A pénzért fiatalabb lettem. Évek múltán a férjem rájött az igazságra, és elváltunk.
Egy aprócska zalai faluban születtem, ahol még a postás is nevemen köszönt. Nyolcadik után beiratkoztam szakácsképzőbe, majd négy évvel később ki is röppentem onnan, kezemben a friss szakmunkás-bizonyítvánnyal. Dolgoztam a helyi étteremben, de öt év után rájöttem: ennél többre vágyom, már csak azért is, mert a fizetésből legfeljebb egy pár túrós tészta jött ki hó végén.
Az étteremben ismerkedtem meg Tamással, aki éppen Budapesten lakott, és olyan ismerősökkel bírt a fővárosban, mint a Lánchíd láncai. Szóltam neki, hogy szeretnék továbbtanulni, és kértem, segítsen. Nem mondott nemet, de a végén azért odadobta: Anna, ez nem lesz olcsó mulatság. Szerencsére volt egy kis megtakarított forintom, így hát keményen megfizettem a segítségét.
A pénzért új bizonyítványom is lett nem volt ördöngösség akkoriban a papírokat átírni, csak a megfelelő emberhez kellett eljutni. Így hopp, öt évvel fiatalabb lettem, az új szakmunkás-értesítőmben pedig csak ötösök virítottak.
Tamás benyomott a főiskolára, én pedig egy csapásra új világba csöppentem. Friss, fiatal társaság, bolondozós egyetemisták, minden nap, mint a májusi ifjúság napja. Egy év múlva férjhez mentem Márkhoz, aki abban az időben épp hogy betöltötte a tizenkilencet. Pesti fiú volt, én pedig beköltöztem az anyósomék panellakásába. Az igazi szocialista idill.
Tanulás után jött a rendszerváltás, borult minden, mint a diófa a viharban. Gyorsan megragadtuk az alkalmat, béreltünk egy kis presszót a Corvin köznél, majd sikerült megvennünk, így végül a saját kocsmánk lett. Márkkal egész jól elvoltunk, bár gyerekünk sosem lett.
Egy napon aztán elhatároztuk, hogy elviszem a férjemet abba a faluba, ahol felcseperedtem. Volt ott osztálytalálkozó is, újra összefutottam a gyerekkori barátaimmal. Persze az én életem már egészen más volt, a városi élet, meg a főiskola után a legtöbben rám irigykedtek ráadásul szerintük jóval fiatalabbnak is néztem ki a korosztálynál. Persze egy kedves osztálytársam nem bírta ki szó nélkül, és odasúgta Márknak: Ez a lány bizony az étteremben légózott, s nem is ma született
Márk a fülébe ültetett bogárral hazaérve már támadott is, hogy átvertem, hazudtam neki az éveimről. Megváltozott; egyszerre csak elkezdett inni, mint egy esős nyári ünnepen. Jött is hamar a válás. A családi vállalkozást feleztük, én lakást vettem, ő pedig magára szedett pár banki hitelt húzós kamattal, amiket a válás után vett fel. Mondhatni, minden összeomlott.
Mostanra már elértem a nyugdíjas kort, de még mindig dolgozom. Gyakran eszembe jut Tamás, aki annak idején mondta, hogy Anna, nem bölcs dolog hamisítani a papírokat. De hát, ki az, aki visszaforgatná az időt? A fiatalság hibái pedig úgy tapadnak az emberhez, mint a pörkölt a bogrács széléhez.
Nemrég elmentem anyámhoz látogatóba, és összefutottam egy volt iskolatársammal. Két éve már nyugdíjas, unokázik, kertészkedik, paradicsomot kötözget. Én meg még gürcölök, és az egészségem is cserbenhagyott. Hát igen, fiatalkori könnyelműségeink árát felnőttként keményen megfizetjük.
Lefogadom, bárki tanácsot adna, azt mondaná: Anna, késő már bánni! De egy kis bölcsesség sose árt főleg, ha gulyásleves mellett mondják.
