A rokonaim már arra várnak, hogy elhagyjam ezt a világot – abban reménykednek, hogy megkapják a lakásomat, de én időben gondoskodtam a dolgokról.

Képzeld, már hatvan éves vagyok, és egyedül élek Budapesten. Nincsenek gyerekeim, férjem sincs, bár voltam egyszer házas. Emlékszem, huszonöt évesen igazi szerelemből mentem férjhez.

A házasságomat végül a volt férjem hűtlensége tette tönkre. Képes volt a szeretőjét behozni a lakásunkba! Nem bírtam ezt elviselni, összepakoltam a cuccaimat, és hazaköltöztem a szüleimhez. Két hónappal a válás után kiderült, hogy terhes lettem.

Őszintén szólva, nem akartam szólni az exférjemnek. Nem kerestem, és eldöntöttem, hogy egyedül nevelem fel a gyerekemet. Mikor megszületett a fiam, az orvosok szörnyű hírt közöltek. A gyermek sajnos nagyon gyenge, és ami még rosszabb, egy gyógyíthatatlan betegségben szenved. Ha szerencséje lesz, talán megéri a tizenegy-tizenkét éves kort.

Nem tudtam, merre forduljak, mit csináljak. Mindennap szoptattam és gondoskodtam róla, de egész idő alatt csak egy gondolat járt a fejemben: hamarosan elveszítem őt.

Végül a fiam tizenöt éves koráig élt. Egy héttel később apukám is meghalt. Két fontos embert veszítettem el egyszerre.

Apukám rám hagyta az ő lakását, ami nemcsak nagy, hanem a belvárosban van. Ezek után sokáig egyedül éltem, nem voltak férfiak az életemben, féltam, hogy újra megtörténik velem a tragédia. Mikor negyvenöt lettem, vettem egy laptopot, hogy fel tudjam venni a kapcsolatot a távoli rokonokkal, és olvassak híreket.

A rokonaim hamar rájöttek, hogy egyedül vagyok, és elkezdtek felváltva látogatni, hoztak ajándékokat, kis díszeket. Állandóan firtatták, vajon írtam-e végrendeletet, és amikor megtudták, hogy nem, panaszkodni kezdtek a pénzügyi helyzetükre. Néhányan még egymást is fényezték előttem, hogy ők jobban megérdemelnék a lakást. Pedig pontosan tudom, kinek akarom hagyni a lakásomat egy barátnőm kislánya, Lilla, mindig önzetlenül segít nekem.

A családom igazából csak az ingatlant akarja. Végül abbahagytam a kapcsolatot velük, de ettől még nem hagytak békén.

Nemrég a nagybátyám felhívott, és félreérthetetlenül kérdezte, hogy még életben vagyok-e, és kinek szánom a lakást. Olyan megbántva éreztem magam, hogy azóta minden rokont letiltottam, ne írhassanak és ne hívhassanak.

Rate article
News 24 Justall
A rokonaim már arra várnak, hogy elhagyjam ezt a világot – abban reménykednek, hogy megkapják a lakásomat, de én időben gondoskodtam a dolgokról.