Lélekkel mérd, ésszel ellenőrizd
Jaj, lányok, nekem teljesen elgurult a gyógyszerem! Képzeljétek, tegnap beállított az anyósom egy lábas gulyással! Hát mit szólok én ehhez? Az én gulyásom nem felel meg neki. A fia hozzászokott az övéhez! csúsztatta el maga elől a kávéscsészét Zsófia, és maga elé húzta a poharat. Mondjátok meg, honnan kerülnek elő ezek az anyósok? Vajon ilyenek leszünk mi is? Ha igen, vigyetek az erdőbe, hogy hazatalálni se tudjak!
Nyugi, Zsófi! simította meg vigasztalóan barátnője, Liza, a kezét. Lehet, hogy változókor, vagy csak unatkozik. Végül is, a fiad az egyetlen gyereke. Mi mást tehetne, mint hogy a javunkra akar lenni? Ugyan, egy kis gulyás! Megköszönted, megkérted, hogy adjon még, és neked kevesebbet kell főzni. Hát hadd teperjen.
Persze, aztán végül teljesen ideköltözik hozzánk! Amit most művel, az is épp elég. Emlékszel arra a hálóingre, amit vettünk még karácsony előtt?
Az ajándék?
Az hát. Képzeld, kidobta!
Ezt nem mondod komolyan! Liza majdnem mellé öntötte a teát az asztalon, a terítő kapott egy halványsárga foltot.
Állítólag káros az egészségre! Még a bugyira is volt egy megjegyzése! nevetett fel feszülten Zsófia. Meg sem mondtam neki, mennyibe került, még a végén megenne engem.
Neked semmi se jó! Vigyáz az egészségedre, neked mégis bajod van. Liza nevetett jóízűen, aztán egyszerre komolyodott el. És mégis, miért túr az anyósod a fehérneműid között?
Ezt kérdezd meg tőle! Zsófi ledobott az asztalra egy szalvétát, s már törölgette is a kiömlött foltot. De mit csinálok én! Ez már nem jön ki soha!
Hagyd csak! Olga, aki eddig hallgatott, elvette tőle a szalvétát, és visszatolta elé a kávét. Nagyon feszült vagy mostanában. Ne csináld ezt magaddal, nem éri meg.
Próbálj meg lazítani! Amíg albérletben laktunk, minden olyan jó volt! Nem látogatott minket. Akár fél napig is mászkálhattam otthon és dolgozhattam. Neki hiába mondom, hogy az otthon végzett munka is munka! És a fizetésem majdnem annyi, mint a fiáé, de ezt sem akarja elfogadni. Amióta saját lakást vettünk, úgy érzem magam, mint egy amőba mikroszkóp alatt. Bármikor beállíthat, és azt csinál, amit akar. Mert hát ő segített az önerővel. Most örök kényszerűségben élhetek nála. sóhajtott fel Zsófia, kicsit elcsukló hangon.
Cserélj zárat.
Hiába. A férjem úgyis ad neki kulcsot. Mert ő az anyja! Még megsértődik, aztán kész, mehetek válni!
Ugyan már! Zsófi, hová lett a régi vagány csaj? Régen egy osztályban sem volt nálad szemtelenebb lány. Elhervadtál, hm?
A meg nem valósult remények kemencéjébe dobtam magam. húzott nagyot poharából Zsófi, aztán sóhajtott. Igazatok van, tényleg lépnem kell. Ezt nem lehet tovább húzni! Lassan már a gyerekem is félni fog tőlem. Tegnap este is kérdezte, miért kiabálok állandóan. Mit mondjak neki? Hogy a nagymama az oka? Nem lehet így…
Persze, hogy nem! Legközelebb nekem kell nevelni egy árvát, hogy rajtam kívül senki se csinálhasson neki gulyást! kacsintott Liza, a pincérnek integetve. Dobjunk be egy sütit, lányok, idegnyugtatás végett.
Na, mutassam, milyen tortát csináltam az utolsó esküvőre? Magam is meglepődtem!
A telefonja fölé hajoltak, s ahogy nézegették a képet, mind ámuldoztak:
Nahát!
Zsófi, ez… hogy áll meg így? Elképesztő, nagyon szép!
Cégtrükk! vigyorgott Zsófi. A fiam adta az ötletet. Építőkockával játszott, én pedig el lestem tőle. Hogy sikerült a szállítás… abba inkább bele se gondolok. Már hat megrendelésem van a következő két hónapra! Csak… fogalmam sincs, hogy oldom majd meg.
Hagyd a nagymamára a gyereket, legalább lesz mivel foglalkoznia!
Ó, kedves naiv Liza! nevetett Zsófi. Őt nem érdekli a gyerek. Amint leül mellé, mindene fájni kezd.
Akkor talán küldd el az apával vidékre a nagymamához!
Zsófi keze megállt a kávéscsésze felett.
Olga! Te zseni vagy! Így ő sem lesz az agyunkra, a gyerek meg legalább otthon eszi a gulyást, az anyja tányérjából, rendesen elmosogatva. Veszek pár cukorkát is, hadd tartsa sakkban a nagymamát!
A lányok nevettek, tudva, milyen ördögfiókává válik Zsófia kisfia egy kis édességtől. Minden gyerekbulin Zsófi szigorúan figyelte, mennyi cukrot kap a fia.
Olgi, veled mi újság? fordult Liza a barátnőjéhez. Egész este alig szóltál. Az anyósod nem zaklat?
Mikor lenne rá ideje? vágott közbe Zsófi, kanalával megkóstolva a túl édes habcsókot. A házasságunk még alig fél éve volt.
Akkor is, el kellene magyaráznod nekik, hogyan kell rendes habcsókot csinálni! nevette el magát Liza, de aztán észrevette, hogy Olga elkomorodott. Mi a baj?
Nem is tudom, lányok. Túlságosan csönd van nálunk. Hallgatom Zsófit, és néha érzem, talán fordítva is túl kevés ez.
Lehet neked egyszerűen szerencséd van mondta elgondolkodva Liza. Olyan anyóst fogtál ki, aki ritka, mint a fehér holló.
Olga visszaemlékezett az esküvő napjára és arra, mit mondott neki leendő anyósa, Mária asszony:
Olgikám, én nem vagyok mézeskalács, hogy mindenkinek tessék. Nem ismersz még igazán. Keményfejű, makacs asszony vagyok, nem lesz könnyű. De a család és a fiam boldogsága a legfontosabb. Ha ő téged választott, annak oka van. Most talán nem látok benned mást, csak hogy szép vagy és okos ha piros diplomát szereztél. Aztán majd meglátjuk. Belebeszélni nem fogok, segítek, ha kéred. A többit ráhagyom az időre.
Egy furcsa őszinteség volt ebben, gondolta Olga. Szinte sosem beszéltek így őszintén emberek egymással, főleg nem azzal, akit alig látott előtte párszor.
Olga Balázzsal egy baráti esküvőn ismerkedett meg. Míg a lányok tülekedtek a csokorért, ő egyedül ácsorgott, amikor megszólította egy alacsony, robusztus férfi:
Maga miért nem kapja el a csokrot? Nem szeretne férjhez menni?
Ugyan, nem.
Mind azt hinné az ember, a lányok erről álmodnak.
Akad ilyen is, de a legtöbben nem a házasság miatt akarnak férjhez menni…
Így beszélték végig az estét, Balázs hazakísérte, kezet csókolt, és telefonszámot kért.
Olga egész éjjel a kezét simogatta, ahol a csók érezte nyomát, s nevetett magában, mit mondott volna a nagymamája.
Végre! szólalt volna meg csendesen. Olga egyedül nőtt fel, miután apja meghalt, anyja pedig Budapestre ment munkát keresni. Az első két évben néha írt, pénzt is küldött, aztán eltűnt az életükből. Nagymamája, Etelka néni nevelte fel, és bár gyermekfejjel haragudott rá, nem múlt el nap, hogy ne számíthatott volna arra, hogy otthon meleg vacsora várja.
Amikor Olga tizenöt lett, a nagymama beteg lett. Az élete egy pillanat alatt változott meg barátok, bulik helyett kórházi látogatások, gyógyszerek és tanulás maradt. A nagyi három évet bírt még, aztán Olga már egyetemista volt, amikor elment.
Anyja csak a temetés után két hónappal jött haza, s elfintorodott, mikor meghallotta, hogy Etelka mindent Olgára hagyott, egy pesti lakást és egy apró telket vidéken.
Ez igazságtalan kicsim, osztozni kellene háborgott az anya.
Olga kifakadt zokogott, kiabált, mindent a fejéhez vágott, amit addig elfojtott magában. Az anyja végül csendben távozott; soha többé nem kereste.
Lenyugodva, Olga eldöntötte: amit nagymamának ígért, azt megtartja. Tanult, dolgozott, Liza apjánál, akinek nagy bútorboltja volt kapott állást: Liza, akármit szól az apád, nem fogok csalódást okozni.
Liza mindenben sikeres volt, kivéve a szerelemben. Eltűnt a férfi a föld színéről! Hol marad már? Három gyereket kellene szülnöm, de nincs kinek! panaszkodott nevetve.
A három lány Liza, Zsófi és Olga gyakorlatilag családdá lettek, együtt nőttek fel, együtt rakták le az életük alapjait. A gondok mindig így egyszerűbben viselhetők közösen.
Olga végül férjhez ment Balázshoz, két év után, Liza pedig elkapta az Olgától feldobott csokrot, és már a parketten is volt a következő táncpartnerrel. Ez a szerelem sem bizonyult tartósnak; Liza megint csak legyintett: Nem az én pályám!
Balázs régi barátja, Márk, gyakran járt hozzájuk. Olga jópofának, segítőkésznek és udvariasnak tartotta, de Liza mindig távolságtartó volt vele szemben.
Mi bajod vele, Liza? kérdezte Olga. Semmi rosszat nem ártott.
Légy vele óvatos, Olgi. Nem az, akinek látszik.
Az évek teltek, Olga várandós lett orvosai szerint csak lombikkeljárással lehetett volna gyerekük, ehhez képest egyszer csak megtörtént a csoda. Balázs örült, mégis, mikor anyjával autózott, az asszony furán beszélt:
Fiam, megbízol a feleségedben?
Természetesen! És többet ilyen kérdést ne halljak!
Mária bólintott, de Olga érezte, valami rideg lesz közéjük.
A kisfiuk, Bence, megszületett, Olga pedig belesüppedt a gondoskodásba. Anyósa mindig segített, ha kérte, de soha nem tolakodott.
Egy este, amikor a barátnők között kicsit elmerengt, megdöbbentő hívást kapott. Mária halkan, zaklatottan beszélt, s amikor Olga hazaért, kiderült: Balázs súlyos balesetben meghalt az úton.
Rezegve a fájdalomtól, Olga átvészelte az első hetek döbbenetét, Bence miatt tartotta magát. Mária sem ment hozzájuk lakni: Nem lehet, itt minden az ő illata, érzem, hogy hazajön mindjárt…
Gyerek és nagymama lassan összekovácsolódott. Olga érezte: jól van így.
Mikor az ünnepek közeledtek, Olga a hegyekbe vett volna utat, ahogy Balázs álmodott, de végül együtt, Máriával és Bencével, egy Tiszántúli panzióba mentek egy hétre.
A december zord és sötét volt, az egész család csak egyszer sétált a Tiszánál. Mária magába fordult, de ott kint, a parton, Olga egyszer csak megölelte az anyósát. Ő fejét Olga vállára hajtotta:
Jó, hogy maradtatok nekem…
Később, már a meleg szobában, Mária vallott: Márk jött hozzám, azt hazudta, a gyerek nem Balázstól van, és próbálta elhitetni velem, hogy téged el kellene utasítanom. Hallgattam rá? Nem, mert Balázs bízott benned.
A három napot, míg ott voltak, sokat beszélgettek, régi dolgokat hoztak elő.
Valamivel később, amikor Olga és Mária együtt készülődtek Liza esküvőjére, Olga megszólalt:
Mondhatlak végre anyának?
Mondj csak, Olga! felelt Mária elmosolyodva. Mert erre várok, mióta ismerlek.
A lányok nevetve, örömkönnyekkel ölelték át egymást. Mint akit újra családba fogadtak.
És így, ahányszor Bence is odaszaladt az anyjához és a nagymamához, Olga tudta, ettől több nem kell: ők hárman már tényleg egy család lettek. És a legfontosabb: a gyerek is tudja, akinek szeretettel főzik a magyar gulyást az család.
