Most akkor velünk fog lakni? kérdezte Sándor a feleségétől, miközben a fiára nézett
Erzsébet hazament, és alig hitt a szemének, amikor meglátta a fiát. Dávid már két éve lakott külön a feleségével, csak néhányszor találkoztak havonta, általában hétvégén. Most pedig hét közben jött.
Történt valami? ezzel fogadta Erzsébet a fiát, nem túl lelkesen.
Nem örülsz nekem, anyu? próbált viccelődni Dávid, de ahogy meglátta anyja komoly tekintetét, inkább sóhajtva mondta: Eljöttem Zsófittól.
Hogy érted, hogy eljöttél? faggatta Erzsébet.
Nem volt az a humoros alkat, főleg mióta a fiatalkorúak javítóintézetében dolgozott ott nehéz volt laza maradni.
Tudod összevesztünk motyogta a fiú, közben mindene azt sugallta, hogy legszívesebben nem beszélne erről.
És? Akkor most minden veszekedés után hazajössz hozzám? nézett rá szigorúan Erzsébet.
Válunk! vágta rá Dávid.
Az anyja tovább fürkészte a tekintetét. Egy pillanatnyi szünet után Dávid megadta magát, és mesélni kezdett:
Zsófi újabb házimunkákat akart rám sózni, de én már fáradtan érek haza a melóból.
És leszakadna a kezed, ha besegítenél? vonta kérdőre Erzsébet.
Ezt ő is mondta. Én meg neki azt, hogy a nő dolga a háztartás, ő a család tűzhelyének őrzője.
Hol tanultad ezt a sületlenséget? már szinte dühösen kérdezte Erzsébet.
Teljesen kivolt a munkától, szeretett volna zuhanyozni, vacsorázni nyugodtan a férjével, de ehelyett itt a fia a középkorban ragadt elveivel. Ő egész életében együtt csinálta a férjével a házimunkát, együtt dolgoztak, közösen nevelték a gyerekeket, sosem volt ilyen megosztás. Most meg úgy viselkedik, mintha ő lenne a férfi a háznál!
Kérdeztem valamit, Dávid! emelte meg a hangját az anyja úgy, hogy Dávid, ha nem lett volna felnőtt férfi, biztos inába szállt volna a bátorsága Honnan vetted ezt? Elosztottad a dolgokat, mi? Mit gondolsz, mamutot vadászol egész nap? Mindketten dolgoztok, tehát mindketten tartjátok el magatokat a házimunkát is együtt kell csinálni! Vagy azt javasoltad neki, hogy mondjon fel, és legyen otthon? Nem? Akkor mit hülyéskedsz? Láttad valaha, hogy mi veszekedünk apáddal a házimunka miatt? Azért nem, mert van annyi eszünk, hogy együtt húzzuk a szekeret.
Ekkor ért haza az apa, István, és amikor meglátta a fiát, csak annyit kérdezett:
Valami baj van?
Ugyanazokat kérdezik morogta magában Dávid, aztán kimondta hangosan is:
Zsófival válunk.
Hát akkor te tényleg tökfej vagy mondta István, miközben betette a vásárolt dolgokat a konyhába.
István, a fiad egy buta gyerek fordult férjéhez Erzsébet, és elmondta a vita okát.
Most akkor tényleg velünk fog lakni? kérdezte István a feleségétől, majd a fiához fordult:
Tudod, hogy a házastárs szó eredetileg azt jelenti, hogy együtt húzzátok a szekeret? Ez azt jelenti, hogy a családot közösen kell vinni, nem, hogy egyik lógassa a lábát, míg a másik megszakad. Ha csak az egyik csinálja a munkát, előbb-utóbb tönkre megy a kapcsolat vagy az illető.
Dávid elgondolkodott, mégis tombolt benne az indulat és a sértettség. Titkon remélte, hogy a szülei mellé állnak, de ehelyett inkább ellene fordultak. Ezután gyakorlatilag úgy viselkedtek, mintha ott se lenne. István kipakolta a friss kenyeret, szalámit, paprikát, Erzsébet már rakosgatta őket a helyükre. Világosan látszott: nem terveznek őt pátyolgatni, nem szánakoznak rajta.
Dávid nézte, milyen nyugodtan együtt vannak, mennyire egymáshoz hangoltak, noha a hétköznapokban kemények egymással meg békések, kedvesek.
Miért állsz itt még mindig? Menj, békülj ki a feleségeddel! szólt rá szigorúan az apja. És felejtsd el ezt a hülyeséget, ki mit köteles! Vigyázzatok egymásra, segítsétek egymást ez a lényeg! Gyerünk, menj szépen, nekünk meg van dolgunk anyáddal.
Dávid búcsú nélkül elkullogott. Nem ilyen fogadtatásra számított, de közben rájött: a harag elmúlt Zsófi iránt, inkább magára haragudott, hogy feleslegesen csinálta a cirkuszt. Egy dolgot viszont megértett: szeretne olyan boldog, összetartó családot, mint amilyet a szülei teremtettek maguknak.







