2023. december 31.
A mai nap igazán emlékezetesre sikeredett, és nem éppen úgy, ahogy azt elképzeltem. Reggel még azt hittem, minden marad a megszokott szomorú mederben, de az élet mindig tartogat meglepetéseket.
Az egész azzal kezdődött, hogy legjobb barátnőm, Emese, a férjével együtt elutazott a Mátrába pihenni, már öt nappal az ünnep előtt. Rám bízta, hogy öntözzem meg a szobanövényeit, és kétszer egy héten etessem meg a teknősét, Samut. Egy házban lakunk, csak másik lépcsőházban, így azt gondoltam, ez igazán nem nagy teher.
Azonban egy héttel Szilveszter előtt kaptam egy hírt, ami darabokra szedte a lelkemet. Márton, akivel két éve éltem együtt, akit csak Mártikámnak hívtam, vacsora közben váratlanul közölte: beleszeretett valaki másba. Az a bizonyos más már négy hónapos terhes volt. Márti, mint ahogy ez egy magyar férfitól is elvárható, rendes emberként kötelességének érezte, hogy elvegye feleségül. A döntést hárman is támogatták: az új barátnője, annak anyja és a nagymama. Márti pedig nem ellenkezett, zokszó nélkül belement.
Csak tátogtam, amikor ő undorító nyugalommal azt mondta nekem:
Na, ne vedd a szívedre, nem nagy veszteség vagyok én már számodra. Te is tudod, hogy a mi kapcsolatunk már csak héj volt, a szerelem már rég kihunyt belőle.
Azzal még viccesen hozzátette:
Hálásnak kellene lenned, hogy megszabadítalak magamtól.
Majd, mintha csak annyi volna az egész, kérte, segítenék pakolni De azt már nem tudtam megtenni.
Otthon aztán négy napig ki sem mozdultam, csak sírtam. Enni sem ettem, csak kávéval tartottam magam életben. Aztán egyszer csak betoppant másik barátnőm, Réka, aki meg is jegyezte: ebből elég, össze kell szednem magam. Eredetileg Mártonnal és Rékával egy társasággal terveztük együtt ünnepelni a szilvesztert, asztalt is foglaltunk egy pesti étterembe na, most persze Mártit a felesége kíséri majd. Az volt biztos, hogy szüleimmel végképp nem akartam ünnepelni, mert ők bizonyára azonnal sajnálkozni kezdenének felettem anyámnak amúgy sem volt soha a szíve csücske Márton
Eljött december 31. Mindig hittem abban, hogy ahogyan az óévet búcsúztatom, olyan lesz a következő év. Hiába mondja az embernek az esze, hogy csodák nincsenek, valahol legbelül mégiscsak reménykedünk, hogy talán, csak most, mégis történik valami rendkívüli
Aznap estig semmi nem történt. Eszembe jutott, hogy Mártonnak vettem egy szép, kukoricaszínű, vastag gyapjúpulóvert ajándékba, de már sosem adom oda. Drága volt, de végül is megtartottam, felpróbáltam persze nagy volt rám, főleg a vállaiban.
Kifestettem magam, megfogadtam, nem sírok többet, és elindultam az utcára. Gondoltam, jobb végigsétálni a pesti utcákon, még ha szakadó eső is volt, minthogy otthon ülve marcangoljam magam. Maradt még másfél óra éjfélig, úgysem lett volna türelmem tovább, azt reméltem, gyorsan telik majd az idő.
Ahogy a kis éjjel-nappaliban vásároltam, a kabátom zsebében megtaláltam Emese cetlijét, amelyre felírta, mit kell elintéznem nála. A második pont volt: Samu kaját kétszer adni hetente!
Ekkor majdnem kihullott a kezemből a parizercsomag. Teljesen megfeledkeztem a teknősről! Féltem, ha Samuval bármi történik, Emese széttép
Azonnal rohantam hát az Emese lakásába, kezemben a kulccsal, amit rám bízott. Amikor benyitottam a folyosóra, dobtam egy hátast! Mindenütt világított a villany, az ablakban színes fényekben tündökölt a karácsonyfa, a tévé bömbölt, a fürdőből is furcsa zajok hallatszottak. Óvatosan benyitottam. Ott állt egy ismeretlen férfi, éppen borotválkozott, és közben dudorászott.
Először megijedtem, azt hittem, betörővel van dolgom, de aztán elgondolkodtam, ki az a betörő, aki ráér borotválkozni?
Maga meg kicsoda? kérdeztem dühösen.
Gyorsan leöblítette az arcát, felém fordult, azt mondta:
Ne haragudjon, nem kell félni! Én Emese unokatestvére vagyok, Róbert. Szegeden élek, de most Pestre jöttem egy céges megbeszélésre. Úgy volt, már megyek haza, de közbejött valami. Szerencsére Emese rám bízta a kulcsot, vele is egyeztettem. Addig lakhatok itt.
És Samu, a teknős? Nem látta? kérdeztem zavartan.
Dehogyisnem, meg is etettem, kúszik valamerre a kanapé mögött válaszolta, miközben ingét kezdte gombolni.
Rövid bemutatkozás után csak annyit mondott, ünnepeljük együtt a szilvesztert, hiszen csak tíz perc maradt éjfélig. Én viszont hirtelen kizökkentem, és szó nélkül elrohantam a lakásból. Hallottam, hogy utánam szalad:
Várjon, nem akartam megijeszteni! Mi történt?
Hazarohantam, felkaptam a pulóveres csomagot, és visszatértem Emese lakásába az ajtó persze úgy maradt. Pontban éjfélkor léptem be. Róbert már töltött két pohár pezsgőt, én pedig átadtam neki az ajándékot.
Boldog új évet! mondtam neki zavartan.
Róbert kinyitotta a csomagot, és a kukoricaszínű, pihe-puha gyapjúpulóver került elő. Felpróbálta, mintha ráöntötték volna, még a válla is jó volt!
Sok szilveszteri meglepetést kaptam már, de ez mindent visz mondta nevetve Róbert.
Nekem is eszembe jutott, hogy idén két meglepetés ért: egyszer elvesztettem Mártont, másodszor megismertem Róbertet csak magamban mosolyogtam.
Egy évvel később már együtt ünnepeltük a szilvesztert Róberttel és kislányunkkal az új otthonunkban…
Ma megtanultam, hogy ha úgy érezzük, minden elveszett, az élet még tartogat számunkra csodákat. Új év, új remények és nekem most már új családom is van. Boldog Újévet!
