Képzeld el, hogy egy férfi végre szabadnapot kapott, úgyhogy alaposan kialudta magát szerintem mindenki tudja, milyen jó érzés az. De egyszer csak megcsörren a csengő, hajnali órákban! Ki lehet ilyen korán? Lassan kikel az ágyból, kicsit morcosan odacsoszog az ajtóhoz, és ahogy kinyitja, egy idős nő áll előtte, akit nem ismer fel. Riadt arca van.
Kit keres, asszonyom? kérdezi zavartan.
Fiam, tényleg nem ismersz fel? mondja a nő megtört hangon.
Mama? Gyere be Te vagy az?! csak hebegni tud.
Borzasztóan emlékszik arra a napra, amikor elvették tőle az anyukáját. Évekig reménykedett, hogy egyszer majd eljön érte a gyerekotthonba, és hazaviszi Budapestre. Idővel a fájdalom elcsendesedett, végül elvégezte a gimnáziumot, letette az érettségit, majd beiratkozott az egyetemre. Nem sokkal később saját vállalkozást indított, és takaros kis lakása lett a belvárosban. Ha valaki kérdezte, hol vannak a szülei, azt mondta: Meghaltak. Megtanulta egyedül boldogulni, csak magára számítani. Magabiztos lett, önálló és kifejezetten jól élt senki nem gondolta volna, hogy valaha a Józsefvárosi Gyermekotthon lakója volt.
Az asszony már maga sem tudja pontosan, mikor fosztották meg szülői jogaitól. Fiatalkorában rengeteget ivott a kocsmákban töltött estéken teljesen elvesztette a kontrollt, az agya mintha kikapcsolt volna. Börtönbe is került emiatt, és ott sokszor gondolt a fiára, de nem mondhatni, hogy szerette. Inkább csak sajnálta, amiért így alakult az élete.
Amikor megszületett a második fia, egyszerre átjárta az anyai ösztön az égvilágon mindent megadott neki, minden áldozatra kész lett volna érte. A nagyobbikra már csak ritkán gondolt, de a kisebbikért tűzbe ment volna.
A fiatalabb fiú végül kicsit olyan lett, mint az anyja: ide-oda vándorolt a gyermekotthonok között, tizenöt éves korában megkapta első felfüggesztett büntetését, nem sokkal később másodszorra is elítélték, végül börtönbe került. Az asszony mindent megpróbált, hogy mentse: tudja, milyen szörnyű az élet a rácsok mögött. Amint értesült, hogy az idősebb fiának jól megy, azonnal keresni kezdte, megtudakolta a címét.
Ott ül tehát a férfi nappalijában, könnyek között, próbálja megérinteni a fiát, elmesélni neki, hogyan kutatta, mennyit imádkozott érte a Szent István Bazilikában, és minden nap remélte, hogy találkoznak. A férfi hallgatja, de valami belülről azt súgja, legyen óvatos. Minden félelme ellenére lakást bérel neki, ad neki pénzt forintban! azt mondja, rá számíthat. Csendben figyel, hogy vajon tényleg jóindulattal jött-e.
Karácsony előtt ellátogat a gyerekotthonba, ahol felnőtt, szívesen visz játékokat, finom süteményt, gyümölcsöt a gyerekeknek. Odalép hozzá egy idősebb nevelő.
Az anyukád régóta kereste a címedet mondja neki.
Köszönöm, hogy segítettél neki feleli.
Vigyázz vele, csak a kisebbik fiát akarja megmenteni! Neki csak pénz kell, ne higgy neki! Ő sosem szeretett téged!
Van testvérem? kérdezi döbbenten.
Kérdezd meg tőle suttogja az idős nő.
Gombóc ül a torkán, levegőt alig kap. Nem bírja elhinni, hogy anyja újra elárulná. Mégis erőt vesz magán, odamegy hozzá, mindent tudni akar. Az asszony nem számított ilyen őszinteségre hallgat a fiatalabb fiúról, tart attól, hogy az idősebb nem akarja segíteni.
Néhány nappal később a férfit brutálisan megtámadják olyan verést kap, hogy kórházba kerül. A rendőrségi kihallgatáson a támadók bevallják: az anyja bérelte fel őket, hogy megöljék és így a magyar örökséget a kisebbik testvérre hagyhassa, hogy felhőtlen élete lehessen.
A bíróságon az asszony sírva kéri a fia bocsánatát, megbánást mutat, de a férfi már döntött.
Korábban is tudtam élni anyám nélkül Most is fogok! suttogja könnyeivel küszködve.
