Mária néni, tudnál segíteni egy kicsit a matekkal? szólalt meg halkan Marci, reménykedve nézve apja menyasszonyára. Holnap dolgozatot írunk, és apa csak este jön haza a munkából.
Kisfiam, most tényleg nincs időm felelte a nő, fel sem nézve a laptopjából. Két hét múlva esküvőnk lesz, és még annyi mindent kell előkészíteni. Biztosan szeretnéd, hogy apukáddal életünk legszebb napját ünnepeljük, ugye?
Igen, persze válaszolta szomorúan a gyerek, és csalódottan elsomfordált a szobájába. Marcinak akármilyen kicsi is volt még egyáltalán nem volt szimpatikus Mária, de látva, mennyire boldog az apja, úgy döntött, megpróbálja elfogadni a helyzetet.
Marci anyukája súlyosan beteg lett, és már nem tudott kisfiával maradni.
Egy nyolcéves gyermeknek nem lenne szabad végignéznie anyja szenvedését! Ezekkel a szavakkal vitte el Marci apja, Gyula a kisfiút magához. Mária nem örült ennek a helyzetnek, de nem szólt semmit az esküvő küszöbén nem akart veszekedést.
Mária nagyon igyekezett apja előtt gondoskodó, megértő menyasszonynak mutatkozni, aki szívén viseli a gyerek sorsát de csak akkor, ha Gyula is otthon volt. Amint magukra maradtak, Marci számára már nem is létezett: más gyerekét nem akarta elviselni az életében.
Az esküvő előtti napokban elromlott Gyula számítógépe, ezért rákényszerült, hogy Mária laptopján dolgozzon. Csupán egy fontos emailt akart elküldeni, de aztán véletlenül belepillantott a böngészési előzményekbe.
Ahogy egyre tovább olvasott, borúsabb lett az arca. Hirtelen becsapta a gépet, majd a nappaliba indult, ahol majdnem-felesége a tévét nézte.
Hogy jutott eszedbe, hogy internátusba add a fiamat? kérdezte Gyula, hangján alig fojtva dühét.
Miről beszélsz? vonta össze szemöldökét Mária. Azt mondtad, csak emailt küldesz, de közben mindenhol turkáltál? Ez ám a bizalom!
A kérdésre válaszolj! csattant fel Gyula. Ki adott neked jogot, hogy a saját gyerekem sorsáról dönts?
Pontosan, saját gyerek! vágta oda Mária, ledobva a távirányítót. Majd lesznek nekünk közös gyerekeink. Marci csak akadályoz, amúgy sem tanul jól, az egészen gyenge jegyeivel csak rontaná a légkört!
Még csoda, hogy képes egyáltalán tanulni! Az anyját elveszítette, kiszakítottuk a megszokott környezetből most halmozottan nehéz neki! Neked inkább segítened kellene, nem azon dolgozni, hogy eltüntessed az életemből! kiabált Gyula, minden eddigi visszafogottságát félretéve. Szerencsére Marci ekkor iskolában volt.
Ne üvölts! csattant fel Mária. Senki nem mondta, hogy kötelességem felnevelni a fiadat. Van neki nagymamája, elviheti, ha nem felel meg az én megoldásom!
Mikor akartad ezt elmondani? fojtotta el dühét Gyula. Az esküvő után pár nappal, vagy csak hónap múltán?
Pár napon belül válaszolta Mária, szemében semmi bűntudat. Nincs miért várni. Mindent elintéztem, egy ismerősöm dolgozik a gyámügynél, hamar meglesznek a papírok. A fiúnak is jobb lesz úgy.
Jól jegyezd meg: soha nem fogom elárulni a fiamat. Mindennél fontosabb ő számomra. Marci a világon a legdrágább nekem mondta Gyula, most már egészen nyugodt hangon.
És én? ugrott fel Mária. Én nem jelentek semmit? Nem szeretsz? Jól van, dühödött fel igazán ha így állunk: nem akarom, hogy Marci velünk éljen a házasság után. Válassz! Vagy ő, vagy én!
Ő. Válaszolta Gyula minden habozás nélkül. Egy nőt bármikor lehet találni, de fiamból csak egy van.
Hogy mondhatod ezt? Más úgysem fog rád nézni, csak én! dühöngött Mária, egész testében remegve. És gondolod, hogy bárki képes szeretni a fiadat? Ne nevettess! Más gyerek senkinek sem kell!
Egy órád van, hogy összepakolj és elhagyd ezt a lakást. A jegyajándékokat is viheted, nem bánom mondta közönyösen Gyula, majd a kabátját felvette, és az ajtóban lelassítva halkan hozzátette: Nem akarlak többé látni. Ha azt hitted, bolondulok utánad, tévedtél. Csak új anyát kerestem Marcinak, más semmit.
Gyula, de hát az esküvő szólalt meg zavarodottan Mária. Arra számított, hogy a férfi megbánja, könyörög majd nem, hogy kidobja!
Nem érted? kérdezett vissza döbbenten Gyula. Semmilyen esküvő nem lesz. Meghoztam a döntésem, és az neked nem kedvez. Pakolj össze. Ha hazaérek és még itt vagy, nem leszek finomkodó.
Az ajtó becsapódott, és Mária egyedül maradt a lakásban. Leereszkedett a kanapéra, nem tudva, mihez kezdjen. Ő már teljesen belakottnak érezte ezt a házat, nem akarta elhagyni.
Megcsörrent a kapucsengő. Mária felpattant, rámosolygott magára a tükörben, és kinyitotta az ajtót, még abban a hitben, hogy Gyula csak tréfált, visszafordul a küszöbről.
Csomagot hoztam mondta egy futár élénken. Itt írja alá, kérem.
Mária akkorát nyomott a tollal, hogy szinte kitörhette a futár furcsán nézett rá, majd miután átvette a papírt, gyorsan el is ment.
A dobozból fehér fátyol szivárgott: az esküvői ruha, méregdrága értéktelen ronggyá vált a dühétől, ahogy Mária földhöz vágta, majd dühében megtaposta.
Kifulladva ragadta meg a telefonját, kiválasztotta barátnője számát, és közben már előhúzta a szekrényből a bőröndöt.
Mi történt? hallatszott a vonal túlsó végén álmos hang. Se magadnak, se másnak nem hagysz pihenést? Vagy csak az esküvő előtti izgalmak? szarkasztikusan kuncogott a barátnő.
Nem lesz semmilyen esküvő! sziszegte Mária, átkapcsolva hangosbeszélőre. Most pakolok, jössz segíteni?
Mi történt? kérdezett vissza most már komolyan a barátnő. Megbántott?
De még mennyire! vágta rá Mária, és elmesélte a heves veszekedést. A barátnő egy ideig csak hallgatott. Elaludtál vagy mi van?
Te tényleg képes voltál elűzni azt a fiút?
Persze, nincs rá szükségem! fújt Mária. Majd lesz saját gyerekem.
Tudod… hallatszott hosszas hallgatás után, ezt sosem gondoltam volna rólad, és nem is akarom megérteni.
Kit érdekel, hogy mit gondoltál? csattant fel Mária, szenvedve tuszkolva a ruháit a bőröndbe. Akkor jössz?
Nem jött a száraz válasz. Hívj mást.
Jó, majd megyek taxival
***********************************************
Gyula a fiát vette fel az iskolánál, és együtt sétáltak a Városligetben, galambokat etetni. Marci ujjongott, hogy az apja ennyire odafigyel rá, de kíváncsian kérdezte:
Apáék nem kellene Máriának segíteni az esküvőnél? és rögtön elhallgatott, aggódva várva a választ. Most jön az, hogy mégiscsak haza kell menni
Nem, kicsim felelte Gyula, amire Marci meglepetten felkapta a fejét. Az esküvő elmarad. Ugye, nem bánod, hogy Mária nem lesz velünk? kérdezte Gyula, kissé zavarban. Elvégre a döntésnél nem gondolt bele, mit érez a fia.
Nem bánom ragyogott Marci arca. Semennyire sem. Igazából sosem kedveltem őt Nem törődött velem.
Nem baj, ölelte át erősen a fiát Gyula. Most egy ideig csak ketten leszünk, de hidd el, egyszer majd találunk egy olyan nőt, aki téged úgy szeret majd, mintha a sajátja lennélMarci csak élvezte, ahogy a madarak a tenyeréből csipegetik a morzsát. A szíve olyan könnyű volt, mint a galambok szárnyalása a lombok között. Hirtelen azt kívánta, bár örökké így maradna az idő, apa karja lassan ringatja a padon, és körülöttük semmi más sem számít, csak a nevetés, ami kiszökik belőlük, amikor egy kövér galamb sikeresen felborítja a papírzacskójukat.
Ahogy a nap beborította a ligetet, Gyula lehajolt a fiához:
Tudod, anya nagyon szeretett volna, hogy boldog legyél. Én is mindennél jobban azt akarom.
Marci némán bólintott, majd hosszan megölelte apját.
Akkor most lesz új családunk? kérdezte halkan, már-már álmodozva.
Gyula elmosolyodott.
Most mi ketten vagyunk egymásnak. És tudod, azt hiszem, elég nagy kaland vár ránk így is. Aztán… majd meglátjuk, mit hoz az élet.
Marci szája is mosolyra húzódott, aztán nagy levegőt vett.
Elmesélnéd még egyszer azt a vicces történetet, amikor kicsi voltál és leesett a sámliról?
Gyula nevetve bólintott, és már mesélte is hagyta, hogy a múlt és a jelen összefonódjon a történet fodrozódó hullámaiban, a madarak hangos csivitelésével kísérve.
Így, kéz a kézben, vidám szóval és meleg nevetéssel új fejezetet kezdtek. Egyet, amelyben már nem a hiány, hanem a szeretet adott otthont minden napnak. A liget lombjai felett abban a pillanatban felrepült egy galamb, szárnyán a remény üzenetével: minden család azzal teljes, aki benne igazán otthonra lel.
