Én sosem vettem el másét – Egy magyarországi iskoláslányok sorsának fordulata: Márta jó családból, d…

IDEGENTŐL SOSEM VETTEM EL SEMMIT

Zalánka, még mikor általánosba járt, furcsa kettősséggel nézett Pannira: egyrészt megvetette, másrészt titokban irigyelte is. Megvetése abból fakadt, hogy Panni szülei szinte szüntelenül mámoros fejjel botorkáltak hazafelé, ideig-óráig tengődve, alkalmi munkákból hónapról hónapra tengődve. Panni gyakran járt szakadt ruhában, félve és szomorúan, szinte mindig éhesen. Apja néha kezet emelt rá: mert túl keveset vagy túl sokat ivott, mert csak Az anyja sosem védte meg, ő is rettegett a férje nehéz kezétől.

Egyedül a nagymamája jelentett egy kis meleget ebben a szürkeségben. Havonta egyszer, abból a kevés kis nyugdíjból, amit kapott, átadott szeretett unokájának egy kis fizetést, ha Panni jobban viselkedett. Persze Panni tudta, akkor is megkapná, ha valamit elrontana nagyi csak úgy csinálna, mintha nem észlelte volna. És mégis, attól az összeg, ötszáz forint, az volt számára a legboldogabb nap! Azonnal rohant a trafikba, vett fagyit (magának és a nagymamának is), egy kis halvát, némi csokoládét. Panni mindig próbálta elosztani az édességet, hogy egy hónapon át kitartson az öröm, de két-három nap alatt minden eltűnt. Ilyenkor a nagyi kivette a hűtőből az ő gombóc fagyiját, és azt mondta:

Vedd csak el, drága kicsi lányom, nekem fáj a torkom!

Panni mindig csodálkozott: Milyen furcsa, mindig épp akkor fáj a nagyinak a torka, amikor elfogyott a csoki És titokban ő már számított a nagyi adagjára.

Zalánka világa ennek pont az ellenkezője volt. A családja rendezett, apja és anyja is jól keresett, Zalánkáról le nem lehetett porolni a gondoskodást. Divatos ruhákat hordott, csinos kabátokat, néha az osztálytársak is kölcsönkérték tőle egy-egy darabot. Mindene megvolt, soha nem nélkülözött.

Ennek ellenére Zalánka irigyelte Pannit: sosem volt olyan varázsa, olyan belső sugárzása, olyan természetes kedvessége, mint amivel Panni be tudott világítani egy egész szobát. Zalánka nem volt hajlandó szóba állni vele, még ha az iskola folyosóján keresztezték is egymást, jeges pillantása szinte megfagyasztotta Pannit. Egyszer nyilvánosan is megalázta:

Szerencsétlen vagy! szólt rá.

Panni sírva rohant haza, panaszt tett a nagyinak, aki leültette, megsimogatta a fejét.

Ne sírj, Pannikám. Holnap mondd meg neki: »Igazad van, hiszen Istené vagyok!«

Ettől Panni rögtön jobban érezte magát.

Zalánka arca is szép volt, de valami hűvös, távoli merevség áradt belőle, amit senki sem tudott áttörni.

Osztályukban fiúk és lányok között mindenki kedvence volt Miksa. Rossz tanuló, örök mókamester, aki nem zavartatta magát a rossz jegyek miatt. Mindenkivel tréfálkozott; ha a tanárok beírták a piros egyest vagy kettest a naplójába, azért szerették, mert ártalmatlan bohóc volt.

A felső tagozatban Miksa gyakran kísérte Zalánkát haza. Reggel is együtt mentek be az iskolába, az egész osztály viccelődött:

Nahát, a vőlegény és a menyasszony!

A tanárok is tudták, hogy kettőjük között kezd kialakulni valami.

Eljött az utolsó csengő. Túlvolt a bál is, mindenki kirepült a gimnáziumból. Zalánka és Miksa összeházasodtak. Villámgyors esküvő volt, mert a szerelem nyomai már látványosan ott voltak Zalánkán egyre csak nőtt a pocak. Öt hónap múlva kislányuk született, Zsófia.

Panni, mikor befejezte az iskolát, kénytelen volt dolgozni menni. A nagymama meghalt, a szülei a fizetésére is számítottak. Sok kérője akadt, de igazán senkivel sem érzett olyat, ami átütő lenne. Nem sietett hát férjhez, kicsit szégyellte is az alkoholista szüleit.

Eltelt tíz év. Egy szürke, álomszerű reggelen, a zálogház előtt, két pár álldogált. Panni az anyjával, Miksa Zalánkával.

Panni azonnal felismerte Miksát: igazi, felelősségteljes férfi lett belőle. Zalánkára viszont fájdalmas volt ránézni megnyúlt, reszkető kezű, fénytelen szemű, öreg nő, pedig még csak huszonnyolc éves.

Miksa zavartan biccentett:

Szia, rég nem láttalak a hangjából hallatszott, nem szeretne az ismerős előtt családi kudarcairól beszélni.

Szervusz, Miksa. Látom, nehéz idők somolyogta Panni.

Régóta baj van Zalánkával pironkodott Miksa.

Egy iszákos nő az egész családnak csapás. Tudom… Az apám már belehalt, az anyám hát, ő meg csak vegetál sóhajtott Panni.

Az orvos után Miksa és Panni telefonszámot cseréltek, hiszen hasonló körforgásban éltek, a bánat nagy közös adomány. Miksa elkezdett néha Pannihoz járni, tanácsért, tapasztalatért, hiszen Panni mindent átélt már. Megosztotta, hogyan lehet együtt élni az italozókkal, mit lehet tenni, mit kell elkerülni. Több férfi vész el a pohárban, mint a Dunában mondogatta Panni, álomszerű arccal.

Fokról fokra kiderült: Miksa és a kislánya, Zsófia, már csak kettesben élnek, Zalánka a szüleinél lakik. Miksa elzárta lányát az anyjától, mert az egyre inkább elveszítette önmagát. A végső pont az volt, amikor Miksa egy nap hazament: Zalánka részegen hevert a földön, a hároméves Zsófi pedig az ablakpárkányon állt, fél lépéssel a mélység felett Miksa mindent átélt. Azt mondják, más lelkében nem lehet meglátni az árnyékokat, csak sodródni tudunk. Zalánka pedig egyre csak alámerült az ital torkában. Nem akart, nem is tudott változtatni azt hitte, bármikor felébredhet ebből az álomból. Miksa elvált Zalánkától.

Egy szép álom estén Miksa meghívta Pannit egy kisvendéglőbe. Ott bevallotta, hogy titkon már az iskolában szerelmes volt belé, csak félt, hogy Panni kikosarazza, aztán a sors megzavarta: váratlan terhesség, házasság, nagy sodrás Most úgy tekint erre a véletlen újratalálkozásra, mintha valami felső erő rendezte volna.

Miksa megkérte Panni kezét. Megnyitotta a szívét, és Panni is hagyta magát megszeretni valahol mindig tetszett neki Miksa, de sosem jutott eszébe, hogy az ő boldogságán át lépjen Zalánkán. De most minden más: Miksa szabad, és Panni is akar vele boldog lenni. Megtalálták egymást.

Csendben, egyszerűen összeházasodtak. Panni Miksa és Zsófi otthonába költözött. Zsófi eleinte bizalmatlanul fürkészte az idegen nénit, tudta, innentől apja szeretete kettéoszlik. De Panni melegsége, gondoskodása lassacskán betöltötte a lakást. Zsófi egy idő után már anyunak akarta hívni Pannit. Két év múlva megszületett a kis húga, Marcsi.

Az idő mintha folyt volna tovább, amíg egy este különös, álombeli csöngetés rázta meg a csendet. Panni ajtót nyitott: ott állt Zalánka, de csak a hangjából lehetett ráismerni. Alkohol szagától bódultan, keserű tekintettel:

Te, kígyó, elloptad tőlem a férjemet meg a lányomat! Nem hiába gyűlöltelek egész életemben! suttogta rekedten.

Panni arca rezzenéstelen, nyugodt, ápolt, szép maradt. Csak ennyit mondott:

Idegentől sosem vettem el semmit. Te magad engedted el a családodat, semmit nem értettél meg. Én sosem szóltam ellened egy rossz szót sem. Sajnálom, Zalánka tényleg.

Azzal Panni könnyed, álomszerű mozdulattal becsukta az ajtót Zalánka orra előtt.

Rate article
News 24 Justall
Én sosem vettem el másét – Egy magyarországi iskoláslányok sorsának fordulata: Márta jó családból, d…