Anyám, a “spórolás nagyasszonya”, a frugalitás és a magyar leleményesség élő összekötője. Hallatlanul hiszi, hogy egy újszülöttre nem kell pénzt pazarolni, hisz a családban nőnek a gyerekek, így akad felesleges holmi ruhák, játékok, örökségek. Már előre látom, hogy nálunk nem is a harmadkézből, hanem az ötödik, sőt, a hetedik generációból származó darabokat kapnánk. Hát köszönöm szépen, én ebből most nem kérek.
Az elején még albérletben laktunk a férjemmel, ott anyám nem igazán tudott beavatkozni. De amikor végre saját lakásunk lett Budapesten, egyből átvette a vezérlést a felújítás körül. Szerinte a csempét Pistabá teszi le, a villanyszerelést meg Feri, a szomszéd végzi; szóval a szakemberek és a korrekt fizetés teljesen felesleges kiadás. Magyar családban vagyunk, mindent megold a haver.
Szomorúan mondom, a Pistabá féle profi munka elég tragikus. Láttam már anyám paneljában a csodás felújítást: a padló hullámzik, mintha Balaton lenne, anyám minden lépésnél majdnem hasra esik benne. Mikor visszautasítottam ezt a csodát, anyám azonnal pénzszórónak nevezett, sőt, megvádolt, hogy csak a számlánkat húzzuk le.
A következő felvonás a bútorcserében kezdődött. Anyám körbetelefonálta az egész családot: Laci bácsi régi kanapéja, nagynéném kihasznált tálalója, sőt, három botladozó szőnyeg is összegyűlt a frissítéshez. Felszisszent, amikor nemet mondtam: Ezzel a hozzáállással, lányom, nem viszed sokáig!
A férjem, Bálint, teljes mellszélességgel mellém állt. Mindketten keresünk annyit, hogy ne kelljen kísérteties, rozoga bútordarabokkal lakni. A végén mindent saját ízlésünk szerint csináltuk anyám pedig napokig duzzogott, amíg meg nem látta, hogy a kanapéban nem süllyedek le a padlóig.
Egy dolgot gyorsan leszögeznék: nem vagyok elkényeztetett. Az, hogy a húgom, Rózsa néha nekem adja a jó állapotú ruháit, az teljesen rendben van de azért, hogy csak ne költsek, nem fogok kiselejtezett, foltos, lukas, gombtalan csodaruhákat ráerőltetni a gyerekemre. Inkább veszek három király ruhát ötvenezer forintért, de azok szépnek és kényelmesnek lesznek.
Mire ez a pénzszórás?! A családban mindenki osztogatja egymás cuccait puffogott anyám.
Sajnos az igazság az, hogy a körbeadott ruhákat tizenkét alkalommal is “újrahasznosították”. Mikor megláttam, mire gondolt, csak annyi jutott eszembe: maximum a padlót tudnám vele felsikálni. Rések, foltok, cérnalógás szanaszét varrókészlet sem segített volna.
Aztán egyszer kaptunk egy régi babaágyat a nagynéném unokatestvérétől. Oldalai hiányoztak, Bélabá barkácsolt valamit, de az eredmény inkább hasonlított galambrácsra, mint kiságyra. Inkább kivittem a vidéki házba és vettünk egy normális hintát.
Nézzétek meg a gazdagokat! Most könnyen szórod a pénzt, de ha majd GYES-en leszel, rájössz, hogy igazam volt nyomta tovább anyám a programot.
Bevallom, egy cseppet sem érdekel, hogy megsértődik vagy sem. Jogom van ahhoz, hogy kényelmet és jót adjak a gyerekemnek, akkor is, ha netán elszalad a pénztárcánk. Ha bajba kerülnék, szüleim úgyis segítenek. Komolyan mondom, nincs szükségem ezekre a nosztalgikus ajándékokra.
