Körülbelül egy éve a feleségemmel úgy döntöttünk, hogy külön szobába költözünk a lakásunkon belül, hogy elkerüljük az egymás idegesítését és az unalmat. Mindkettőnknek megvannak a saját elfoglaltságai.
A feleségem, Ágnes szeret hangosan zenét hallgatni, de sosem visel fejhallgatót. Én pedig szeretek csendben olvasni vagy éppen magyar sorozatokat nézni. Néha haza kell vinnem a munkát, és telefonon kell beszélnem az ügyfelekkel, ilyenkor zavarnám őt. Ezért közösen úgy határoztunk, lakásunk két szobáját elosztjuk egymás között. Mindegyik be van rendezve. Szeretném megosztani, milyen érzés nekem, hogy külön élünk egy fedél alatt.
A legjobb szabály az, hogy nem lépünk be egymáshoz kopogás nélkül. Nagyszerű érzés: a saját szobádban vagy, foglalkozol a dolgaiddal, senki nem jön be csak úgy és nem kér számon. Felmerülhet a kérdés: miért lett ez szükséges?
Gyerekként nekem is saját szobám volt, de az ajtó mindig nyitva állt. A szüleim gyakran bejöttek, érdeklődtek, mivel foglalom el magam. Teljesen mindegy volt, hogy olvastam, aludtam, tévét néztem vagy játszottam, mindig magyarázkodnom kellett. Senki nem bántott emiatt, csak ilyen volt nálunk a rend. Nekem viszont kényelmetlen volt ez a helyzet.
Most elég szóban jeleznem a feleségemnek a zárt ajtón keresztül, hogy elfoglalt vagyok. Ha épp nincs kedvem beszélgetni, nem engedem be, ő pedig tiszteletben tartja ezt, nem zavar meg. Ágnes is a saját dolgával foglalkozik. Ez számomra felszabadító!
A személyes tér szabadsága igazi öröm! Belépek a szobámba, és azt csinálok, amit csak akarok. Nem kell senkihez igazodnom, engedélyt kérnem vagy alkalmazkodnom. A saját dolgaimat tarthatom ott, úgy rendezem be, ahogy nekem tetszik akár egy kis rendetlenséget is megengedhetek magamnak.
Különös varázsa van annak, hogy világosan kijelölt határok húzódnak az enyém és a másé között. Ezek a legfontosabb érzések mostanában. Én is tiszteletben tartom Ágnes szobáját, és ha látni akarom, előbb megkérdezem, bemehetek-e. Ha igent mond, az nagyon kellemes érzés. Teljesen más, mintha mindig, bárhol be lehetne lépni így van valami izgalom, kíváncsiság.
Olyan ez, mintha egy lánnyal beszélgetnél, akit még nem ismersz igazán. Soha nem tudhatod, hogy a legvégén mi lesz a válasz.
Nagyon sok férfi észreveszi, hogy amikor összeköltöznek párjukkal, az izgalom, az újdonság varázsa elhalványul. A másik mindig elérhető, már nem olyan különleges. A két külön szoba rengeteg problémát megold.
És végül mire jöttem rá?
Persze, akik tehetősebbek, mondjuk Balaton-parti villájuk van tíz szobával, nekik ez teljesen természetes. Számukra ez nem újdonság. De az olyan hétköznapi embereknek, mint mi, ez igazi ajándék egy kis nyugalom a mindennapokban.
Tudom, sok családban, ahol csak két szoba van, még mindig együtt lakik a pár egy szobában, mert a gyerek(ek) használja a másikat. Ha van harmadik szoba is, az gyakran nappaliként, vendégszobaként szolgál. De vajon megéri? Mindkét félnek szüksége van a saját terére, ettől lesz egészségesebb a kapcsolat, még egy átlagos pesti vagy debreceni panelben is.
Az életben egy kis távolság sokszor több szeretetet, megbecsülést és békét hoz tiszteld a másik személyes terét, és ezzel nemcsak neki, hanem magadnak is szabadságot adsz. Így újra felfedezhetitek egymás értékeit, s megmarad az egészséges kíváncsiság és szeretet a kapcsolatban.
