38 éves koráig, anyám és apám nem tudtak gyermeket vállalni. Az orvosok tehetetlenül tártak szét a kezüket, senki sem tudta, mi okozza ezt. Egy idő után anyám feladta, belenyugodott, hogy talán nem lesz soha gyermeke. Apám nem különösebben aggódott emiatt, mindig csak azt mondogatta: Ne aggódj, nincs semmi baj. Úgy tűnt, neki nem volt szüksége gyerekekre.
Anyám teljesen reménytelen volt, de mégis imádkozott Istenhez, hogy legyen legalább egy gyermeke. És akár Isten akaratából, akár a véletlen műve volt, megszülettem én.
Anyám öröme határtalan volt. Apám viszont ekkorra már türelmetlen lett vele, és teljesen kiborult, ha éjjel sírtam. Egy évvel később megszülettek ikertestvéreim, két fiú. Anyám hangosan dicsérte az eget, valóban a legboldogabb emberré vált: anya lett. Mi történt apámmal? Ahogy már sejtitek, a gyerekek nem jelentettek számára semmit. Döntött, hogy csalást követ el.
Anyám beleegyezését kérte, hogy eladja a lakást, mondván, nagyobb lakásra van szükségünk. Azt mondta, eladja a régit, vesz egy új, nagyobbat, és a hiányzó részt hitelből pótolja. Anyám hitte neki. Amint apám megkapta a pénzt, elmenekült. Mai napig nem tudjuk, hová tűnt.
Így maradt anyám három gyerekkel az utcán. Hová mehetett volna? Visszaköltözött a szüleihez. Így laktunk hatan egy kétszobás lakásban: mi négyen, nagyanyám és nagyapám. Addigra anyám minden bizalmát elvesztette a férfiakban és a párkapcsolatokban. Rengeteget dolgozott, hogy etetni és öltöztetni tudja a három gyereket ez nem volt egyszerű feladat.
Így teltek a mindennapjaink. Pár év múlva nagymamám meghalt, majd nem sokkal később nagypapám is. Nyilván emiatt több hely lett otthon. Egy nyári délután, anyám elvitt minket a Városligetbe. A játszótéren egy hasonló korú férfi megszólította őt. Próbált ismerkedni, de anyám elutasította. Később többször mentünk arra, és végül anyám engedett, telefonszámot adott, majd találkozni kezdtek.
Két hónappal később már egy tágas, háromszobás lakásban laktunk, amit Ádám leendő nevelőapánk szerzett. Ettől kezdve gyerekkorunk valóban boldoggá vált, ez még szerényen fogalmazva is kevés. Ádám lett az apánk, együtt örültünk sikereinknek és együtt sírtunk a kudarcokon. Felnőttként is apának szólítjuk őt.
Azt tanultam meg, hogy egy gyermekes nő nem mindig teher, van mindig remény a boldogságra. Az igazi férfi nem fut el, hanem összetartja a családot és boldogságot ad. Ez a történet megtanította nekem, hogy van újrakezdés és van igazi család, csak hinni kell benne.
