.
Ugyan, miért pont Katit? Ugyan mit látna benne? Glória volt a szerelme, vagy már elfelejtetted, hogyan bújtak anno a fészerbe? Kati nem fog újra belekeveredni. Van családja, s már rég túl van Ferin.
Ezt te honnan tudod?
Tudom, mert Kati férje, Bence közismerten tisztességes ember. Minek neki Feri a két gyerekkel? Kati okos asszony. De Glória bajban van a férjével, Mikivel. Majd meglátod, köztük újrakezdődik.
Irén temetésén a gyerekek, Zsiga és Panni, szorosan fogták egymás kezét. Mind a ketten most töltötték be a nyolcadik életévüket. Irén annyira szerette Ferit, de sosem tudta igazán, hogy Feri is szereti-e őt ahogy a faluban sem hitték. Volt, ki azt beszélte, Irén azért ment hozzá, mert teherbe esett. Apró Klotildka, a koraszülött kicsi lányuk, hamar meghalt, és utána sokáig nem született gyermekük.
Feri mindig hallgatag, komor ember volt. Rá is ragadt a Magányos Farkas becenév. Kevés beszéd, még kevesebb gyengédség ezt Irén érezte a legjobban. Mégis, végül Isten meghallgatta Irén imáit, és egyszerre ajándékozta meg őket két ikergyerekkel.
Zsiga az anyjához lett hasonló: szeretetteljes, gondoskodó. Panni viszont az apjára ütött: zárkózott volt, nehezen lehetett szóra bírni, s a gondolatait is ügyesen elrejtette mindenki elől. Talán ezért is állt közelebb apjához. Gyakran ott sertepertélt apja körül a műhelyben, hallgatta csendben, ahogy Feri életre tanította.
Zsiga viszont anyjához ragaszkodott, söprögetett, vizet cipelt, ahogy tudott. Irén végtelenül szerette mindkét gyermekét, de Pannit nehezebben értette meg; Zsigához a szíve mélyéig kötődött.
Halála előtt Irén Zsigának súgta:
Fiam, én már nem leszek sokáig. Te leszel a fő erő a házban, vigyázz Panni húgodra. Te vagy a fiú, kötelességed védeni őt.
És apu? kérdezte Zsiga keservesen.
Apád? Ki tudja, hogy ő hogyan lesz képes vigyázni rátok az élet majd eldönti.
Akkor ne halj meg, anya! Mi lesz velünk nélküled? zokogott Zsiga.
Ha rajtam múlna, édes fiam, sosem mennék el. S ezzel reggelre el is ment. Feri ott ült mellette, a kezét fogta, némán, mozdulatlanul.
Az élet lassan visszatért a megszokott kerékvágásba. Panni magára vállalta a ház rendjét, próbált főzni, rendet tenni, de még kicsi volt hozzá. Feri nővére, Natália járt gyakran segíteni, ő tanítgatta be Pannit a házimunkákba.
Natália néni, most már apu újra megnősül?
Nem tudom, aranyom, az öcsém aztán nem beszél az érzéseiről.
Natáliának amúgy is megvolt a maga családja, szerető férje, Sándor, s két gyereke.
Panni egyszer rákérdezett:
Ha rosszra fordul, magához venne minket?
Ne butáskodj, édesem. Apátok szeret titeket, és soha nem engedne bántani titeket!
A faluban közben gőzerővel terjedtek a pletykák arról, hogy Feri rég elveszett szerelme, Glória ismét közel került hozzá.
Megbolondult az a Glória pletykálta Tóth Zsófi újra közeledik Ferihez, a saját családját meg elfelejtette!
Ostoba egy nő az csóválták fejüket a nők a falusi bolt előtt.
A tanácselnök, Verebélyi Mátyás elzavarta őket:
Asszonyok, vége a kibeszélésnek! Maguk semmit se tudnak a másikról igazán!
Bár igazuk volt abban, hogy valaha Feri és Glória között nagy szerelem volt, de aztán Feri átkerült hosszú hónapokra egy másik faluba, segíteni a vetésekkel. Az alatt az idő alatt Glória Mikihez húzott.
Mikor Feri hazatért, megtudta a dolgot, Mikit helyben hagyta, Glóriával pedig sosem beszélt többet erről.
Glória végül hozzáment Mikihez, de Miki ivott, csavargott, s Glóriának fájt, hogy elveszített egy rendes férfit, mint Feri, akiben nincsen káros szenvedély, csak éppen szűkszavú.
Aztán a faluban észrevették, hogy Feri Irén felé kezd hajlani, s Irén a szerelemtől kivirult.
Lásd, mit tesz a szerelem egy emberrel! sóhajtottak a nénik.
Irén rég szerette Ferit, de sosem mondta; szerény, zárkózott teremtés volt, nem volt hozzá bátorsága. Végül mégis, ahogy az élet alakítja, találkoztak, s rövid ismeretség után házasságot kötöttek a faluházban.
Az esküvő csendes volt. Feri családjából csak Natália volt jelen, Irénnek pedig idős anyja, akiről mindig suttogtak a faluban. A faluban köztudott volt, hogy Irén anyja, Ilona, annak idején viszonya volt a falu akkori tanácselnökével, ám soha nem ment férjhez. Vidám, szépséges nő volt, de a helyiek nehezen fogadták be. Irén egészen más természetű volt.
A falubeliek sajnálták Irént, főleg, mikor Ferihez ment hozzá.
Úgyis szenvedni fog vele! Nem szereti az a Feri! jósolgatták.
Mégis, ahogy telt az idő, Feri hűséges férjnek bizonyult, a faluba nem is lehetett titkot tartani.
Tizenöt évig éltek békességben. Veszekedés alig volt köztük. A falu már kezdte megszokni ezt, amikor Irén egy télen súlyosan megbetegedett; kiderült, hogy menthetetlen.
Az egyik délután, munka után, Feri indult hazafelé.
Feri, bekukkanthatok hozzátok egy órácskára? Gyerekeknek sütöttem pogácsát! kiáltott utána Glória, egy tál pogácsával a kezében.
Nem kell, Glória, Natália tegnap is hozott.
De én szeretettel sütöttem.
Natália is így tette.
Feri, találkozzunk ma este a malomnál, mikor sötét van próbálkozott Glória.
Minek?
Nem emlékszel, mi volt köztünk?
Amit régen volt, az ott is maradt. A gyerekeimet szeretem. Irént szerettem… mondta halkan Feri.
Irént már nem lehet visszahozni.
A szerelem nem hal meg.
Te nem szeretted őt igazán, csak bosszúból nősültél meg akkor.
Menj haza, Glória szólt csendesen Feri, s sietve hazament gyerekeihez.
Glória ott maradt az üres utcán.
Eltelt néhány év. A gyerekek nagyobbak lettek. Natália néni továbbra is látogatta őket, már bizonyosan tudta, hogy testvére egyetlen szerelmet szeretett igazán.
Pannika, azt hallottam, hogy azzal a Gergővel találkozol vetette oda Natália a lányának az ajtóban.
Igen, és? kérdezte már felnőttesen Panni. De szép lány! gondolta magában Natália.
Semmi, csak gondoltam, kérdezem. Vigyázz magadra vele.
Miért?
Magad is tudod, miért. Már nem vagy gyerek felelte komolyan Natália.
Natália néni, én őt örökké szeretni fogom.
Ezt most így gondolod.
Tudom, hogy örökké.
Lehet, de vajon Gergő is így gondolja?
Ha Gergő elhagyna, én senki mást nem tudnék már szeretni.
Ebben tényleg hiszek, mondta Natália.
Este Zsiga és Panni otthon várták apjukat.
Csak nem késik apu? kérdezte Zsiga.
Ma péntek van!
És akkor?
Apu mindig szerdán, pénteken, és hétvégén megy ki anyához a temetőbe.
Miből tudod ezt?
Butus vagy, ha nem érzed, mit tesz értünk az apánk!
Lassan, csendben kisomfordáltak a temetőbe, Panni a hátsó ösvényen vezette a bátyját.
Nézd csak! mutatott az összegörnyedt apára.
Zsiga hallotta apjukat suttogni:
Látod, Irén, így állunk. Panni hamarosan férjhez megy. Összegyűjtöttem neki a hozományt, Natália sokat segített. Megvagyunk valahogy. Bocsáss meg, hogy életemben oly kevés szót mondtam neked. De a szívemből, ami kimondatlan maradt, minden hozzád szólt. Szavak helyett mindent odaadott a lelkem, mondta rekedten Feri, majd lassan megindult a temető kapuja felé.
Panni a Zsigára nézett, akinél megállt a könny a szemében.
Az életben a kimondatlan szeretet néma, de valódi; a szív szava sokszor többet jelent, mint amit hangosan mondani tudunk. Erre tanított meg Feri története mindenkit a faluban.
