Igaz, amit mondanak: minél tovább jár jegyben egy pár, annál kevésbé működnek a házasságaik
Hét éve voltak együtt, amikor végül a házasság mellett döntöttek. Ez idő alatt soha nem éltek együtt egy teljes napot sem: mindketten elégedettek voltak azzal, hogy megvolt a maguk ideje és tere. Egy váratlan terhesség miatt azonban sietniük kellett az esküvővel.
Eleinte izgalmasnak és érdekesnek találták az együttélést. Először megszépítették az apró pesti lakást: a lány nagymamája a szülőkhöz költözött, így a fiatal házasok számára felszabadult a lakrész. Jött az első közös bútorvásárlás, majd a többi háztartási holmi beszerzése… Amikor azonban mindennel elkészültek, a fiatal pár egyre nyugtalanabb lett, amikor hosszú időt kellett együtt tölteniük a négy fal között.
A férj egyre gyakrabban kérte, hadd ugorhasson el a barátaival sörözni. Az asszony örömmel engedte, ő is szívesen töltött egyedül időt. Lassan ez lett a megszokott, mindkettőjüknek kényelmes életvitel. Akárcsak a hét év együttjárás alatt, otthon csak késő este futottak össze.
Ahogy közeledett a szülés, a férj napról napra komorabb lett. A feleség ügyet sem vetett erre, egészen addig, amíg egy nap ismeretlen nő nem hívta fel, s közölte vele, hogy a férje hozzá költözik. Mire a lány a nőgyógyászati vizsgálatról hazaért, a férfi már összepakolta a holmiját és elköltözött.
Az volt a legfájóbb, hogy a férj még arra sem vette a fáradságot, hogy megmagyarázza döntését a várandós feleségének megijedt és egyszerűen eltűnt. A válóperen sem jelent meg A lány mindent elintézett ügyesen, hogy a baba anyakönyvi kivonatánál ne legyen beírva apai név, és az apa rovat üres maradhasson. Ehhez a kapcsolatai is segítséget nyújtottak.
Gyönyörű kisfiút szült a lány. Nagyobbacska, életerős és mosolygödrökkel az arcán. Ahogy meglátta a gyermekét, megnyugodott, és elfeledte azt a fájdalmat, amit a hajdan szeretett társa okozott. A szülei segítettek neki a baba gondozásában, és már egyáltalán nem akarta, hogy ismét kapcsolatba bonyolódjon. A lelke sebei úgy tűnt, sosem fognak begyógyulni.
Három éve volt a kisfiú, amikor egyszer csak megszólalt a csengő. A lány épp várta, hogy édesanyja átjöjjön vigyázni az unokára, így bele se nézett a kukucskálóba, csak ajtót nyitott. Az ajtóban ott állt a volt férje: óriási csokor piros rózsával amit a lány mindig szeretett és egy hatalmas kisautóval, ami az első ajándék volt a fiának három éven belül.
A lány néma csendben nézte volt férjét, mire ő megszólalt:
Sajnálom mindent megteszek, amit csak szeretnél
Komolyan hiszed, hogy most meg tudnék bocsátani? Ennyi éven át
Ekkor kiszaladt a kisfiú a folyosóra.
Nem. És kérlek, soha többet ne gyere vissza. Ennyi ideig nem voltál ránk kíváncsi, most már el is felejtettünk, hogyan is volt az, amikor még fontos voltál
A lány már nem érzett fájdalmat. Az évek alatt régen elszállt a bánat és a harag, csak sajnálat maradt benne az egykor volt férje iránt, aki elveszítette a fiát.
