Amikor Réka odaért az óvodába, hogy hazavigye kisfiát, az rögtön a nyakába ugrott, és álomszerű sietséggel súgta a fülébe:
Anya, anya, vegyük magunkhoz Márk nagymamáját!
Micsoda? Melyik nagymamát? Miről beszélsz? kérdezett vissza értetlenül Réka. Öltözz már, apukád vár az autóban.
Nézd, ott azt a nénit! Ákos a kijárat felé mutatott, ahol egy idős asszony lassan kísért valami kisfiút. Márk nagymamáját! Ő az!
Ne beszélj butaságokat, ő nem a mi nagymamánk.
Hát aztán? kezdett panaszkodni Ákos. Kérd meg, legyen az én mamikám is. Lééégyszi
Neked van saját nagymamád, ráadásul kettő is. Minek még egy? Na, ne álmodozz ekkora butaságokról. Húzd fel a nadrágodat.
De, anya Ákos arca átment álmatag szomorúságba, miközben a meleg nadrágját húzta fel. Az én mamák nem is igaziak. Márknak igazi van, rendes!
Miért mondod azt, hogy a mi nagymamáink nem igaziak? halvány, bizonytalan nevetés bujkált Réka arcán. Hát minket szültek, apával, ők a legvalódibbak! Nem is ismerjük azt a másikat!
De az nem számít mondta a fiú valahová távolba nézve. Csak megszültek, de nagymamák még nem lettek.
Ezt hogy érted? Hiszen te vagy a mi kisfiunk, a mi anyukáink ezért automatikusan a te mamáid is!
De én nem akarok automatikusat! Én igazit akarok! makacskodott tovább Ákos.
Na de milyen az igazi nagymama szerinted?
Mint Márk nagymamája.
És mitől olyan más ő?
Mert neki lehet hangosan mondani, hogy mamika! próbálta elmagyarázni Ákos. Az én egyik mamám szerint csak Jucinak hívhatom, a másik meg ha az utcán kiabálom, hogy nagyi!, rám szól: ne szégyeníts a szomszédok előtt!
Ezt mondja neked?
Igen. Azt is mondta, hogy te csak rá hárítod a gyerekfelügyeletet. De Márk nagymamája azt mondja, hogy Márk a legszuperebb dolog az életében. Én is szeretnék valakinek a legszuperebb lenni.
Nem hiszem el, hogy az én anyukám ilyet mondott Réka összezsugorodott gondolatban, és most már nem úgy tolta a nadrágot a fiára. Na, húzd fel gyorsan, különben apu aggódni kezd. És Juci nagyi, ő is szól rád, ha nagyinak hívod?
Nem. Csak nem szól vissza. De ha Jucinak mondom, megdicsér És, anya, miért nem tudnak a mamák rendes ételeket főzni?
Hogy érted ezt? Réka furán nézett a kisfiára. Talán éhesen tartanak, amikor ott vagy?
Igen felelt Ákos hirtelen. Nem kapok rendes kaját.
Már hogy ne kapnál! Hiszen úgy etetnek, ahogy én gyerekként sose kaptam! Mindig a legjobbat sütnek-főznek neked!
Igen, de Ákos fintorgott. Felvágott, töltött káposzta, saláta Ez nem igazi étel.
És mi lenne az igazi?
Palacsinta.
Palacsinta? ismételte meg az anyja.
Vagy túrós lepény. Ma hallottam, hogy Márk nagymamája mondta neki: Otthon forró lepény vár rád, tejföllel és házi lekvárral! Azt is mondta: Emlékszel, nyáron együtt főztük a cseresznyelekvárt? Márk örömmel bólogatott. Én a mamáimmal sosem főzök lekvárt.
Drága Ákosom mondta Réka szánakozva. Szeretnél ma este teát inni házi lekvárral? Megállunk a boltban, veszünk egy üveggel.
Az bolti nem finom
Honnan tudod?
A mamáktól kértem már, ők is vettek…
És palacsintát sütöttek neked?
Própróbáltam kérni Ákos lemondóan húzta fel a dzsekijét. Mondták, hogy macerás. Inkább elvittek a cukrászdába, de ott hideg a palacsinta, meg túl édes a lekvár. De Márk nagymamája szerint a legfinomabb a forró palacsinta a serpenyőből.
Az ám ábrándosan suttogta Réka, megfogta kisfia kezét, és elindultak az óvodából. Az tényleg így van. Én is úgy ettem a régi mamánál, régen
Mire elmentek az autóig, ahol várta őket az apuka, Réka már tárcsázta barátnője számát.
Szilvi, otthon vagy most? kérdezte bűnbánó hangon.
Igen szólt bele Szilvi.
Kérhetek valamit? Ne nevess ki!
Mondd már!
Dicsekedtél, hogy olyan isteni túrós lepényt csinálsz, hogy a fiad mind meg tudja enni. Mondd, hogy csinálod, adj receptet!
Gyere hozzám inkább, megtanítom!
Most?
Most, rögtön!
Dehogyis, most hoztam el Ákost, apja vár bennünket lent.
Akkor jöjjetek mind! Legalább a fiúk is megismerkednek. Gyertek, várlak!
Másnap Réka szabadságot kért a kicsi munkahelyi álomban, és elment anyukájához, hogy megtanuljanak palacsintát sütni. Anyukája először megsértődött, morgott valamit arról, hogy manapság mennyire más idősnek lenni, de Réka rámordult:
Anya, ha csak teher vagyunk neked, Ákost soha többé nem hozom el hozzád. Tudod te egyáltalán, mi a különbség igazi nagymama és nem-igazi között? És miért nem főzöl legalább nyáron valami lekvárt, amikor már van unokád?
Az anyja ingerülten válaszolt volna, de amikor meglátta lánya eltökélt tekintetét, inkább csendben maradt. Elszálltak a szavak, s Réka valahonnan a régi, álomszerű múltból mintha megérezte volna a forró tészta és lekvár illatát, mint egy furcsa álomfragmentumot egy várostalan, szürke Magyarországról, ahol mindenki egy kicsit nagymamára vágyik.
Amikor Vera eljött a bölcsödébe a fiáért, a kisfiú a nyakába vetette magát, és szenvedélyesen a fülébe súgta:
