A férjem szegény nagymamája ránk hagyta a házát – amikor kinyitottuk a szekrényeit, el sem akartuk hinni, amit ott találtunk.

A férjemnek volt egy nagymamája. Minden nyarat nála töltött, Pécsen, abban a régi családi házban, ahol a diófák hűvöst adtak a kertben. Nagymamának sosem volt terhére, hogy ott van; abban az időben saját vállalkozása volt, mindent maga intézett. Gyógynövényeket termesztett és árult a patikáknak; a férjem sosem tudta pontosan, hogyan szervezte meg mindezt, de az biztos, hogy azokban az években igen jól keresett, forintban számolva is.
Különleges egyéniségű asszony volt. Nagyon szerette a férjemet, sosem sajnálta tőle az ételt, de egy fillért sem adott neki apró örömökre, akár egy kuglira vagy egy hintára. Az egész család azt hitte, spórol valamire. Otthonában hatalmas, polcos szekrények álltak, minden rekeszt külön kulcs zárt le.
Gyermekként a férjemet ez számtalanszor foglalkoztatta, de nagymamája mindig azzal hárította: ott csak a munkájához szükséges dolgokat tartja. Aztán eljött a kilencvenes évek zűrzavaros ideje, minden megváltozott. A vállalkozások gombamód szaporodtak, jöttek a gyorsabbak, ügyesebbek, őt lehagyták. Akkor kezdett gyógyítóként dolgozni. Soha nem fogadott el pénzt, de jöttek hozzá a város leggazdagabb családjai.
Amikor még életben volt, néha meglátogattuk. Nagyon szegényesen élt szakadt szoknyában járt, egyszerű, szerény étkekből élt. Mi vittünk neki felvágottat, gyümölcsöt, de mindig visszautasította. Azt mondta, nem szabad őt elkényeztetni, ő ehhez az élethez szokott.
Halála után a férjemre hagyta a pécsi házat. Amikor bementünk rendbe hozni a hagyatékot, a kamrában elképesztő mennyiségű élelmiszert találtunk, mindent, amit képzelni lehet csak az volt a baj, hogy minden lejárt. Később megtudtuk: a hálás kliensei hordták ezeket, ő pedig sosem evett belőlük. De az igazi döbbenet akkor ért minket, amikor kinyitottuk a szekrényeit. Ritkaságok tömkelege hevert mindenhol, a kilencvenes évek értékes cikkei, olyan volt, mint egy mini múzeum. Hihetetlen mennyiségben gyűjtötte őket, mintha életre szóló vagyonát ezekben tartaná. Értetlenül állok előtte: miért rejtette a pénzét ilyen dolgokba, amik előbb-utóbb elveszítik az értéküket? Egyszerűen nem tudom felfogni ezt az asszonyt.