Egy csodaszép gondolat szinte szavak sincsenek rá
Élt egyszer Budapesten egy asszony, aki nagyon rossz viszonyban élt a férjével. Egy nap szívrohama lett, és a halál mezsgyéjén találkozott egy angyallal. Az angyal azt mondta neki, hogy még nem léphet be a mennyországba, mert jó és rossz cselekedetei mérlegén még hiányzik néhány jó tett. Felajánlotta, hogy térjen vissza néhány napra a földre, hogy pótolhassa, ami elmaradt. Az asszony beleegyezett, és visszakerült az otthonába, férjéhez. A férje már régóta nem szólt hozzá évek óta haragban voltak.
Az asszony elgondolkodott:
Meg kellene békülnöm ezzel az emberrel. Már régóta a kanapén alszik, többé nem főztem neki. Most épp a munkahelyére vasalja az ingét Meglepem valamivel.
Amint a férje elment otthonról, mosni és vasalni kezdte az összes ruháját. Főzött egy finom ebédet, az asztalra friss virágot és gyertyákat tett, és hagyott egy cédulát a kanapén:
Azt gondolom, kényelmesebb lenne, ha abban az ágyban aludnál, amely valaha a miénk volt. Abban az ágyban, ahol szeretetből megszülettek a gyermekeink. Abban az ágyban, ahol sok éjszakán át öleltük egymást, elrejtve félelmünket, megélve a közelséget. Az a szeretet ma is ott van, és bennünket vár. Ha meg tudod bocsátani minden hibámat, találkozzunk ott.
Szerető feleséged
Ahogy leírta az utolsó mondatot: Ha meg tudod bocsátani minden hibámat, elgondolkodott:
Én bolondultam meg? Nekem kell bocsánatot kérnem? Ő volt az, aki dühösen jött haza, amikor elbocsátották a gépgyárból, és képtelen volt új munkát találni. Nekem kellett beosztanom a megtakarításokat, és még az ő haragját is elviselnem. Inni kezdett, órákat ült a fotelben, elhallgattatta a gyerekeket, akik csak játszani akartak. Kiabált velem, amikor szóvá tettem, hogy így nem lehet tovább élni. Mindent tönkretett és most én kérjek bocsánatot?
Dühében össze is tépte a levelet, de ekkor újra megszólalt az angyal hangja:
Ne feledd, csak néhány jó cselekedet kell, hogy elérd a mennyországot. Különben sosem léphetsz be oda.
Az asszony eltűnődött:
Megéri vajon?
Majd újra megírta a levelet, több melegséggel:
Akkoriban semmit sem értettem. Nem láttam a félelmedet, amikor annyi év stabilitás után elveszítetted a munkádat. Meg kellett ijedned. Emlékszem, hányszor beszéltél arról, mit csinálunk majd nyugdíjasként, és én segíthettem volna ezekben az álmokban, ahelyett, hogy belekényszerítettelek a taxis munkába, amit annyira nem szerettél.
Emlékszem az éjszakára, amikor összetéptem a szerelmes leveleidet és elégettem a festményeidet. Dühített, hogy bezárkózol a szobádba, festékekre költöd a pénzt, vagy nekem írsz verseket. Segíthettem volna eladni azokat a képeket valóban szépek voltak. Én is féltem. Én is csak akkor éreztem magam biztonságban, amikor dolgoztál a gyárban. Nem láttam a fájdalmadat.
Kérlek, bocsáss meg, szerelmem. Megígérem, mostantól minden más lesz. Szeretlek.
A feleséged
Amikor a férj hazaért, rögtön érezte, hogy valami megváltozott. Az étel illata, a gyertyák az asztalon, a kedvenc zenéje szólt és a kanapén ott várt a cetli.
Amikor az asszony kilépett a konyhából, kezében a tálcával, látta, ahogy a férfi sír, mint egy kisgyerek. Letette az ételt, átölelte. Szavak nélkül, együtt sírtak. A férj karjaiba vette, felvitte az ágyba. Úgy szerették egymást, mint az első napokon.
Később együtt vacsoráztak, nevettek és felidézték gyermekeik vidám emlékeit. Amikor az asszony a konyhában rendet rakott, kinézett az ablakon, és meglátta az angyalt a kertben. Könnyekkel a szemében kiszaladt hozzá:
Kérlek, angyalom, maradjak még egy kicsit! Szeretném visszaadni neki a festést, és helyrehozni, amit elrontottam. Megígérem, hamarosan boldog lesz. Csak utána megyek veled.
Az angyal mosolyogva válaszolt:
Nem kell, hogy magammal vigyelek. Már most a mennyországban élsz. Megdolgoztál érte. De sose felejtsd el azt a poklot, amiben eddig éltél és azt se, hogy a mennyország gyakran közelebb van, mint hinnéd.
Ekkor férje hangja szólt be a házból:
Szerelmem, gyere, hideg van, feküdjünk le. Holnap új nap kezdődik.
Az asszony elmosolyodott:
Igen hála Istennek, holnap új nap lesz.
Elmélkedésre:
Te, aki panaszkodsz arra, amid nincs elgondolkodtál már, mennyit adsz magadból másoknak?
Te, aki szenvedsz vajon belegondolsz, mennyi fájdalmat okozol másoknak?
Te, aki mások tudását bírálod megvizsgáltad-e a sajátodat?
Te, aki a hibákat vádolod észreveszed a sajátjaidat?
Te, aki őszinte barátnak tartod magad őszinte vagy önmagaddal?
Te, aki a hiányt fájlalod látod-e, mennyi mindened van már most?
Te, aki a világot kritizálod tettél már valamit, hogy jobbá váljon?
Te, aki a mennyországról álmodsz mit teszel, hogy csökkentsd a körülötted lévő poklot?
Te, aki szerénynek mondod magad valóban alázatos vagy?
Te, aki a rosszat elítéled árasztasz magadból jót?
Te, aki a közönyre panaszkodsz mutatsz te szeretetet?
Te, aki félsz a szegénységtől okosan bánsz azzal, amid van?
Téged szúrnak a tüskék ültetsz rózsát helyettük?
Te, aki félsz a sötéttől gyújtod-e a fényt?
Te, aki csak önmagadra figyelsz gondoskodsz másokról is?
Te, aki kicsinek érzed magad próbálsz fejlődni?
Te, aki félsz a magánytól adod-e másnak a társaságodat?
Te, aki rettegsz a betegségtől odafigyelsz az egészségedre?
Te, aki egyetértésre vágysz küzdesz a viszályok ellen?
Az igazi mennyországot ott találod, ahol szeretsz, megbocsátasz és újra tudsz kezdeni.
