Na hát, elmesélem, mi történt velem, mert még most is kicsit felmegy a pumpa, ha visszagondolok. Tudod, mindig is célratörő típus voltam már huszonöt évesen saját lakásba fektettem a pénzemet, egy fillér segítség nélkül. Se anyutól, se aputól nem kaptam semmit, egyedül spórolgattam össze mindent.
Aztán, amikor összejöttem egy sráccal, teljesen beleestem, és gondoltam, hát megosztom vele, hogy van saját kis lakásom Budapesten. Igen, tudom, naiv voltam, de hát ez van. Előre elmondtam neki, hogy nálam alapelv: nem költözöm be a másikhoz, és ő se hozzám, hanem szépen kiveszünk majd egy albérletet, és a sajátomat kiadom, hogy félretehessek autóra.
Mondta, persze, neki is megfelel így, majd hamarosan összespóroljuk az első havi lakbért, és akkor meglátjuk, hogyan alakul. Eltelt fél év, és egyszer csak ott áll az ajtómban egy bőrönddel a kezében. Azt mondja, kirúgták a melóból, és most se pénze, se lakása.
Kérte, hogy engedjem meg, hadd lakjon nálam pár hétig, amíg rendeződik a helyzete. De mondtam neki, hogy szerencsére még ott vannak a szülei, nem kell azért nálam dekkolni. Őszintén megmondom, éreztem, hogy ez csak egy trükk volt arra, hogy potyázzon rajtam, semmi több.
Meg is szakítottam vele. Hát, figyelj, magyar forintban gondolkodva is, nem azért húztam az igát évekig, hogy valaki csak úgy megéljen a munkám gyümölcséből. Inkább egyedül maradok, mint hogy ilyen naiv hibát elkövessek újra!
