KÉT NŐVÉR…
Volt egyszer két nővér. Az idősebb, Zsuzsanna gyönyörű, sikeres, gazdag. Az öccse, Piroska keserű alkoholista. Szépségről már régen nem lehetett beszélni abban az időben, amelyről a történet szól: a harminckét éves Piroska inkább egy öreg, megtört asszonyhoz hasonlított.
Sovány teste, szederjesen feldagadt arca eltorzult, a szemei alig látszódtak ki a duzzadt szemhéjak mögül, fénytelen haját már régen nem érte sem szappan, sem fésű, csak piszkos vattacsomóként meredezett szanaszét. Zsuzsannát senki nem vádolhatta, mindent megtett, hogy kimentse húgát az alkoholizmus mocsarából: drága klinikára vitte, javasasszonyokhoz is eljártak mindhiába. Vett neki egy apró, barátságos lakást is, de persze saját nevére írta, nehogy Piroska eladja egy üvegért.
Fél év múlva azonban a lakásból csak egy koszos matrac maradt, azon feküdt halódva a húga, amikor Zsuzsanna eljött elbúcsúzni végleges külföldi költözés előtt állt. Piroskának már beszélni sem volt ereje, csak annyira tellett, hogy résnyire nyitja duzzadt pilláit, és a koszos, rég elfeledett ablak szélén át egy homályos alakot lásson.
Mellette üres üvegek hevertek, amelyeket bőkezűen szállítottak neki a környékbeli ivócimborák. Zsuzsanna képtelen volt otthagyni testvérét, a lelkiismerete nem hagyta volna nyugodni. Úgy döntött, ha már segíteni nem tud, legalább a lelkiismeretének tartozik annyival, hogy Piroskát elviszi a nagynénjéhez vidékre.
Az Olga nénivel alig tartották a kapcsolatot. Annyit tudtak, hogy anyjuk nővére, aki még régen hordott nekik vidéki finomságokat: házi lekvárt, illatos piros almákat, aszalt gombát.
Zsuzsanna csak a falu nevét tudta: Nyírmező. Úgy gondolta, ha a temetésre nem hívták őket, talán még él. Megkért egy régi ismerőst, azzal betakarták Piroskát egy pokrócba, hátsó ülésre fektették, és elindultak Nyírmező felé. Könnyű volt megtalálni az Olga néni házát is: mindössze négy lakóház, egész falu ennyi volt. Piroskát feltették a nagynéni ágyára, Zsuzsanna letett az asztalra egy vastag köteg forintot:
Meghal, nekem mennem kell, Olga néni! A temetésre hátha egyszer még visszajövök, hogy legalább a sírját megtalálhassam. Ez elég lesz sírkerítésre, fejfára is mondta halkan, a húga lakásának kulcsát is átnyújtotta. Kinek másnak? A teát visszautasítva sietve távozott
Olga néni, hatvannyolc éves, de még mindig életerős, magányos asszony, kibontotta Piroskát, meggyőződött róla, hogy még él, aztán felrakta a vizet főni a sparhelten. Míg a víz melegedett, vászonzsákból szárított gyógynövényeket vágott le, szórt hozzá piros bogyókat, majd mindent leforrázott, jól lefedett termoszban hagyta állni.
Három napig erőszakkal itatta Piroskát mézes gyógynövényes főzettel, kanállal, félóránként a szájához csepegtetve, még éjszaka is. Negyedik naptól hozzáadta Márta, a kecske tejét is, azt is apránként kanalazta. Azután jöttek a zöldséglevesek, csirkehúsleves. Olga néninek volt pár saját tyúkja, összesen hét, de kettőt is levágott a haldokló unokahúg kedvéért.
Egy hónap telt el, mire Piroska először magától ült fel az ágyban. Nagynénje szánkón húzta el a falusi fürdőházba már tél volt , bebugyolálta puha kendőbe, pokrócba. Ott is főzött gyógynövényeket, azokkal mosta meg Piroskát. Utána kifésülte a haját, amely lassan ismét élettel telt meg, és nyárillatú lett
Az egyedül élő Olga néni minden szeretetét és gondoskodását Piroskára árasztotta, s hosszú hetek alatt visszahozta a halál torkából. Kanalanként, főzeteiben a lelke darabjait csorgatta belé. A drága klinikák, javasasszonyok mind tehetetlenek voltak de egy vidéki nagynéni meg tudta menteni.
Piroska meggyógyult. Erősödött a lóhereillatú Márta tejétől, a reggeli friss tojásból készült omlettektől. Haja selymessé vált, arca kipirult s kiderült, hogy kék szemű szépség. Szépen lassan beszállt a házkörüli munkába: megtanulta fejni Mártát, minden reggel összegyűjtötte a tojásokat. Főztek, amit az udvari veteményes adott.
Piroska, visszatérve a semmiből, többé nem gondolt régi életére, megszerette ezt, az újat, tiszta lappal indulva. Megtanulta látni, ahogyan reggel felkel a nap, ahogy a fehér bárányfelhők úsznak az égen, ahogyan tavasszal kivirágzik minden.
A közeli folyóparti sásban egy vadkacsa fészkelt apró fiókáival, Piroska naponta cipóval etette őket. Egy másik rejtett tehetség is felszínre tört: Olga néni megtanította a horgolás alapjaira. Előbb csipketerítőket készített, aztán városi vásárlás után sokféle fonalat vettek, és Piroska meseszép, mintás, meleg sálakat, kendőket kezdett horgolni.
Sorban jöttek a megrendelések. Piroska remekül keresett. Három év múlva már annyi pénze lett saját sáljai eladásából s nagynénje megtakarításaiból , hogy Olga nénit kivitte a kihalt Nyírmezőről egy csendes tengerparti kisvárosba. Ott, a Balaton partján, vettek együtt egy apró házikót, pici kerttel.
Reggelenként Márta, a kecske, akit külön teherautóval hozatott le Zsuzsanna lusta mozdulattal rágcsálta a kertben az almafa alsó ágairól letépett almát, figyelte komoran a vizet, míg a part menti sekélyben két szeretett nő fürdött a napsütésben.
Tudják, mi a legcsodálatosabb ebben a történetben? Hogy igaz történtAz, hogy a második esély néha egészen kicsiben, egy pohár mézes főzetben, egy reggel szedett tojásban vagy egy egyszerű ölelésben bújik meg. És néha az is elég, ha valaki egy elveszett élet mellé ül, s azt mondja: nem adlak fel. Attól a pillanattól kezdve már egyikük sem elveszett többé.
A ház ablakából, ha jó helyre áll az ember, látni lehet a vízen megcsillanó napfényt, a parton horgolt kendőben játszó gyerekeket, és néha nagyon ritkán felbukkan a domb mögül egy autó: talán egy rég nem látott testvér jön vendégségbe. De hogy a szeretet újra otthont talált, az bizonyos. És onnantól kezdve semmi másra nem volt többé szükségük.
