Még harminc év házasság sem ok arra, hogy elviseld a megcsalást
Erzsébet forgatta a kezében a kis dobozkát a bársony kopott volt, az arany betűk már rég lekoptak. Odabent három apró kő csillogott. Szépek, be kell vallani.
Ötvenötezer forint volt mondta Gábor, miközben a híreket lapozgatta a tabletjén. Az “Aranykapuban” vettem, törzsvásárlói kedvezménnyel.
Köszönöm, kedvesem.
Valami összeszorult a mellkasában. Nem az összeg miatt harminc év után micsoda elvárásai lehetnének? Inkább a modorában. Olyan szürke, mintha csak a tej árát számolta volna el.
Harminc közös év. Gyöngylakodalom manapság ritka ez. Erzsébet korán kelt, elővette a szekrényből a csipkés ünnepi abroszt anyósa nászajándéka. Elkezdte sütni a madártej tortát azt, amiről Gábor egykor azt mondta: egy darab mennyország.
Most meg csak ült, a képernyőbe mélyedve, s a kérdéseire alig mormogott valamit.
Gáborkám, emlékszel, hogy a harmincadik évfordulón megígérted: elviszel Olaszországba?
Mmm fel sem nézett.
Gondoltam, legalább Balatonra utazhatnánk együtt. Régóta nem pihentünk közösen.
Erzsi, sürgős projekt van, most nem érek rá.
Projekt. Mindig van valami projekt. Különösen az utóbbi másfél évben, mióta Gábor hirtelen “fiatalodni kezdett”. Edzőterembe járt, méregdrága sportcipőt vett, megújította a ruhatárát. Frizurája is divatos lett oldalt felnyírva, frufru félrehúzva.
Középkorú válság mondogatta a barátnője, Luca , minden férfi átesik rajta. El fog múlni.
De nem múlt el. Csak erősödött.
Erzsébet felhúzta a gyűrűt tökéletesen passzolt. Ennyi év után legalább a méretet még tudta. A kövek ridegen csillogtak.
Szép ismételte, nézegetve az ajándékot.
Igen. Divatos foglalat, fiatalos stílus.
Este az ünnepi asztalnál szinte hangtalanul ültek egymással szemben. A torta most is gyöngéd és levegős lett. Gábor evett egy szeletet, automatikusan megdicsérte. Erzsébet csak nézte, és azon gondolkodott: mikor lett idegen számára a férje?
Ki az a lány? kérdezte hirtelen.
Milyen lány? Gábor felnézett a tányérjából.
Aki a fiatalos gyűrűt választotta.
Mi köze hozzá?
Gábor mondta Erzsébet nyugodtan , nem vagyok ostoba. Egy nő választotta ki ezt. Egy férfi sosem mondaná, hogy “fiatalos dizájn”.
Csend. Hosszú, kínos.
Erzsi, ne beszélj butaságokat.
Hajnalkának hívják?
Gábor elsápadt. Nem kérdezte honnan tudja. Pontosan oda talált.
Véletlenül láttam az összeírást, amikor múlt hónapban a biztosító telefonszámát kerested a mobilodon. Napfényem, hamarosan találkozunk emlékszel erre az üzenetre?
Hallgatott.
Huszonnyolc éves, nálatok dolgozik. Tegnap posztolt egy képet étteremből azaz ablak melletti asztalról, ahol ültetek. Felismertem a terítőt.
Hogy tudsz az étteremről?
Luca látta. Véletlenül. Mit gondolsz, a város kicsi.
Gábor nehezen sóhajtott fel:
Rendben. Igen, van Hajnalka. De nem úgy, ahogyan gondolod.
Akkor hogyan?
Ő megért engem. Vele könnyű, érdekes. Beszélünk könyvekről, filmekről.
És velem már nincs miről beszélni?
Erzsi, nézz magadra! Folyton csak a gyerekekről, egészségről, az árakról beszélsz. Hajnalkával viszont élőnek érzem magam.
Élőnek ismételte Erzsébet. Értem.
Nem akartam megbántani.
Gábor lehajtotta a fejét.
Tudja egyáltalán, hogy nős vagy?
Tudja.
És semmi? Rendben van neki, hogy egy nős férfi mellett van?
Erzsi, ő modern lány. Nem ringatja magát álmokban.
Modern mosolygott keserűen Erzsébet. Akkor nekem pedig a harminc közös év csak illúzió?
Felállt az asztaltól, el kezdte elpakolni az edényeket. A keze remegett, de nem mutatta.
Erzsi, beszéljünk normálisan.
Nincs miről beszélni. Te már választottál.
Senkit nem választottam!
Mindennap választasz. Amikor későn jössz haza. Amikor a munkaútra hazudsz. Amikor ajándékot veszel neki a mi pénzünkből.
A mi pénzünkből!
Az enyémből is. Én is dolgozom, elfelejtetted?
Erzsébet elmosogatta, gondosan a szárítóra tette az edényeket. A csipkés abroszt visszacsúsztatta a szekrénybe. Minden a megszokott rendben, de a keze továbbra is remegett.
Erzsi, mit akarsz? kérdezte Gábor, az ajtóban állva.
Ma egyedül akarok lenni. Gondolkodni.
És holnap?
Nem tudom.
Két napig hallgatott. Gábor próbált beszélni hozzá, de csak szűkszavú, udvarias válaszokat kapott. Harmadik nap már nem bírta:
Meddig lesz még így?
Mi bajod vele? kérdezte Erzsébet, miközben az ingét vasalta. Hiszen mindent csinálok. Főzök, takarítok, mosok. Ahogy szoktam.
De nem beszélgetsz!
Minek? Beszélgetéshez ott van Hajnalka.
Erzsi!
Mi van, Erzsi? Magad mondtad velem unalmas, nincs miről szólni. Minek erőltetni?
Este elment otthonról. Azt mondta, a barátokhoz megy. Erzsébet tudta hozzá.
Leült a géphez, megkereste Hajnalka profilját a közösségi oldalon. Csinos, fiatal. Fotók drága üdülőhelyeken, divatos ruhákban, pezsgős pohárral.
Egy tegnapi poszt: Az élet gyönyörű, amikor van aki értékel. Hashtag: szerelem, boldogság, érettférfi.
Érett férfi. Erzsébet elmosolyodott. Egy címke, mint a boltban.
A hozzászólásokban barátnők írnak: Hajnalkám, mikor lesz esküvő?, Szerencsés vagy a férfival!, Mit szól a feleség?
Erre Hajnalka azt válaszolta: Ők már rég csak formális házaspár. Mint két lakótárs.
Harminc év mint két lakótárs.
Másnap Erzsébet időpontot kért egy ügyvédhez. Egy szemüveges, fiatal férfi figyelmesen hallgatta végig.
Értem. Amit együtt szereztek, fele-fele arányban oszlik. Lakás, nyaraló, autó. Ha bizonyítani tudjuk a hűtlenséget nagyobb rész is járhat.
Nem kérek többet, csak ami igazságos válaszolta Erzsébet.
Otthon listát írt:
Lakás eladni, felezni.
Nyaraló Gábornak. Többé nem megyek oda.
Autó nekem. Ő vegyen magának.
Bankszámlák szétosztani.
Gábor késő este jött haza, meglátta a listát az asztalon.
Mi ez?
Válás.
Megőrültél?
Nem, most végre észhez tértem.
Erzsi, mondtam már! Ez csak kaland. Elmúlik!
És ha nem múlik el? Várjak még harminc évet, míg kiéled magad?
Gábor a kanapéra ült, arcát a kezébe temette:
Nem akartalak megbántani.
De megtetted.
Mi legyen most?
Választás mondta Erzsébet. Vagy család, vagy Hajnalka. Nincs harmadik.
Három hónapig tényleg mint lakótársak éltek. Gábor beköltözött a vendégszobába. Csak muszájból beszéltek. Erzsébet angoltanfolyamra ment, úszni kezdett, könyveket olvasott, amikre eddig nem jutott idő.
Hajnalka néha hívta, sírt a telefonban. Gábor kiment az erkélyre, halkan magyarázott neki.
Egy este Gábor szokatlanul korán jött haza. Szemben ült Erzsébettel:
Szakítottam vele.
Miért kell ezt tudnom?
Erzsi, rájöttem, hogy hülye voltam. Óriási hibát követtem el.
Egyetértek.
Próbáljuk meg újra? Megváltoztam.
Erzsébet félretette a könyvet:
Gábor, nem azért szakítottál vele, mert rájöttél, hogy fontos vagyok. Hanem mert meguntad őt. Egy új Hajnalka úgyis jön egy-két év múlva.
Nem fog!
Dehogynem. Nem engem veszítettél el, hanem a fiatalságodat. Ezzel pedig én már nem tudok mit kezdeni.
Erzsi
Az iratok készen vannak. Írd alá.
Aláírta. Veszekedés nem volt, vagyonmegosztás sem. Erzsébet csak azt vitte el, amit eredetileg is tervezett.
Fél év múlva megismerkedett Zsolttal vele egykorú, özvegy, angoltanár. Az órákon ismerkedtek össze. Zsolt meghívta színházba.
Tudja, Erzsébet mondta egy kávé mellett a darab után , szeretem a beszélgetéseinket. Ön igazán érdekes társaság.
Tényleg? Az exem szerint én unalmas vagyok.
Akkor csak nem tudott figyelni.
Zsolt tudott. Értékelte a gondolatait, nevetett a tréfáin, és őszintén beszélt magáról mindenféle fiatalos erőltetés nélkül.
Mi tetszik a nőkben? kérdezte egyszer Erzsébet.
Az ész, a kedvesség, az őszinteség. És Önnek a férfiakban?
Az őszinteség. És hogy ne féljen a korától.
Nevettek.
Gábor néha még telefonált. Ünnepeken köszöntötte, érdeklődött az egészsége felől. Mint régi jó ismerősök.
Boldog vagy? kérdezte egyszer.
Igen felelte Erzsébet gondolkodás nélkül. És te?
Nem tudom. Valószínűleg nem.
Hát, mindenki maga választ.
Az ötvenötezer forintos gyűrű ma is ott van a dobozban. Nem hordja csak emlék maradt. Emlékeztető, mennyire könnyű semmibe venni harminc év közös életet.
Zsolt születésnapjára egy régi brosst ajándékozott neki a bolhapiacon találta, nem volt drága, de szeretettel választotta.
A szépség nem az árban van mondta. Hanem abban, ahogy adják.
Erzsébet ekkor értette meg ötven fölött nem ér véget az élet. Hanem épp újra kezdődik.
És te mit gondolsz? Lehet felnőtt korban új lapot nyitni? Írd meg kommentben…
